Demeter Szilárd: Bruttó 482 ezret keresnek a muzeológusok, ezért sokan inkább tanárnak mennek

Legfontosabb

2024. december 1. – 11:51

Demeter Szilárd: Bruttó 482 ezret keresnek a muzeológusok, ezért sokan inkább tanárnak mennek
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Négy hónap alatt összesen 123-an távoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNM KK) dolgozói közül, de jött a helyükre 91 fő – derül ki abból a válaszból, amit a Telexnek adott Demeter Szilárd, a hat intézményt tömörítő központ elnöke. Azután kerestük meg, hogy hétfőn Legelőből hazát címmel bemutatta a sajtónak a hat múzeumból összeolvadt MNM KK fejlesztési stratégiáját. A Hvg tudósítása szerint Demeter többek között arról is beszélt, hogy 2,5–3 milliárd forintot kér a kormánytól a fizetések rendezésére, és már készül – az általa vezetett Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szerinte bevált – életpályamodell kidolgozása.

Tanárnak állnak a muzeológusok

Az MNM KK elnöke, aki 110 százalékos orbánistának vallja magát, még februárban nyújtott be pályázatot a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójára. A pályázat, ami júliusban vált nyilvánossá, „identitáspolitikai őrületről” és kommunista „vörös farokról” is írt. A posztot el is nyerte, majd áprilisban kormányrendeletben is megjelent a Magyar Közlönyben, amit már előtte is tudni lehetett: A Magyar Nemzeti Múzeum neve mostantól Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ lesz, és integrálnak bele hat közintézményt.

Demeter még júniusban azt mondta az intézmény-összevonásokkal kapcsolatban, hogy csak elbocsátásokkal tudná növelni a béreket, most több kérdést is feltettünk a vezetőnek emailben, és elsősorban az intézményi átalakításra és a múzeumi dolgozók fluktuációjára, munkaviszonyára és fizetésére voltunk kíváncsiak.

A július 1-től hatályba lépett törvénymódosítás az MNM KK-ba olvasztott be több fővárosi kulturális intézményt: a Nemzeti Múzeumon és a PIM-en kívül a Magyar Természettudományi Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot és az Országos Széchényi Könyvtárat. Az MNM KK élére kinevezett Demeter Szilárd az összeolvadt kulturális intézmény fejlesztési stratégiájához kapcsolódó kérdéseinkre most elismerte, hogy a jól képzett múzeumi dolgozók az alacsony fizetések miatt pályát váltanak, közülük sokan tanárnak mennek.

„Leginkább a pedagógusi pályára mennek a muzeológusok, a piacképes tudással rendelkező back office-szakembereink (gazdaságisok, informatikusok stb.) viszont a vállalati szektorban helyezkednek el” – írta Demeter Szilárd, aki 2,5–3 milliárd forintot kér a kormánytól a fizetések rendezésére. A válasz elsőre furcsának tűnhet, de miután az is kiderül belőle, hogy az MNM KK dolgozói nem közalkalmazottak, fizetésüket és jogviszonyukat a munka törvénykönyve határozza meg, vagyis nem vonatkoznak rájuk bérsávok, fizetési kategóriák.

Demeter válasza alapján muzeológus munkakörben átlagosan bruttó 482 ezer forintot keresnek a munkavállalók az MNM KK-ban.

„Éppen ezen szeretnénk változtatni a PIM-ben már kidolgozott és kipróbált életpályamodell adaptációjával, mert annak az a lényege, hogy előre megállapított bérsávokat társítottunk az egyes karrierállomásokhoz, így minden munkavállaló pontosan tudhatja, egy adott pozícióban mekkora a bérsáv, és azt is, hogy hogyan, milyen kritériumok, teljesítménymutatók alapján tud előrelépni” – írta az elnök, aki szerint már zajlik az új életpályamodell kidolgozása. Szerinte ehhez átfogó, nagy HR-átvilágításra is szükség volna, „amit egy nagy, megfelelő referenciával bíró külsős tanácsadóra” bízna.

Összehasonlításképpen: a kormány idén január 31-től emelte meg a pedagógusok bérét, így

  • egy gyakornok pedagógus bruttó átlagbére jelenleg 561 ezer forint,
  • a pedagógus I. kategóriában lévő tanárok átlagbére 601 992 forint,
  • a pedagógus II. kategóriában lévőké 679 135 forint,
  • a mesterpedagógusoké 869 007 forint,
  • a kutatótanároké 911 284 forint január óta.

Rákérdeztünk arra is, hogy az összeolvadás óta hányan léptek ki az MNM KK-ból, és hányan érkeztek. Az elnök válasza alapján a megüresedett státuszokat folyamatosan töltik fel az érkezőkkel, ennek mérlege november végéig összesen:

  • 123 távozó és
  • 91 érkező.

Mivel Demeter szerint a Magyar Nemzeti Múzeum az egyetlen, ami elmondhatja magáról, hogy a magyar nemzet múzeuma, nem az a dolga, hogy kiállításokat fogadjon be, hanem hogy kiállításokat csináljon, ezért külön rákérdeztünk arra is, hogy itt milyen személyi változások voltak, és a válasza alapján a kiemelt tagintézménytől összesen

  • 58 fő lépett ki és
  • 49 fő lépett be július 1. óta.

Az MNM KK két főigazgató-helyettesét, Hammerstein Juditot és Virágos Gábort október végén bocsátotta el Demeter Szilárd, ezt akkor úgy indokolta: „Új időszak kezdődött, új működési renddel. Ugyanazokkal ugyanazt csinálva, nem várható, hogy más legyen a végeredmény.” Demeter akkor lapunknak azt válaszolta: „Hammerstein Judittal közös megegyezéssel váltunk el, Virágos Gábor esetében – élve a munkáltatói jogommal – kértem az azonnali hatályú felmondást.”

Van igény a Rózsa Sándor-plüssbabára

A fejlesztési stratégiában Demeter Szilárd egy fejezetben kitér olyan „nemzetközi jó gyakorlatokra” is, amik alapján szerinte növelni lehet az intézmény bevételeit, példaként az „1100 éve Európában / 20 éve az Unióban”-program keretében utaztatott Kárpát-medencei múzeumshop forgalmát említette. Szerinte ez azt mutatta, hogy

van igény például Rózsa Sándor-plüsbabára is, vagyis a múzeumi kreatívipari termékek piacképesek.

Azt viszont nem árulta el, hogy pontosan mekkora bevételt vár a múzeumshopokban árult termékek eladásából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!