A cukorbetegség gazdasági költségei, avagy hogyan zabáljuk fel a gyerekeink jövőjét

Természetesen a gyerekeink jövőjének felzabálására számos mechanizmust vetünk be egyidejűleg, ezek közül nyilvánvalóan nem a cukorbetegség okozta közegészségügyi katasztrófa a legfontosabb. A klíma tönkretétele jelentőségét tekintve minden kétséget kizáróan könnyedén maga mögé utasítja a többi önpusztítási megoldásunkat. De ha meggondoljuk azt is, hogy a légkör felmelegítésében milyen nagy szerepet játszik a túlevést és az élelmiszer pazarló felhasználását mikroszinten fenntarthatóvá tevő mezőgazdaság, akkor látjuk, hogy a két téma nem is áll olyan távol egymástól.

Az alábbiakban viszont csak a cukorbetegség gazdasági kárairól ejtünk szót, tehát csak arról, hogy egyéb feltételek változatlansága esetén hozzávetőleg mennyivel lesznek szegényebbek a gyerekeink attól, hogy a szüleik és a nagyszüleik generációjának jelentős része kettes típusú cukorbeteggé ette és fogja enni magát, egyben az utódaikat is hatékonyan kiképezve a cukorbetegséghez vezető út fegyelmezett végigjárására.

Valóban csak szót ejtek a témáról, nem vállalkozom semmi másra, mint néhány kutatási projekt és tanulmány felvillantására, és a tisztelt olvasó figyelmébe ajánlására. De minden további előtt feltétlenül szükséges, hogy elejét vegyem egy lehetséges félreértésnek.

Észben kell tartanunk, és erre embertársaink jogos érzékenysége is kötelez minket, hogy bár a kettes típusú cukorbetegség a populáció egészének szintjén egyértelműen a táplálkozási szokásokkal és egyéb életmódbeli szokásokkal összefüggő civilizációs népbetegség, ez korántsem jelenti azt, hogy az egyének szintjén ez minden megfontolás nélkül megalapozna valamilyen felelősséget. A kettes típusú cukorbetegség is előfordulhat úgy, hogy az ember minden tekintetben egészségesen és felelősen él, illetve a bármely okból a betegséggel szembesülni kénytelen érintettek jelentős része is mindent megtesz az állapota menedzselése, a szövődmények megelőzése érdekében.

A cukorbetegség azonban attól vált önálló gazdasági tényezővé, hogy a modern emberi társadalmak sokaságában döbbenetes mértékben elterjedt, és az érintett tömegek nagyobb része bizony igenis egészen egyszerűen rossz szokásokkal, elsősorban a nem megfelelő táplálkozással jut el a kettes típusú cukorbetegségig. E rossz szokások tömeges követése sem alapozza meg ugyanakkor az egyének felelősségének valamiféle abszolutizálását, hiszen éppen arról van szó, hogy kulturális mintázatok, társadalmi tények, civilizációs meghatározottságok sajtolják formába az egyének tömegeinek szokásait.

Vegyünk sorra tehát néhány adatot, akit pedig sikerült ezekkel kellőképpen sokkolnom, annak azt ajánlom, hogy ásson mélyebbre, egyebek között először talán éppen a hivatkozott kutatások és tanulmányok kínálta tájékozódási lehetőségek szerint haladva!

A globális GDP 1,8 százaléka – ennyibe kerül évente a cukorbetegség a Harvard és a Göttingeni Egyetem nagy közös kutatásának eredményei szerint. A tanulmány 2017-ben jelent meg a világ egyik vezető orvostudományi lapjában, a Lancetben. A szám a 2015-ös adatokra vonatkozik, összegszerűen 1300 milliárd dollárt tett ki akkor. Magyarország teljes tavalyi GDP-je 184 milliárd dollár volt.

A fenti kutatás nemcsak a cukorbetegséggel kapcsolatban felmerülő költségeket számolta, hanem a betegséggel összefüggő korai halálozás, illetve a munkaerőpiacról való idő előtti kiesés gazdasági hatását is igyekezett számszerűsíteni. Ez utóbbiak, az indirekt költségek tették ki a teljes „számla” 35 százalékát.

A Göttingeni Egyetemen a témával foglalkozó kutatócsoport egyébiránt a probléma kutatásának egyik legfontosabb műhelye, az ő 2018-as, a londoni King’s College kutatóival együttműködve készített tanulmányuk szerint 2030-ra 2500 milliárd dollár lesz a cukorbetegség éves költsége, amennyiben az eddigi trendek folytatódnak. Ha így lesz, akkor ez az akkorra becsülhető globális GDP hozzávetőleg 2,2 százalékát fogja kitenni.

A cukorbetegség költsége nagyobb arányt képvisel a globális GDP-ből, mint Oroszország (utóbbi az IMF becslése szerint 2022-ben 1,7 százalék lehetett), és több embert is öl meg. Legalább ez az utóbbi reláció így marad, remélhetőleg.

Az egyéni felelősség kérdését tehát semmilyen formában nem szeretném felvetni, az azonban fontos, hogy szembesüljünk a kettes típusú cukorbetegség és az elhízás közötti kapcsolat erősségével. Az OECD 2019-es, 52 ország adataira támaszkodó előrejelzése szerint három évtized múlva a cukorbetegséggel újonnan diagnosztizáltak 60 százaléka esetében az elhízás lesz a betegség egyértelmű kiváltó oka. Ugyanezen elemzés szerint az elhízás a vizsgált 52 országban évente 3 millió ember korai, azaz 30 és 70 éves kora között bekövetkező halálát fogja okozni. Az elhízással összefüggő betegségek kezelésének közvetlen költségein belül 70 százalékot fog kitenni az elhízás miatt kialakult cukorbetegség kezelésének költsége, pedig ebben a mezőnyben olyan komoly versenyzőkkel számoltak még, mint a kardiovaszkuláris betegségek, a demencia, és a rosszindulatú daganatos betegségek.

Globálisan nem feltétlenül kivetíthető adat, mindenesetre az Amerikai Diabétesz Társaság kutatása szerint az Egyesült Államokban a 2012–2017 közötti közvetlen egészségügyi kiadások elemzése alapján a cukorbetegséggel diagnosztizált betegek kezelésének költsége 130 százalékkal volt nagyobb annál, mintha ugyanezen emberek úgy szorultak volna ellátásra, hogy nem lettek volna cukorbetegek. Pedig a még nem cukorbeteg amerikaiak jelentős része bizony cukorbeteg lesz: 2019-ben 96 millióra becsülték az amerikai felnőttek körében a cukorbetegség megelőző állapotában lévők számát.

Az cukorbetegek ellátásának és életminőségük javításának lehetőségei drámaian javultak az elmúlt évtizedekben. Ezt mutatja az is, hogy az egyes típusú, tehát a nem az életmóddal összefüggésben, hanem gyakran gyermekkorban, általában valamilyen autoimmun kórfolyamat következményeként kialakuló cukorbetegséggel élők életkorral adjusztált halálozása jelentősen csökkent, amint ez a világ egyik vezető tudományos folyóiratában, a Nature-ben 2020-ban megjelent, 195 ország 1990 óta gyűjtött adatait feldolgozó tanulmányból kiderül. Ebből tehát az következik, hogy az egyre szofisztikáltabb kezelési lehetőségeket a kettes típusú cukorbetegek egyre nagyobb tömege is igénybe veszi, és igénybe fogja venni, ami a betegséggel járó indirekt gazdasági költségek pályájára is jó hatással lesz. Többen maradnak a munkaerőpiacon, és tovább fognak élni, mint a fejlett és drága kezelések nélkül.

Ennek azonban ára van, és ára lesz. A gazdasági, tudományos, technológiai erőforrások rossz felhasználása lesz az ár. Egyszerűen szólva, a gyerekeinknek a munkájuk, a kreativitásuk, valamint a tőkéjük torz szerkezetű allokálásával kell majd ellent tartania a túlevés és az elhízás kultúrájának.

A kutatók megelőzési programokért kiáltanak, megoldási javaslatokkal állnak elő, ezekben akár reménykedni is lehet. Mi pedig józanul maradjunk annyiban, hogy számoljunk a fentiekkel, és mondjuk el a gyerekeinknek, hogy mi vár rájuk.

Ez a megatrend ugyanis túl súlyos.