450 ezren buliztak az idei Szigeten

2022. augusztus 15. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

A Sziget szervezőinek számításai szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei hatnapos fesztiválon. A nyitónap telt házas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem telt házas – mondta a fesztivál főszervezője, Kádár Tamás az MTI-nek.

A legutóbbi, 2019-es, hétnapos Szigeten 530 ezren voltak. „Napi átlagban idén többen voltak a fesztiválon, mint legutóbb. Bár létezik háromnapos jegy is, a bérletesek nagyja hatnapos jeggyel jött, ami azt okozta, hogy sokkal kiegyenlítettebb lett a közönségszám eloszlása” – mondta a főszervező.

Dua Lipa műsorának minden tizedmásodperce tökéletesen meg van tervezve. Justin Bieber valóban kapott kedvezőtlen reakciókat, másoknak viszont életre szóló élményt jelentett a show-ja. Nem egyszerű a közönség ízlésének megfelelni. A vasárnapi nagyszínpados headliner, az ausztrál Tame Impala például nagyszerű koncertet adott, de ez nem feltétlenül találkozott a közönség reakciójával” – mondta Kádár. Hozzátette, hogy a tulajdonosok elvárása az idei Szigetre az volt, hogy egy sikeres és jól működő fesztivállal térjenek vissza három év után. „Úgy gondolom, ez teljesült.”

A főszervező szerint jó ötlet volt, hogy idén a K-híd belső oldalára került át a beléptetési rendszer, így a fesztivál területén flottabbá vált a közlekedés. Pozitívumként említette még az elektronikus zenei helyszínek átalakítását, hiszen mind a Colosseum, mind a Party Aréna óriási közönséget vonzott.

Gondot okozott ugyanakkor, hogy a hatalmas látogatószámmal nincs arányban a fővárosi taxik száma, és bizonyos időszakokban szinte lehetetlen volt taxit kapni. Kitért arra is, hogy komoly problémaként jelentkezett a zeneiparban kialakult munkaerőhiány, a kiszámíthatatlan infláció és a forint leértékelődése.

A Sziget jövőre ünnepli 30. születésnapját. A főszervező ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy szeretnénk visszahozni a látványos dekorációkat, amelyeket idén takarékossági okokból visszavágtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!