Hivatalos: Demeter Szilárd a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

2024. február 27. – 20:15

frissítve

Hivatalos: Demeter Szilárd a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója
Demeter Szilárd a 22. kötcsei pikniken 2023-ban – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Demeter Szilárd lett a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója – jelentette be Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter az M5 Ez itt a kérdés című műsorában kedd este.

Csák elmondta, hogy a pozícióra összesen tíz pályázat érkezett. A Hvg.hu úgy tudja, hogy Demeter mellett Hammerstein Judit jelenlegi megbízott főigazgató, Csapláros Andrea, a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója és Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese is jelentkezett.

Frissítés: A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye alapján Demeter Szilárd március 6-án kezdi meg főigazgatói munkáját.

Csák elmondta a műsorban, hogy létre fog jönni holdingként a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ, ami alá hat intézmény tartozik majd:

  • a Petőfi Irodalmi Múzeum,
  • az Országos Széchényi Könyvtár,
  • a Magyar Nemzeti Múzeum,
  • a Természettudományi Múzeum,
  • az Iparművészeti Múzeum
  • és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.

Csák úgy hivatkozott Demeter pályázatára, hogy forradalmat ígért, „egy 1802-es forradalmat”, a forradalmi gondolat pedig az volt, hogy egy „ütőképes intézmény” kell.

Demeter Szilárdot, a fideszes kultúrpolitika egyik meghatározó szereplőjét még 2018-ban Kásler Miklós, korábbi emberierőforrások-miniszter bízta meg ideglenesen a PIM vezetésével, 2019. február 1-től nevezték ki véglegesen főigazgatónak. 2023 decemberében újabb öt évre megválasztották az intézet élére mint egyedüli pályázót a posztra.

Demeter a PIM mellett a vezetője a Magyar Kultúráért Alapítványnak, amely lényegében a szintén általa vezetett Petőfi Irodalmi Ügynökség vagyonkezelője, alá tartozik többek közt a Zichy-kastély, a Bem rakparti Andrássy-palota, a Hajógyári-sziget déli része, de megkapta az alkotóházakat és művésztelepeket birtokló Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t is.

A hozzá köthető Petőfi Media Group gyártotta a Petőfi TV és Petőfi Rádió műsorait is, ám 2023 májusában szerződést bontott vele az MTVA.

Csák János novemberben rúgta ki azonnali hatállyal L. Simon Lászlót, a Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatóját. A miniszter akkori indoklásában kifejtette, hogy a L. Simon „olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.

A főigazgató menesztése hátterében az LMBTQ-propagandával megvádolt World Press Photo kiállítás körüli ügy állhatott, amit Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője robbantott ki.

Dúró törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák János minisztertől a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt, Csák pedig meg is állapította a törvénysértést, és a családok védelméről szóló törvény értelmében arra kérte a Nemzeti Múzeumot, azaz L. Simon László igazgatót, hogy szigorítson a belépésen, és csak 18 éven felülieket engedjen be. Egy kommunikációs adok-kapok után L. Simont eltávolították a múzeum éléről, a helyét ideiglenesen Hammerstein Judit vette át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!