Reuters: Irán új legfőbb vezetője még mindig lábadozik a súlyos arc- és lábsérüléseiből

Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei még mindig lábadozik a súlyos arc- és lábsérüléseiből, amelyeket a háború elején az apját megölő légitámadás során szerzett – közölte három, a legfőbb vezető belső köréhez közel álló forrás a Reuters hírügynökséggel. Mindhárom forrás azt állította, hogy Hamenei arca súlyosan megsérült a teheráni rezidenciájukra mért csapás során, és egyik vagy mindkét lábán szintén súlyos sérülést szenvedett.
Az 56 éves vezető valószínűleg felépül a sérüléseiből, és szellemileg továbbra is éles elméjű – mondták a források, akik névtelenséget kérve nyilatkoztak a Reutersnek. Két forrás szerint Hamenei hangkonferenciák keretében vesz részt a magas rangú tisztviselőkkel tartott megbeszéléseken, és részt vesz a fontosabb kérdésekkel kapcsolatos döntéshozatalban, ideértve a háborút és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokat is. A Reuters kiemelte, hogy nem tudták független forrásból is ellenőrizni ezeket az állításokat.
A nyilvánosság számára Modzstaba Hamenei tartózkodási helyét, egészsügügyi állapotát és kormányzási képességét továbbra is homály fedi. A március 8-i kinevezése óta a mai napig nem jelent meg róla semmilyen fénykép, videó vagy hangfelvétel. A köréhez közel álló egyik forrás szerint várhatóan egy-két hónapon belül közzé tesznek képeket a legfőbb vezetőről, és akkor talán a nyilvánosság elé is lép. Ugyanakkor mindhárom forrás hangsúlyozta, hogy Hamenei csak akkor jelenik meg a nyilvánosság előtt, ha ezt az egészségi állapota és a biztonsági helyzet is lehetővé teszi.
Hamenei február 28-án, az Egyesült Államok és Izrael által indított háború első napján sérült meg abban a támadásban, amelyben életét vesztette apja és elődje, az 1989 óta uralkodó ajatollah Ali Hamenei. Modzstaba Hamenei felesége, sógora és sógornője is azok között volt, akik a támadásban életüket vesztették. Irán nem adott ki hivatalos nyilatkozatot Hamenei sérüléseinek mértékéről. Az állami televízió egyik hírolvasója azonban „janbaz”-nak nevezte őt, ami a háborúban súlyosan megsebesültekre használt kifejezés Iránban.
(Reuters)
Ishaq Dar pakisztáni külügyminiszter dicsérte az Egyesült Államok elkötelezettségét a tartós regionális és globális béke iránt, amikor Iszlámábádban fogadta J. D. Vance-t. A pakisztáni külügyminisztérium által közzétett nyilatkozatban az áll, hogy Ishaq Dar reméli, hogy Irán és az Egyesült Államok konstruktív párbeszédet folytatnak majd. A külügyminiszter megismételte Pakisztán azon szándékát, hogy továbbra is segítsék a feleket a konfliktus tartós és hosszú távú megoldásának elérésében.
(BBC)
Az Iszlámábádba érkezett J. D. Vance-t Asim Munir, a pakisztáni hadsereg vezérkari főnöke, Ishaq Dar pakisztáni külügyminiszter, valamint Natalie Baker, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője fogadta a repülőtéren.
(CNN)
J. D. Vance amerikai alelnök az amerikai delegációval együtt néhány perccel ezelőtt megérkezett Iszlámábádba. A tervek szerint szombaton a későbbi órákban Steve Witkoff különmegbízottal és Jared Kushnerrel együtt tárgyalásokon vesz részt az iráni felekkel.

Az elmúlt napokban Pakisztán fővárosában megerősítették a biztonsági intézkedéseket és több utat is lezártak.
Donald Trump amerikai elnök újságírókkal beszélt, miközben péntek este felszállt egy Charlottesville-be tartó repülőgépre. Amikor arról kérdezték, mit mondott J. D. Vance alelnöknek, mielőtt Iszlámábádba indult a tűzszüneti tárgyalásokra, Trump azt mondta: „Sok szerencsét kívántam neki”. Hozzátette, hogy nem biztos benne, hogy az amerikai-iráni tárgyalások véget érnek-e most, vagy pedig folytatódnak-e a következő hetekben is. Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen B terve, azt mondta: „Nincs szükség tartaléktervre.”
Arra a kérdésre, hogy szerinte mit jelentene egy jó megállapodás Iránnal, Trump tömören válaszolt: „Nincs atomfegyver.” Az elnök megjegyezte, hogy úgy érzi, a rezsimváltás már megtörtént Iránban. Azt is kijelentette, hogy a Hormuzi-szoros megnyílik „iráni együttműködéssel vagy anélkül”. Amikor arról kérdezték, hogy a hírek szerint Irán díjat szedne be a szoroson áthaladó hajókról, Trump azt válaszolta: „Ezt nem fogjuk hagyni.”
(BBC)
J. D. Vance amerikai alelnök pénteken, mielőtt Pakisztánba indult a tárgyalásokra, kijelentette, hogy pozitív tárgyalásokra számít Iránnal, de figyelmeztette is az iráni kormányt, hogy „ne játszadozzanak” az Egyesült Államokkal.
„Várjuk a tárgyalásokat. Úgy gondolom, hogy azok pozitív kimenetelűek lesznek” – nyilatkozta J. D. Vance újságíróknak, mielőtt elhagyta Washingtonot. „Ahogy az Egyesült Államok elnöke is mondta, ha az irániak jóhiszeműen hajlandók tárgyalni, mi minden bizonnyal kinyújtjuk feléjük a kezünket” – mondta az alelnök. „Ha viszont megpróbálnak kijátszani minket, akkor azt fogják tapasztalni, hogy a tárgyalócsapat nem lesz igazán fogékony.”
(Reuters)
Az iráni tárgyalódelegáció tagjai között van Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke, aki a közelmúltban az iráni kormány egyik fontos alakjává vált. Ő vezeti a delegációt. Az X-en nemrég közzétett bejegyzéseiben kifejezte Irán bizalmatlanságát az Egyesült Államokkal szemben a tárgyalások előtt.
Az iráni delegáció másik tagja Abbász Aragcsi külügyminiszter, aki már korábban is kulcsszerepet játszott az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokon. Az iráni központi bank elnöke, Abdolnaszer Hemmati is helyet kapott a delegációban. Irán korábban jelezte, hogy egyik követelése az országra kivetett összes gazdasági szankció feloldása, amelyek évek óta megbénítják a gazdaságot.
Az iráni Tasnim hírügynökség szerint az iráni delegáció összesen 71 főből áll, köztük vannak tárgyalók, szakértők, sajtóképviselők és biztonsági emberek is.
- Pakisztán az elmúlt hetekben közvetítőként lépett fel Irán és az Egyesült Államok között, ennek eredménye az iszlamabádi tárgyalás megszervezése.
- Az amerikai tárgyalódelegációt J. D. Vance alelnök vezeti, aki mellett Steve Witkoff különmegbízott és Donald Trump veje, Jared Kushner is szerepet kap.
- Donald Trump amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok egy 10 pontos javaslatot kapott Irántól, amelyet „működőképes tárgyalási alapnak” nevezett. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy 15 pontos javaslatot is megemlített, amely Trump főtárgyalói szerint véget vethet a konfliktusnak.
- Egyik javaslatcsomagot sem hozták hivatalosan nyilvánosságra, de az eddig kiszivárgott információk szerint jelentős eltérések vannak a két változat között.
- Izrael libanoni, a Hezbollah terrorszervezetet célzó légcsapásai továbbra is kétségeket vetnek fel a béketárgyalások tekintetében. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a tűzszünet nem vonatkozik Libanonra, és szerdán Izrael Libanon-szerte folytatta a bombázásokat.
- Péntek este Libanon bejelentette, hogy a jövő héten Washingtonban tűzszüneti tárgyalásokat folytatnak Izraellel.
(BBC)
- Donald Trump arra kérte Benjámin Netanjahut, hogy legyen kicsit visszafogottabb Libanon támadásával kapcsolatban.
- Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bejelentette, hogy továbbra is folytatják a harci műveleteiket Dél-Libanonban, és nincs tűzszünet a Hezbollah terrorszervezettel.
- Amerikai lapértesülések szerint Marco Rubio külügyminiszter a jövő hétre izraeli–libanoni tárgyalást szervezett.
- Bejelentették, hogy Navaf Szalám libanoni miniszterelnöke a következő napokban Washingtonba utazik.
- Az Institute of the Study of War (ISW) kutatóintézet szerint Irán lépéseket tett annak érdekében, hogy továbbra is ellenőrzése alatt tartsa a Hormuzi-szorost.
- Emelkedtek az olajárak, mert egyre kevesebb hajó megy át a Hormuzi-szoroson.
- Irán legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei kijelentette, hogy az iráni rezsim nem akart háborút az Egyesült Államokkal és Izraellel.
- Szaúd-Arábia megerősítette, hogy támadás érte az olaj- és gázlétesítményeit.
- J. D. Vance amerikai alelnök elindult Pakisztánba az amerikai-iráni béketárgyalásra.