Óriási probléma az emberek kivándorlása és beütött a megélhetési válság – Chris küzd Chris ellen az új-zélandi választáson

Chris vagy Chris? Ez itt a kérdés. Legalábbis Új-Zélandon, ahol parlamenti választást tartanak szombaton. Az ország már messze nem ugyanaz, mint a globálisan körberajongott, bár otthon sok kritikával kezelt Jacinda Ardern munkáspárti kormánya idején volt. A felfoghatatlanul szép táj még megvan ugyan, de a gazdaság bajban van, a megélhetési költségek elszálltak, a már 5,7 százalékos munkanélküliség felfelé ível, a fiatalok kilátástalanok és tömegével hagyják el a szigetországot.
Helyi idő szerint szombat estére, azaz magyar idő szerint szombat reggelre lehetnek eredmények, bár a hivatalos végeredményt csak november 27-én hirdeti ki a választási bizottság. A két nagy párt a jobbközép, kormányzó Nemzeti Párt Christopher Luxon miniszterelnök vezetésével, illetve a fő ellenzéki erő, a Munkáspárt a volt kormányfő Chris Hipkins vezetésével. A BBC riportja alapján a felmérések szerint nagyon szoros állás miatt várhatóan egyik nagy párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani – Új-Zélandon egyébként is erős a koalíciós kényszer a választási rendszer miatt. Érdekesség még, hogy az országban nem négy-, hanem háromévente van parlamenti választás.
Az új-zélandi politikai stabilitást jól jellemzi történelmileg, hogy 50 éve minden kormány legalább egyszer újra tudta választatni magát. Ha a Nemzeti Párt kikap, egy félévszázados történet törhet meg, írta a Reuters. Az Infrastructure New Zealand közvélemény-kutatása pénteken 30,7 százalékra tette a Munkáspártot, 26,4-re a Nemzeti Pártot, így aztán bármi lehet. Luxon közölte is támogatóival: „Szoros lesz, és ezért kell elmenniük és biztosan szavazniuk.” Hipkins arról beszélt pénteken, magabiztos, szerinte a legnagyobb pártként végeznek majd.
Az új-zélandiak 71 választókerületben szavazhatnak pártjelöltjeikre, és a külön leadott pártszavazataik arányában még 49 listás képviselői helyet osztanak ki. További speciális mandátumokat is kioszthatnak opcionálisan, például az őslakos maori kisebbségnek – magyarázta el a Reuters a szisztémát. A koalíciók általában lassan állnak fel, a Nemzeti Párt és kisebb partnerei 2023-ban 41 napig tárgyaltak a kormányalakításról.
Kis pártok hajnala
A két nagy párt együtt is csak a szavazatok kevesebb, mint 60 százalékára számíthat, egyedül tehát képtelenek lesznek koalíciót alkotni, a kettejük közti nagykoalíciót pedig nem tartják valószínűnek. Itt jön be a képbe, hogy megerősödtek a kisebb pártok, újak és régiek egyaránt. A Zöld Pártot a 13-16 százalékos sávba jósolják, a két jobboldali-populista pártot, az ACT-et és az Új-Zéland az Elsőt a 9-10 százalékos sávba teszik, és a semmiből megerősödött a Lehetőség nevű új centrista párt, amit 5-7 százalék közé saccolnak a Reuters által közölt felmérések.

A Lehetőséget az energikus, 38 éves Qiulae Wong vezeti, aki nagyot ment a kampánnyal az utolsó napokban. Az már biztos, hogy ha a Q becenevű politikus pártja beszáll koalíciós partnerként a kormányba, legfeljebb a Munkáspárttal szövetkezhet. Luxon ugyanis kizárta az együttműködést, bár Wong nyitott lett volna. Wong pártját a legtöbb médium királycsinálóként írta le, ha megugorja az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
A Conversationön megjelent elemzés már jobb- és baloldali tömbökre osztotta el a potenciális szavazatokat. Az egyes felmérések alapján a jobboldal 2,3, 2,5 vagy 5,3 százalékponttal jobban szerepelhet, mint a baloldal. Tehát a középen álló Lehetőség valóban a mérleg nyelve lehet. Akit részleteiben érdekel az új-zélandi választási matek, annak ajánljuk az RNZ cikkét a választási szcenáriókról.
A Lehetőség 30 év alatt az első outsider, az addigi politikai elittől független tömörülés lehet, ami bejut a parlamentbe. A CNN szerint végre eljöhet az a pont, hogy a kis pártoknak valódi beleszólásuk lesz a kormánypolitikába, nem lehet többé őket kvázi kisgyerekekként kezelni egy koalícióban.
Eközben a populista jobboldali kispártok sok mérsékelt szavazót elidegenítettek a kulturális harcaikkal, legyen szó a pozitív diszkrimináció vagy a melegjogok elutasításáról. Ezek a pártok a Bloombergnek megszólaló Ben Thomas volt nemzeti párti sajtótitkár szerint egyfajta szelepként szolgálnak, levezetik a bevándorlással vagy szabadpiaci viszonyokkal elégedetlen emberek dühét. Ugyanakkor ahhoz törpék, hogy nagyban befolyásolják a kormánypolitikát. A választási rendszer is segít egyes politológusok szerint, hogy az országban ne erősödjön meg a populista (szélső)jobboldal, bár szerintük előbb-utóbb ide is be fog szivárogni a globális hullám.
„Nincs túl sok lelkesedés bármelyik Chrisszel kapcsolatban” – mondta a New York Timesnak Fiona Barker, a Te Herenga Waka–Wellingtoni Victoria Egyetem politikatudományi docense. Az emberek frusztráltak a nagy pártok óvatos, pici lépései miatt, és a kis pártok radikálisabb, nagyobb lépéseit támogatnák. A CNN is arról írt, hogy egyik Chris se tudta úgy megkedveltetni magát, mint ahogy korábban Helen Clark, John Key vagy Jacinda Ardern tették, és a kampány is unalmasan alakult.
Az 56 éves Luxon 2020-as politikusi karrierjének beindítása előtt hét évig vezette az Air New Zealand légitársaságot. Magáról a büszke családos férfi imidzsét építette ki, múlt karácsonykor egyenpizsamás fotót közölt a családjáról – írta róla a Bloomberg.
A 48 éves Hipkins rutinosabb politikus: 2008 óta ül a parlamentben, több miniszteri posztot is megjárt, majd Ardern 2023-as lemondásával a miniszterelnöki székbe katapultált. Azonban az az évi választást elbukta.

Erjedő paradicsom
A turisták egyik álomországa már nem olyan álomszerű hely, ha ott akar élni az ember, ezt mutatja, hogy tízezrével költöznek el a lakosok a tengerentúlra. A kivándorlás sokkoló méreteket öltött az 5,3 milliós országban. Az augusztusig eltelt 12 hónapban 38 200-an költöztek el Új-Zélandról, egy évvel korábban 39 900-an. Összevetésként: 2014-19 között az évenkénti átlag 5400 volt. Már közel egymillió új-zélandi él a világ különböző pontjain, közülük rekordszámúan, 132 ezren regisztráltak a szavazásra.
A cikk elején említett gazdasági gondokon felül ott van az egészségügyre érkező sok panasz, a költségvetési hiány és a növekvő államadósság is, ami spórolásra kényszerítheti a következő kormányt. Komoly feszültséget keltett a nacionalista kormány ötlete, hogy vegyenek vissza az őslakos maorik jogaiból, amit még a 19. századi waitangi szerződés szabályoz. A környezetvédelem is forró krumpli, kiemelten a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátása, illetve az olaj- és földgázkitermelés.
A New York Times egy aucklandi parkban sütögető családot kérdezett az új-zélandi realitásokról. Ronnie Telea családfő azt mondta, a heti élelmiszer-vásárlásuk költsége megduplázódott 200-ról 400 új-zélandi dollárra (kb. 36 ezerről 72 ezer forintra) az elmúlt pár évben. Telea szerint az ő szemükben ez most a legfontosabb. Ő azon gondolkozik, hogy az óceániai szigetállamba, Szamoára költöznek, ahol vannak családi gyökerei.
A pártok természetesen ígéretekkel fordítanák maguk felé a szavazókat. A Munkáspárt olcsóbbá tenné az egészségügyet és a közlekedést, illetve tőkenyereség-adót vetne ki a befektetési célú ingatlaneladásokra. A Nemzeti Párt makrogazdasági tervei szerint nem vetne ki új adókat, ugyanakkor pluszba fordítaná a költségvetést. Az említett új párt, a Lehetőség bevezetné az általános alapjövedelmet, adót vetne ki az értékes földek után és felülemelkedne a politikai lövészárkokon.
Az egyik legnagyobb balhé úgy tűnik, abból lett, hogy a Maori és a Zöld Párt politikusai is fényképezkedtek a Mongrel Mob nevű, a legalitás-illegalitás határán mozgó bűnbanda tagjaival. A munkáspárti jelölt Kerrin Leoni is elment egy családi eseményre, amiről kiderült, szó szerint bandázás volt.
Végül távozni kényszerült a pártból a botrány miatt, az ausztrál ABC szerint független jelöltként méreti meg magát. Az új-zélandi bandák általában leszakadt családokból toborozzák tagjaikat, a Mongrel Mobban akár háromezren is lehetnek. A politikusok sokak szerint csak a szavazataikra hajtanak, amikor bandavezérekkel mutatkoznak.