Bécsben bíróság elé került az aranykonvoj-ügy egy része
Pénzmosásról posztolt és lényegében a Fidesz narratíváját hangsúlyozva írt a magyarországi aranykonvoj-ügyről egy Bécsben élő volt ukrán politikus, akit kijelentései miatt beperelt az ukrán takarékbank, az Oscsadbank, írja a der Standard. Az 52 éves Boriszlav Berezát, az ukrán Jobboldali Szektor volt képviselőjét még májusban kötelezte arra a Bécsi Kereskedelmi Bíróság, hogy törölje provokatív bejegyzéseit, amelyekben arra utalt, hogy az ukrán pénzszállítók illegálisan szállítottak vagyont külföldre, és egy jegybankárt, valamint egy volt politikust is belekevert az ügybe.
A végzés július elején emelkedett jogerőre, az érdemi eljárás viszont még csak most kezdődik majd, az osztrák lap szerint várhatóan szeptemberben. Az Oscsadbank azt akarja elérni, hogy a végzés érvényben maradjon, Bereza ügyvédje szerint viszont kiterjedt dokumentációval tudják igazolni, hogy nekik van igazuk.
Az aranykonvoj-ügy
A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai március 5-én fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az ügyészség szerint egy feljelentés nyomán cselekedtek így. Később kiderült, hogy az egyik titkosszolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt a feljelentő, ami a másik szolgálattól, az Információs Hivataltól gyűjtött adatokra alapozva tette meg ezt a lépést.
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje később egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy tudomásuk szerint a rajtaütésen – a jegyzőkönyvvel szemben – csak a TEK kommandósai voltak jelen, a NAV csak később indított eljárást az ügyben pénzmosás gyanújával. Az ukránok ügyvédje és a pénz fogadója, az ukrán takarékbank, az Oscsadbank jogásza, illetve a pénzt küldő osztrák Raiffeisen szerint semmi szokatlan nem volt a szállítmányban, amit a megfelelő engedélyek birtokában Ausztriából Ukrajnába akartak eljuttatni a pénzszállítók.
Ennek ellenére az Orbán-kormány és propagandája azt kezdte kommunikálni, hogy gond volt a szállítmánnyal, pénzmosás történhetett, és hogy a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet a pénznek – de ezekre a vádakra és sejtetésekre ez idáig semmilyen bizonyítékot nem mutattak be. Március 10-én rendelet is született arról, hogy „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”.
A Telexen írtuk meg először, hogy Orbán Viktor döntött arról, hogy le kell csapni az ukrán aranykonvojra, de még a rajtaütés időpontja is a kormányzattól jött. A rajtaütést viszont szakmailag semmi nem indokolta – árulták el a Telexnek az aranykonvoj elleni művelet részleteit ismerő források. Egy ügyész, aki beletekinthetett a titkosszolgálat irataiba, azt állapította meg, hogy „az Alkotmányvédelmi Hivatal a nemzetbiztonsági kockázatra utaló tényeket kellő adattal nem támasztotta alá”.
A 444 aztán június végén arról írt, hogy birtokukba került egy június 9-én kelt állítólagos ügyészségi dokumentumról készült fotó, ahol azt sorolják fel, hogy kiknek az érintettségét kellene tisztázni az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. A lap idézi is a dokumentumot, ami „lényegi döntést, utasítást hozó” személyként nevezi meg Orbán Viktor volt miniszterelnököt, Farkas Örs nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő volt államtitkárt, Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ volt főigazgatóját és Demeter Tamást, a NAV volt bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét. A lap értesülései szerint Hajdu kihallgatásán arról beszélt, Farkas Örs államtitkártól értesült az ukrán pénzszállítókról.