Megindult sok tízezer ember, most pedig mindenki azt találgatja, mi történt pontosan
A 2015-ös migránsválság az Európai Unió egyik meghatározó pillanatává vált, amely élesen elkülöníti az előtte és az utána lévő időszakot. Élőben lehetett követni a képernyőkön, ahogy menekültek tízezrei szelik át az EU határait, zsúfolódnak be pályaudvarokra, és gyalogolnak több száz kilométert, hogy elérjenek nyugati országokba.
A csütörtöki ceutai események hasonló emlékeket idéznek fel. A híradásokat bejáró felvételek készültek arról, ahogy a javarészt fiatal férfiakból álló határsértők tömegesen kelnek át a spanyol exklávéba. Az eredetileg 50 ezresre saccolt tömeg egy része a tengeren úszva ment át Marokkóból, míg mások egyszerűen átsétáltak a határon, miután a tehetetlen spanyol határőrök megnyitották előttük a kapukat.
Az egészből rövid úton nemzetközi botrány lett, Spanyolország pedig elszigetelődött az EU-n belül, miután 22 tagállam, köztük Magyarország is közös levélben ítélte el a spanyolok migrációs politikáját. A spanyol kormány ezt kikérte magának, és az Európai Bizottságnak címzett hivatalos levélben kérte számon az európai szolidaritás hiányát.
A legfrissebb spanyol becslések szerint négy nap alatt nagyjából 69 500 ember tért vissza Marokkóba, vagyis jóval többen is érkezhettek, mint eredetileg közölték. Sokan azt mondták, azért mentek inkább vissza, mert bezárták előttük a boltokat, a helyiek ellenségesen fogadták őket, és nem láttak lehetőséget továbbmenni Spanyolország európai részére. A rohamnak halálos áldozatai is voltak: a Reuters szerint a spanyol oldalon eddig 72 holttestet emeltek ki a tengerből, míg Marokkóban további 11 halottról számoltak be. Juan Jesus Vivas, Ceuta vezetője hétfőn azt mondta, hogy 3-5 ezer migráns maradt az exklávéban, és már ők is túlterhelték a két befogadóközpont kapacitásait.
Bár a spanyol hatóságok szerint a határsértők túlnyomó része már vissza is tért Marokkóba, az epizód egyértelműen kínos Pedro Sánchez miniszterelnöknek, aki az európai fősodorral ellentétben nyíltan bevándorláspárti politikát folytat. A környezetében súlyos korrupciós botrányokkal küszködő Sáncheznek legkésőbb 2027 nyarán választásokat kell kiírnia, a ceutai roham pedig aligha segít abban, hogy Európa egyik utolsó baloldali vezetője hatalmon maradjon.
A legfontosabb kérdések pedig továbbra is megválaszolatlanok. Nem lehet tudni például, hogy a közösségi médián felfutott, átkelésre biztató tartalmak mennyire voltak organikusak, és mennyire voltak szervezettek. Az sem világos, hogy a Spanyolországgal hagyományosan feszült viszonyt ápoló Marokkónak milyen szerepe volt a határsértésben. Kielégítő válaszok hiányában pedig elárasztották az internetet a jól ismert összeesküvés-elméletek, amelyek minden bizonyíték nélkül amerikai és izraeli bábjátékosokat látnak a háttérben.
Jön a roham
Bár a világ nagy része csak csütörtökön értesült a ceutai eseményekről, a helyszínen már napokkal korábban érezték, hogy forrósodik a helyzet. Ceuta egy nagyjából 80 ezer lakosú spanyol exklávé (vagy enklávé, ebben van némi vita a földrajztudósok között), amely a szintén spanyol fennhatóság alatt álló Melillával együtt az EU egyetlen szárazföldi határa Afrikával. A két város együtt a spanyol gyarmati birodalom utolsó afrikai maradéka. Ceutát három oldalról Marokkó veszi körbe, így nem meglepő, hogy az Európába érkező illegális bevándorlás egyik kulcshelyszíneként van számontartva.
Az sem újdonság, hogy nyáron próbálkoznak a legtöbben illegális átkeléssel, amikor jó az idő, és a tenger is elég nyugodt ahhoz, hogy azon keresztül próbálják megkerülni a szögesdróttal és több méter magas fallal megerősített határt. Július végén a város önkormányzata elkezdte kongatni a vészharangot, miután alig pár napon belül több száz illegális bevándorlót fogtak el. A pusztító erdőtüzekkel küszködő spanyol szövetségi kormányzat azonban a jelek szerint nem reagált idejében, és nem vezényelt a helyszínre elegendő számban segítséget.
A csütörtöki roham közvetlen előzménye a spanyol legfelsőbb bíróság döntése volt, amely kimondta, hogy a Ceutába és Melillába vízi úton érkező határsértőket nem lehet azonnal visszaküldeni, mivel technikailag nem törnek át semmiféle fizikai határt.
A bíróság döntése alapján villámgyorsan terjedtek az átkelésre és átúszásra biztató tartalmak az Instagramon és a TikTokon, köztük olyanok is, amelyek azt mutatták be, teljesen sértetlenül át lehet kelni a határon, Ceutába érve pedig semmilyen retorzió nem éri az embereket.
Mások arra is rámutattak, hogy július 30-a munkaszüneti nap Marokkóban, helyi beszámolók szerint pedig a marokkói határőrök felfüggesztették a járőrözést (bár ez felveti a kérdést, hogy általában mi történik a határ megvédésével munkaszüneti napokon). A nem létező marokkói határvédelem és a virális videók megtették a hatásukat, és július 30-án emberek tízezrei özönlöttek át spanyol felségterületre. Az első becslések még csak pár ezer emberre saccolták a tömeget, azóta azonban már 50 ezer, sőt 60 ezer átkelőről beszélnek a hatóságok.
Az átkelés során olyan tömegjelenetek zajlottak le, amiket Európa legutóbb a 2015-ös migránsválság alatt látott. A nagyrészt fiatal férfiakból, kisebb részt kiskorúakból álló tömeg akkora számban indult meg Ceuta felé, hogy a spanyol határőrök önszántukból megnyitották előttük a kapukat, sőt volt, aki szendvicset is adott nekik. Eközben mások a vízen keresztül, úszva közelítették meg az exklávét, megkerülve a határkerítést. Az átkelés során legalább 72-en meghaltak, de a spanyol rendőrség szerint még több holttest kerülhet elő a tengerből.
Ha hihetünk a becsléseknek, akkor az átkelő tömeg Ceuta lakosságának közel háromnegyedét tette ki, így nem meglepő, hogy a helyi infrastruktúra hamar túlterhelődött. Helyszíni riportok utcákon lézengő marokkóiakról és szubszaharai menekültekről számoltak be, akik jobb híján padokon, vagy az úttesten aludtak.
A spanyol hatóságok csütörtök estére észbe kaptak, és katonákat, illetve csendőröket vezényeltek Ceutába. Időközben a marokkói oldalon is aktivizálták magukat, a két ország pedig a spanyol kormány nyilatkozatai alapján közösen visszaterelte az átkelők túlnyomó részét.
Pénteken maga Pedro Sánchez is megérkezett a helyszínre, és Spanyolország területi integritásának megsértéseként értékelte a rohamot.
Sánchez emellett megköszönte a marokkói félnek az együttműködést, és biztosította a spanyol állampolgárokat, hogy a határ biztonságban van. A spanyolok azóta egy vízi torlaszt építettek a tengerre, ami a remények szerint eltántorítja a kerülőúton érkező határsértőket.
Európai reakciók
A zűrzavarról készült felvételek hamar bejárták az internetet, az európai országok pedig merőben máshogy reagáltak, mint 2015-ben. Akkor Angela Merkel szállóigévé vált „Wir schaffen das” („Megcsináljuk!”) szlogenje jelölte ki az utat, és az európai országok Magyarország kivételével sorban fogadták be a menekülteket.
2026-ra azonban Európa levonta a megfelelő következtetéseket, és jóval szigorúbban áll hozzá a bevándorláshoz. Nem véletlen, hogy a ceutai események kiderültével egyre-másra kritizálták európai országok Sánchezt. A sort Giorgia Meloni olasz miniszterelnök nyitotta, aki felelőtlennek nevezte Sánchez vállaltan megengedő bevándorláspolitikáját, és felvetette, hogy fel kéne függeszteni Spanyolország tagságát a schengeni övezetben.
A markánsan jobboldali Melonitól ez várható is volt, de az olaszok után megszólalt a finn, a svéd és a dán miniszterelnök is, és mindegyikük elítélte a spanyol kormányt. Beszólt Michel Barnier volt francia miniszterelnök is, aki szerint Franciaország nem szenvedheti el egy szomszédos ország felelőtlen migrációs politikájának következményeit, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig elfogadhatatlannak nevezte a Ceutából érkező képeket.
Sánchez egy Brüsszelnek küldött levélben reagált a vádakra, ahol a szolidaritás hiányát kérte számon az EU-tagállamokon. A spanyol miniszterelnök szerint néhány európai ország önös érdekből polarizáló és jogellenes kijelentéseket tett, az ország felvetett kizárása Schengenből pedig ellentétes az európai joggal, a humanitárius joggal és az uniós szolidaritás elveivel. Sánchez azt is az európaiak szemére vetette, hogy semmilyen segítséget nem kapott tőlük, míg Marokkó készségesen együttműködött.
Szombaton folytatódott a diplomáciai feszültség, miután az EU 22 tagállama egy közös nyilatkozatban ítélte el a spanyol miniszterelnök migrációs politikáját.
A levél aláírói között ott volt Magyar Péter miniszterelnök is.
A levélben az európai kormányfők közös fellépést szorgalmaznak, illetve a Frontex európai határőrség megerősítését, és a Marokkóval folytatott együttműködés kivizsgálását szeretnék elérni. Ami azonban érdekesebb, hogy a szövegben kitérnek Spanyolország „szakpolitikai intézkedéseire”, amik szerintük vonzó tényezőként hathatnak. Itt külön megemlítik Sánchez alig pár hónapja bejelentett rendelkezését, amelynek keretében több százezer illegális bevándorló jogállását kívánják rendezni.
Az aláírók a politikai spektrum szinte teljes egészét lefedik, a máltai munkáspárti miniszterelnöktől a román liberális elnökön át egészen a konzervatív görög kormányfőig. A nehézsúlyúak közül nemcsak Giorgia Meloni csatlakozott a kezdeményezéshez, hanem Friedrich Merz német kancellár és Rob Jetten holland miniszterelnök is.
Ennek ellenére látványosak voltak az európai törésvonalak a válság során: míg a jobbközép Európai Néppárt (EPP) pártcsalád tagjai előszeretettel rúgtak bele Sánchezbe, addig olyan vezető szocialista politikusok, mint António Costa, az Európai Tanács elnöke, támogatásukról biztosították a spanyol miniszterelnököt.
Keddre az EU rendkívüli belügyminiszteri szintű tanácskozást hívott össze az ügyben, így már a hét elején várhatóan bejelentik a következő lépéseket.
A megbeszélés összehívását az EU tagállamait képviselő tisztségviselők, illetve a Frontex szakértői kezdeményezték egy kijózanítónak nevezett szombati előzetes találkozón. A miniszteri találkozóról szóló döntés egyhangú volt, célja a blokkon belüli feszültség enyhítése. A spanyol külügyminiszter közben azt mondta, hogy Spanyolország korábban támogatást nyújtott más EU-s országoknak migrációs válságok idején, és most hasonló támogatást várna el. Jose Manuel Albares külön kiemelte az olasz kormányt, amit dezinformáció terjesztésével vádolt meg.
Sánchez a pácban
A hagyományosan eurofil spanyol baloldal vezetőjeként Sáncheznek nagyon kellemetlen az uniós elszigetelődés. Nehezen összeegyeztethető, hogy a közös európai hadsereg felállítását, illetve összeurópai autonómiát hirdető miniszterelnök hirtelen a legszorosabb szövetségeseit ostorozza.
Sáncheznek belpolitikai téren is fájhat a feje, ráadásul több okból kifolyólag. Egyrészt az sosem néz ki jól, ha egy ország nem képes megvédeni a határait, márpedig a ceutai eseményeket nehezen lehet máshogy értelmezni, mint Spanyolország szuverén területének megsértéseként.
Másrészt a válság ismét reflektorfénybe állította a miniszterelnök egyik legmarkánsabb, egyszersmind legmegosztóbb politikai irányvonalát, név szerint a következetesen nyitott bevándorláspolitikáját. Miközben Európa nagy része 2015 óta fokozatosan szigorította migrációs politikáját, sőt maga az EU is megerősítette külső határvédelmét, addig Sánchez homlokegyenest a másik irányba ment, és tudatosan vonzó célponttá tette Spanyolországot.
Ennek kézzelfogható gazdasági előnyei is voltak: a spanyol gazdaság valósággal szárnyalt az elmúlt években, látványosan felülkerekedve a legtöbb nyugat-európai országon, amit számos közgazdász jelentős részben a magas szintű bevándorlásnak tulajdonít. A nyitottabb politika ugyanakkor társadalmi feszültségeket is gerjesztett, amik több másik európai országhoz hasonlóan a politikai csatározások központi témájává tették a bevándorlást.
Különösen a nagyvárosokban vált érzékelhetővé a bevándorlás növekedése, ahol a kulturálisan közelebb álló latin-amerikai közösségek mellett egyre több közel-keleti és afrikai migráns is megjelent. Mindez hozzájárult a bevándorlásellenes, radikális jobboldali Vox erősödéséhez, amelynek egyes közvélemény-kutatások már 20 százalék körüli támogatottságot mérnek. A Politico felméréseket összesítő átlagában a Vox 17, a konzervatív Néppárt 33, Sánchez szocialistái pedig 27 százalékon állnak.
A ceutai események azonnal felrázták a spanyol jobboldalt, egymásra licitálva vádolták gyenge vezetéssel Sánchezt. Ahogy azt a közelmúltban megszokhattuk, a buliba beszállt az európai belpolitikai ügyek iránt aktívan érdeklődő Elon Musk techmágnás, a világ leggazdagabb embere is, aki egy tömeges deportálásokat támogató posztot is megosztott. Az amerikai külügyminisztérium sem akart kimaradni, amely egy X-posztban vádolta meg a spanyol vezetést a tömeges bevándorlás tudatos megszervezésével.
Ráadásul Sánchezre óriási nyomás nehezedik a különböző korrupciós botrányok miatt is, amik több bizalmasát börtönbe juttatták, júliusra pedig a feleségét is elérték. A nagy politikai túlélő Sánchez a belföldi bukkanókat rendszerint külpolitikai erőfitogtatással kompenzálta: míg a legtöbb európai ország annak ellenére próbálta körbeudvarolni Donald Trumpot, hogy az amerikai elnök nem túl barátian állt a transzatlanti kapcsolatokhoz, és Grönland iránti igényével is jókora feszültséget okozott, addig Sánchez kezdettől beleállt a konfliktusokba. Spanyolország például megvonta az amerikaiaktól az országban található amerikai légibázis használati engedélyét, amire Trump annyira pipa lett, hogy minden kereskedelmet meg akart szüntetni Spanyolországgal.
Az sem véletlen, hogy Sánchez vezetésével Spanyolország vált Izrael egyik leghangosabb európai bírálójává. Az már más tészta, hogy hadi kiadások tekintetében a NATO-tagországok sorának végén kullognak, és Ukrajna támogatásában sem számítanak a leglelkesebb szövetségesek közé.
Kinek jó ez?
Miközben Sánchez otthon és a nemzetközi porondon is csatákat vív, addig a legfontosabb kérdésekre továbbra sem lehet tudni a választ. Helyszíni beszámolók szerint szervezettnek tűnt az akció, bár arra nem tértek ki, hogy ki által. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a bevándorlást politikai célokra használja fel egy külső szereplő: Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor pontosan ezt tette, amikor közel-keleti bevándorlókat vezényelt a lengyel határra. A közvetlen repülőjáratokkal és a belarusz állami turistaügynökségen keresztül finanszírozott utakkal érkezők hulláma 2021 novemberében tetőzött, aztán hirtelen elapadt.
Kézenfekvő lenne Marokkót hibáztatni, az észak-afrikai országnak ugyanis hosszú és konfliktusos kapcsolata van Spanyolországgal. A két ország viszonyának legérzékenyebb kérdése a Nyugat-Szahara, amely 1975-ig Spanyolország utolsó afrikai gyarmata volt, és ahonnan egy önrendelkezésről szóló népszavazás ígéretével, ám a függetlenség kérdését rendezetlenül hagyva vonultak ki a spanyolok. Ezután Marokkó a Zöld Menet és az azt követő katonai bevonulás nyomán ellenőrzése alá vonta a terület nagy részét, míg a függetlenségért harcoló Polisario Front gerillaháborúba kezdett. Marokkó fennhatóságát az ENSZ államainak nagy része nem ismeri el, de facto azonban ők irányítják a gyéren lakott sivatagi terület körülbelül 80 százalékát.
Sánchez épp a nyugat-szaharai függetlenségi törekvéseket támogató Algériában járt a válság előtt, így az időzítés stimmel. A legtöbb elemző azonban úgy látja, Marokkónak nem érdeke egy ilyen jelentős diplomáciai konfliktus Spanyolországgal, főleg akkor, amikor az ország komoly pénzeket kap az EU-tól a migráció megfékezéséért. A spanyol miniszterelnök megköszönte Marokkónak az együttműködést, ám mások szerint a csütörtöki események éppen azt mutatják meg, mennyire rossz partner az észak-afrikai monarchia.
Sánchez maga az embercsempészbandákat vádolja, amelyek szerinte kihasználták a kedvező körülményeket, és hamis reménnyel táplálták a jóhiszemű embereket. Ezek a bandák tényleg jókora fejtörést tudnak okozni, ám az továbbra sem tiszta, hogyan tudtak volna ilyen nagyságú tömeget egyszerre mozgatni. Az biztos, hogy Marokkó gyalázatos gazdasági helyzete és a Z generációs tüntetésekbe torkolló társadalmi elégedetlenség termékeny táptalaj lehetett.
Ugyanakkor arra sem kellett sokáig várni, hogy vezető spanyol politikusok megvádolják Izraelt a válság gerjesztésével, mondván, a zsidó állam revansot akar venni a palesztinok mellett kiálló spanyolokon. Mások, például Javier Bardem hollywoodi színész, amerikai–izraeli összeesküvést látnak a háttérben, aminek célja Spanyolország destabilizálása.
