Pintér Béla Társulata nem, de a Vidnyánszky Attila mellett álló művészek kapnak állami támogatást

2023. június 6. – 13:21

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn délután kihirdette azt a színháztámogatási listát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), ami alapján állami többlettámogatáshoz jutnak magyarországi színházak, nagyjából 1400 pályázatból 929-nek egyetlen forintot sem ítélt meg az illetékes bizottság. A hvg.hu a lista alapján azt írja, látványosak a szakmán belüli különbségek és azt is mutatja, hogy „megéri jóban lenni Vidnyánszky Attilával”. A listából többek között az alábbiak derülnek ki:

  • Pintér Béla Társulata két pályázatot is beadott, egyikkel sem nyertek,
  • A Magyar Teátrumi Társaság, Vidnyánszky Attila színházi érdekvédelmi szervezete nyolc pályázatot adott be és mind a nyolcat meg is nyerte, összesen 46,5 millió forint értékben,
  • Ötből négy pályázatot és összesen 56 millió forint támogatást nyert a Pécsi Balett, amit az a Vincze Balázs vezet, aki két éve azzal került a hírekbe, hogy kitiltotta a kormánykritikus Igenis, miniszterelnök úr! című darabot a Zsolnay-színházból, mert Alföldi Róbert játszott benne.

A többlettámogatási rendszer tavaly került a középpontba, az Átrium Színház ügyével kapcsolatban, akkor itt írtunk bővebben a rendszerről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!