Hajnalig tartó mulatozás és Szűzanya öltöztetős zarándoklat egy helyen – a csatkai cigánybúcsún jártunk

„Nem illik zavarni a misét. Nem illik cigarettával végigsétálni, nem illik hangoskodni. Nem a cigaretta bűzével lehet alázatosnak lenni, és nem a harsány nevetésekkel. Nem csak azért jövünk Csatkára, hogy gulyást együnk vagy lefotózzuk a gyermekeinket, hanem hogy bűnbocsánatot kérjünk.”

A most hétvégén megrendezett csatkai búcsú egyik napközbeni miséjét celebráló pap így próbálta rábírni a zarándokokat arra, hogy igazodjanak a katolikus miséken megszokott magatartáshoz. És bár a legtöbb idelátogató igyekezett kimérten viselkedni, valóban voltak néhányan, akiknek lazább volt a hozzáállása: időnként egymást hangosan üdvözlő rokonok lármája hallatszott, de volt olyan is, aki mise közben harsogva indított el egy élő Facebook-közvetítést, és hevesen gesztikulálva üdvözölte a közvetítésbe kapcsolódókat.

Bár véglegesen eldöntött tervek még nincsenek, egyházi forrásunk szerint a csatkai zarándokhely már bejelentett felújításának részben az lehet majd a célja, hogy egy kicsit „finomítsanak” ezen a kettősségen, azaz a mulatozásról és a popzenéről inkább a „komolyabb” hagyományok felé tolják az eseményt. Emiatt azonban vannak, akik attól tartanak, hogy csorbulhat az a karcos, eklektikus kultúrkavalkád, ami a csatkai búcsúra jellemző.

Évszázadok óta egyszerre szent és profán

A csatkai búcsút tulajdonképpen évszázadok óta kettősség jellemzi. Vallási eseményről van szó, de a zarándokok az imádság, a bűnbánat, a megtisztulás és a gyógyulásért könyörgés mellett vágynak egy kis kikapcsolódásra is. A hagyományokhoz emberemlékezet óta hozzátartozik az is, hogy a zarándokok a roskadásig megpakolt asztaloknál jókat esznek-isznak, énekelnek, és egyes esetekben az asztalt magukra rántva ájulásig táncolnak.

Mai értelemben véve a csatkai búcsú nincs megszervezve és marketingelve, egyáltalán nincs is weboldala. Az idei dátumát is keresni kellett az interneten pár percig, hogy rábukkanjunk egy nagyon kis látogatottságú oldalon. A szokásos szeptember 8. környéki dátumhoz képest most az eucharisztikus kongresszus miatt egy kicsit később volt.

A híre Facebookon és szájhagyomány útján terjed, illetve a családi szokásoknak is nagy szerepe van abban, hogy valaki rendszeresen jön-e búcsúzni. Sok olyan családot láttunk, ahol legalább három generáció is kint volt, és akármelyik felnőttet kérdeztük, mindenki azt mondta, nem először van Csatkán.

A zarándokhelyhez érkezve, a parkoló melletti szélesebb síkságon jó pár sátor állt, ahol többnyire nyílt tűzön készített sült kolbászt, tarját, karajt és gombócos káposztát árultak az italok mellett. Néhány hangfalból és Mercedes terepjáróból zene szólt. Nem Kis Grófo vagy L.L. Junior, hanem kevésbé populáris, autentikusabb cigányzene.

Libacomb, csülök, konyak

Néhányan már kora délután is az autóknál, a parkolóban mulattak. Iszogattak, táncolgattak, és mobilgrilleken sütötték a különböző féle húsokat. Egy nagyobb család keresztelőre jött, az asztaluk tele volt étellel. Tartozik hozzájuk 5-6 gyerek, akik felmásztak egy Suzuki Swift tetejére és csomagtartójára, és ott ugráltak.

Egy különösen hosszú asztalnál nagyobb társaság ült, az asztal egyik felén a férfiak, a másikon a nők. Mindenki hagyományos, elegánsabb öltözetben. Meglátták, hogy fényképezünk, kérdezték, kik vagyunk, honnan jöttünk. Amikor elmondtuk, az asztalfőn ülő idősebb férfi magához intett. „Riporter, gyere ide! Én Bihari György Guba vagyok, dunántúli vajda. 60 éve járok Csatkára. Írd le, hogy most Lakatos Ferivel és Pepivel jöttünk, a testi-lelki egészségünkért. És a kereszténységért.” Guba úr megkérdezte, hogy éhesek vagyunk-e, étellel kínált minket. Az asztalon libacomb, kacsacomb, sült császárszalonna, füstölt csülök, Hennessy konyak és pezsgő.

A csatkai zarándoklatra nemcsak a népnyelv, hanem kulturális antropológiával foglalkozó kutatók is „cigánybúcsúként” hivatkoznak, és az idelátogatók körülbelül 95 százaléka valóban roma. Ők nemcsak a környékről, hanem az ország egész területéről jönnek, de a határon túlról is, lényegében az egész Kárpát-medence magyarlakta területeiről. Beszéltünk felvidéki és erdélyi romákkal is, de nem ritka az sem, hogy Nyugatra szakadt cigányok is érkeznek. Találkoztunk például egy Svédországból érkező idősebb férfival, aki stílszerűen egy kombi Volvóval jött Csatkára. Kint autókereskedelemmel foglalkozik, gyerekkorában nagyon sokat járt a családjával itt, az elmúlt harminc évben azonban nem volt búcsún, most mindenképpen el akart jönni.

Nem lehet biztosan tudni, hogy miért pont ez a búcsújáróhely vált ennyire népszerűvé a romák körében. A szakirodalom alapján az egyik elmélet az, hogy régen ez főként a szegényebb rétegek zarándokhelye volt, és a cigányok azért jártak ide, mert itt nem nézték ki őket vagyontalanságuk miatt. Mára változott a helyzet, mert bár nehéz megállapítani, hogy a romák körében hol lehet az átlagos életszínvonal, de az volt a benyomásunk, hogy Csatkára az átlagnál valamelyest jobb helyzetben lévők járnak (a szakirodalom is erre a megállapításra jutott). Az aranyláncok egy négyzetméterre jutó száma és vastagsága, valamint a Dolce&Gabbana feliratú ruhák métere valószínűleg az országos csúcs közelében lehet, de a 7-es BMW és a Hennessy konyak azért itt is ritkaságnak számít.

Sorban állás a csodatévő kútnál, fotózkodás a Mária-szobornál

A búcsúra érkezők az ételt-italt és búcsúkelléket árusító, magasabban fekvő sátrak felől leereszkedve közelíthetik meg azt a tölgyfákkal körülhatárolt völgykatlant, ahol a csodatévő kútnak nevezett forrás és két kápolna is van. Már a 14. században kolostor állt itt, aztán az 1700-as évek végén a legenda szerint egy vak pásztor ivott a forrásból, és megmosakodott a vízben, aminek köszönhetően visszanyerte látását, ekkor alakult a csatkai kút zarándokhellyé. Aztán a monda szerint a 19. század második felében egy itt élő remetének megjelent Gábriel angyal és pár nappal később maga Szűz Mária is.

Ezután még népszerűbbé vált a hívek körében Csatka, a ma már csak két napos búcsúra évtizedekkel ezelőtt 10-15 ezren is elzarándokoltak, a járvány előtti években 4-5 ezren jöttek, idén ennél jóval kevesebben voltak. A zarándokok számának csökkenése a papok szerint a szekularizációval is magyarázható, de idén valószínűleg sokan a vírustól is féltek. És most nem engedélyeztek nagyobb koncerteket, ami szintén visszatartó erő lehetett. A Pápáról érkező, 60 körüli György gyerekkora óta jár Csatkára, „akkor még lovaskocsival jöttünk” – mondta. Szerinte sokan „eldobták ezt a hitet, és átmentek az új vallásokba”, a Hit Gyülekezetébe és a Jehova tanúihoz is sokan átmentek az ismerősi köréből.

A forrásnál összetömörülnek az emberek, hogy a kút vizéből ihassanak és megmosakodhassanak vele. Szinte mindenki haza is visz a vízből, a többség erre a kegytárgyboltban vásárolt színes, szűzmáriás kulacsot használja, de vannak olyanok is, akik műanyag kannákban visznek nagyobb mennyiséget. Ezeket vagy az otthonmaradt, adott esetben nehezebben mozgó rokonoknak viszik, vagy csak úgy kirakják otthon a polcra nehezebb időkre. De volt, aki azt mesélte, költözésnél az új házat ezzel a vízzel szentelik fel. A szentként tisztelt kúttól nagyjából 20-30 méterre egyébként van egy másik forrás is, ahol egy slagból folyik a víz, néhányan inkább itt vettek vizet, látva, hogy a kútnál nagyon sokat kell sorban állni. Voltak azonban, akiket elbizonytalanított ez a slagos verzió. „Ez is ugyanolyan, vigyük ezt, ez is szent!” – győzködte kétkedő szüleit egy fiatal lány.

Van egy kis „cigánykápolna” is, ami a roma önkormányzat gondozásában van, de az igazán nagy érdeklődés az egyházi fenntartású kis templomban volt. Ez lényegében folyamatosan tele van a búcsú idején. A zarándokok bejönnek imádkozni és az oltárnál fotózkodni. Szelfik, fényképek ezreinek hátterében szerepel ilyenkor a csatkai oltár, amit virágok és a hívek által hozott gyertyák borítanak. Sokan a saját vagy beteg rokonuk gyógyulásáért, egészségéért fohászkodnak ilyenkor.

Évszázados hagyomány a kápolnában álló Szűz-Mária-szobor felöltöztetése is. Már nem az első szobor van itt, az eredeti a legenda szerint abból a fából készült, amely felett Szűz Mária megjelent, és kijelölte a kápolna helyét. Az ide zarándokló családok felajánlásként hozzák az újabb és újabb ruhákat, amikbe aztán a kápolna egyik gondnoka felöltözteti a szobrot, a zarándokok csodáló tekintete előtt. Valamilyen fontosabb esemény alkalmával sok család érzi szükségét annak, hogy drága, különleges anyagból készíttessen ruhát a szobornak. Keresztelő, egy családtag betegségből való felgyógyulása, házasságkötés, vagy akár egy családtag börtönből szabadulása alkalmából is hoznak.

A ruhák nagy részét – már több mint 170-et – itt tárolják a templomban. Érdeklődtem a kápolnánál segédkezőknél, hogyan lehet, hogy az összes hozott ruha stimmel a szoborra. Aki jelzi, hogy jövőre hozna, kap egy szabásmintát, az alapján tudja megvarratni a ruhát. Amikor megkapják a mintát, egyesek jelzik, hogy azért nem teljesen biztos, hogy hoznak ruhát a következő évben, attól is függ, hogy „hogyan teljesít a Szűzanya” az elkövetkező évben, vagyis hogy mennyi jóban, örömben lesz része a családnak.

Milliókat pörgettem el ruletten

A papok egész nap izzadt homlokkal rohangálnak, annyi ilyenkor a teendő. A zarándokok közül nagyon sokan csak úgy magukra is áldást kérnek, néha megkérdezik mennyibe kerül, aztán megörülnek, hogy ingyen van. Gyakran azonban a kegytárgyboltban vásárolt tárgyakat áldatják meg a papokkal. Az árusok szerint a legjobban a nyaklánc, a szentkép, illetve a szűzmáriás kegytárgyak fogynak. Ez utóbbiból van kulacs, telefontok és természetesen pénztárca is.

De sokan vesznek szobrokat is. A legnagyobb Mária-szobor 110 ezer forintba kerül, és mint az árusok mondták, jó pár fogyott belőle. Az igazán kicsi szobrokat nem nagyon veszik, inkább a nagyokat keresik. Az előző évekhez képest újdonság, hogy idén Jézus-szobor felől is érdeklődtek páran, de amikor meglátták, hogy csak kicsi van belőle, nem kérték. Sokan gyónni is elmennek, és keresztelésre is jó pár gyereket hoznak ilyenkor. Annyit, hogy sokszor hármasával-négyesével keresztelik őket, gyorsított szertartással.

A saját és mozgáskorlátozott lánya egészségéért imádkozott a Baranya megyei Mágocsról érkező Ernő is. „Nekem volt mindenem. Én a kilencvenes években zsiguliztam, hétvégente felvittem Pestre nyolc-tíz Zsigulit. Megvettem Baranyában százezerért, Pesten eladtam kétszázért. De engem az isten nagyon megvert. Legalább százmilliót elkaszinóztam. Napi szinten ötven meg százezreket elpörgettem ruletten. Apósom volt Pécsen a legnagyobb kupec, de a házat és a lovakat is eladtam, eljátszottam mindent. A házasságom is tönkrement. Szívbillentyűzavarom lett, nem akartak megműteni az orvosok. Aztán az epémmel is baj lett. De utána az isten megsegített, talpra álltam, beálltam dolgozni. Most hidegburkoló vagyok, napi 12-13 ezer forintot megkeresek. Házam megvan, kocsim megvan, nekem nem kell több, enni meg inni legyen. Megjavultam, öt éve nem megyek kaszinó közelébe. Sajnos az epém miatt pörköltet meg zsíros kajákat már nem ehetek” – mesélte.

A kereszt nem arra hív, hogy legyőzzük a másikat

Az egyik, cigány nyelvű énekekkel és könyörgésekkel tarkított mise prédikációjában Dúl Géza atya az erőszakosság, a családon belüli erőszak és az egyenlőség témáját járta körül. Elmesélt egy történetet Kálmán nevű barátjáról, aki egy keresztet rakott a nagy aranyláncára. Később pedig nagyon megverte a feleségét. Ezután a pap megkérdezte tőle, hogy „kedves Kálmán, tudod-e mit jelent a kereszt a nyakadban? A kereszt Ferenc pápa szerint nem arra hív, hogy legyőzzük a másikat. Isten a férfinak a többleterőt arra adta, hogy megvédje a családját, nem arra, hogy megverje. Aki visszaél ezzel az erővel, az nem isten szerint él. Ne akarjunk egymás fölé kerülni” – mondta.

„Mindig én legyek a balek? – kérdezhetitek” – folytatta Dúl a prédikációt. „Jézus akkor is szelíd, amikor mások keze ökölbe szorul. Ha ítélkezünk, ha bántjuk egymást, ha irigykedünk, akkor a világ is ilyen lesz körülöttünk. A szelídséggel, az alázattal, a szeretettel éljünk.” A mise végén pedig hangsúlyozta: „A roma néppel és mindenki mással is testvérek vagyunk, összetartozunk, erről is szólt ez a szentmise.”

Dúl Gézát, a magyarországi katolikus cigánypasztoráció jelentős alakját megkérdeztük, milyen változást érzékel a csatkai búcsún a korábbi időkhöz képest. Úgy fogalmazott, most „érettebben vannak jelen” a hívek. „Tíz évvel ezelőtt még mise közben is odahozták a kegytárgyakat megszentelésre, ma már jobban értik, mi történik. A cigányság évszázadok óta velünk, mellettünk él, de az utóbbi néhány évtizedben szerintem integrálódást tapasztalhatunk, a cigány értelmiség kezd kifejlődni, öntudatosabbak lesznek a romák. Be kell fogadni őket, és segíteni nekik, hogy megtalálják a helyüket közöttünk. Meg kell tanulnunk az együttélést” – mondta.

A romák Dúl által említett integrálódásával, felemelkedésével kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a búcsújárókat étellel és itallal ellátó vendéglátós vállalkozók is szinte kivétel nélkül romák voltak Csatkán. Többekkel beszélgettünk közülük, és kiderült, egész évben ebből élnek, fesztiválokra, falunapokra és más hasonló eseményekre települnek ki. Lehet azt mondani, hogy a marketingstratégiájuk része a cigány identitás hangsúlyozása, ami nemcsak az árult ételek kiválasztásában látszik meg, hanem egyes esetekben a népviseletbe öltözött felszolgálókon, pultosokon, és az átadópult díszítésén is.

Lehet, hogy „finomítanak” majd rajta

Csatkán az imák, gyónások, keresztelők, forrásvízből való mosdások után, az elfogyasztott alkohol mennyiségének növekedésével, és az este közeledtével egyre hangosabban szólt a zene, egyre nagyobb fordulatszámra kapcsolt a mulatozás.

Annak, hogy a vallásos hagyományhoz ilyen szorosan kapcsolódnak a világi szokások, pontosabban a „túlságosan” világias szokások, nem mindenki örül felhőtlenül, beszéltünk olyan egyházi személlyel, aki nemtetszésének adott hangot ezzel kapcsolatban. Mint mondta, mindenképpen megmarad ez a része is a búcsúnak, mert ez is hozzátartozik a cigányság hagyományaihoz, de a kegyhely nemrég bejelentett felújításának apropóján lehet, hogy egy kicsit „finomítanának” majd a dolgokon. A romák között is találkoztunk olyan idősebb férfival, aki szerint a nótázás és a táncolás rendben van, de a nagyon hangos zenék és a popkoncertek „nem illenek” egy ilyen alkalomhoz. (Idén a járvány miatt egyébként pont nem voltak koncertek.)

Viszont olyan kegytárgyárussal is beszéltünk, aki szerint félő, hogy a felújítások és az esemény finomítása miatt elvész valamennyi abból a megszokott, „karcos” hagyományból, ami régóta jellemző a csatkai cigánybúcsúra.