Britney Spears már az anyját hibáztatja a gyámsága miatt

2021. november 3. – 18:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Gyámságát Britney Spears eddig az apjának tulajdonította, vele állt hosszú és hangos vitában. Most azonban egy azóta törölt Instagram-posztban azt állítja, hogy igazából az anyja agyalhatta ki a gyámsági rendszerét, ő akarta tönkretenni az életét.

„Lehet, hogy apám helyezett gyámság alá 13 évvel ezelőtt, de azt senki nem tudja, hogy anyám vette rá erre. Sosem kapom vissza ezeket az éveket, tönkretette az életemet. Fel fogom hívni őt és Lou Taylort is (Britney volt szóvivője), hogy fogják a fogalmunk sem volt a történtekről-jüket, és basszák meg magukat. Pontosan tudják, hogy mit tettek, apám nem olyan okos, hogy ezt az egész gyámságosdit maga találja ki” – írta indulatos posztjában Britney.

Fotó: Instagram
Fotó: Instagram

Több lap is közölt képeket a posztokról, az egyiken Spears azt írta:

A legveszélyesebb állat a világon a csendben mosolygó nő.

Fotó: Instagram
Fotó: Instagram


Szűk egy évvel azután, hogy Britney Spears az akkor már hónapok óta érte küzdő #FreeBritney-mozgalom ellenére sem került ki apjának irányítása alól, egy Los Angeles-i bíróság szeptember végén úgy határozott, hogy felfüggeszti apja, Jamie Spears gondnokságát az énekesnő felett.

Spears korábban az egyik bírósági meghallgatáson bántalmazó, önkényes viszonyként írta le gondnokságát, ami traumatizálta őt, és azt is állította, hogy begyógyszerezték, szándéka ellenére kellett fellépnie, és úgy kellett fogamzásgátló spirált viselnie, hogy közben gyereket akart. Jamie Spears tagadta ezeket a vádakat, de augusztusban bejelentette, hogy hajlandó lemondani a gondnokságról, majd kérvényezte is annak megszüntetését.

A döntés után ideiglenesen egy Spears által kinevezett könyvelő, John Zabel került apja helyére, ám az ügyvédei már kérvényeztek is egy következő meghallgatást – ezen akár teljesen meg is szüntethetik a Britney-t megbéklyózó megállapodást –, amit november 12-re tűztek ki. Ekkor dőlhet el, végleg megszűnik-e Spears gyámsága.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!