Trump szerint az Egyesült Államok percek alatt kiiktatott egy kisebb légvédelmi rendszert Iránban
Donald Trump szerint az amerikai hadsereg pénteken újabb, korlátozott katonai csapásokat mért Iránra. A támadások célpontja egy légvédelmi rendszer volt, Trump a műveletet kisebb jelentőségűnek minősítette.
Az iráni állami média arról számolt be a Guardian szerint, hogy két robbanás hallatszott a Hormuzi-szorosban található Kesm-szigeten, a Szúza nevű térségben. „Építettek egy kisebb légvédelmi rendszert, mi pedig körülbelül 15 perc alatt, talán inkább öt perc alatt kiiktattuk” – mondta Trump újságíróknak pénteken.
A közel-keleti amerikai katonai műveleteket felügyelő parancsnokság, a Centcom pénteken az X-oldalán bejelentette, hogy az Egyesült Államok akár 20 millió dolláros jutalmat is felajánl azoknak, akik információval szolgálnak Irán atomprogramjáról. A Centcom felhívása kiterjed az iráni nukleáris létesítményekre, berendezésekre és az azokhoz kapcsolódó személyekre, köztük a tudományos közösség tagjaira, illetve ezek mozgására vonatkozó információkra is.
Az amerikai hadsereg hétfőn is végrehajtott „védekező jellegű” csapásokat, akkor a Kesm- és a Hengam-szigeten, valamint a közeli Bandar-Abbász térségében is robbanásokról érkeztek jelentések. A pénteki támadások az elsők azóta, hogy a Republikánus Párt súlyos vereséget szenvedett a félidős választásokon. A demokraták a kongresszus mindkét házában megszerezték a többséget.
A republikánusok részben az elhúzódó iráni háború és az emelkedő benzinárak miatt kaptak ki. J. D. Vance amerikai alelnök is a háborúnak tulajdonította a republikánusok csapnivaló eredményét, és Trump is elismerte, hogy ez hozzájárulhatott a kudarchoz. A félidős választások óta Trump vagy Irán megsemmisítésével fenyegetőzött, vagy azt sugallta, hogy közel a háború lezárása.
Trump pénteken arról is beszélt az újságíróknak, hogy a közvetítők és Irán közötti egyeztetések továbbra is folytatódnak. „Tárgyalunk Iránnal. Mindig is tárgyaltunk” – mondta az amerikai elnök. Az elmúlt napokban a Perzsa-öböl térségének és más régióknak a vezetői telefonbeszélgetéseken keresztül próbálták enyhíteni a feszültséget.
A katari kormány azt is közölte, hogy Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter pénteken telefonon egyeztetett katari kollégájával a legújabb fejleményekről. Katar közvetítő szerepet tölt be az Egyesült Államok és Irán között a háború lezárását célzó tárgyalásokon. A katari kormány korábban megerősítette, hogy Trump külön egyeztetett Katar emírjével a feszültség enyhítésére irányuló erőfeszítésekről.