
Cikkünk folyamatosan frissül!
Az otthoni munkavégzés, a tömegközlekedés használata és a repülőutak kerülése is szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ajánlásai között, amelyeknek az a céljuk, hogy enyhítsék a közel-keleti háború miatt megugró energiaárak okozta fogyasztói terheket.
Úgy tervezték az intézkedéseket, hogy a kormányok, a vállalkozások és a háztartások világszerte gyorsan végrehajthassák őket, és elsősorban a közúti közlekedésre összpontosítanak, ami az IEA jelentése szerint a globális olajkereslet 45 százalékát teszi ki.
Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy az iráni háború „a globális olajpiac történetének legnagyobb ellátási zavarát” okozza. Hozzátette, ezek az intézkedések „azonnali és konkrét lépések sorozatát” kínálják, amelyekkel meg lehet védeni a fogyasztókat a válság hatásaitól.
Néhány ajánlás a Nemzetközi Energiaügynökség jelentéséből:
- ha lehetséges, akkor dolgozzanak otthonról,
- legalább 10 kilométer/órával csökkentsék a maximális sebességet az autópályákon,
- használjanak tömegközlekedést vagy vegyenek igénybe autómegosztó szolgáltatást,
- ha lehetséges, kerüljék a légi közlekedést,
- és térjenek át alternatív főzési módszerekre, például az elektromos tűzhelyek használatára.
(CNN)
Az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) szóvivője pénteken kijelentette, hogy Teherán továbbra is gyárt rakétákat, ezzel elutasítva Benjámin Netanjahu korábbi állítását, miszerint az iráni rezsim már nem képes erre.
Arra utalva, hogy az iráni iskolákban a 20-as a legjobb osztályzat, Ali Mohamad Naeini szóvivő közölte: „Rakétagyártásunk osztályzata 20, és nincs ok aggodalomra, mert háborús körülmények között is gyártunk rakétákat, ami elképesztő, és a készletek felhalmozásával sincs különösebb probléma.”
A szóvivő az állami IRAN újságnak azt mondta, az iráni közvélemény azt várja, hogy a háború addig folytatódjon, amíg az ellenség teljesen kimerül.
(AP)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy csütörtöki sajtótájékoztatón arra utalt, hogy az Irán elleni amerikai–izraeli támadásnak lehet „szárazföldi komponense” is, miközben Trump azt sugallta, hogy az Egyesült Államok nem tervez katonákat küldeni a háborúba.
„Nem akarjuk az egyik ajatollahot egy másikra cserélni” – közölte csütörtökön az izraeli kormányfő, hozzátéve, hogy a teheráni rezsimet valószínűleg nem lehet pusztán légicsapásokkal megdönteni. Netanjahu szerint gyakran mondják, hogy „levegőből nem lehet forradalmat csinálni”.

„Kell lennie egy szárazföldi komponensnek is. Erre számos lehetőség van, de a részleteket nem osztom meg önökkel” – fogalmazott Netanjahu.
Donald Trump amerikai elnök közben azt állította, hogy nem akar katonákat küldeni a háborúba. „Nem küldök sehova csapatokat” – válaszolta Trump, amikor egy újságíró a szárazföldi erők bevetéséről kérdezte. Majd hozzátette: „Ha mégis így tennék, biztosan nem mondanám el magának.”
(Guardian)
Péntek kora reggel több ízben is dróntámadás érte a Mina Al-Ahmadi finomítót – közölte a kuvaiti állami olajvállalat, a KPC. A dróntámadás miatt több egységben tűz ütött ki, az elsődleges jelentések szerint áldozatokról nem érkezett jelentés. A tűzoltók azonnal a helyszínre vonultak, és több egységet is leállítottak a dolgozók biztonsága érdekében. (Guardian)
Az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Szaúd-Arábia és Bahrein is rakéta- és dróntámadásokról számolt be az elmúlt órákban. Az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma azt közölte, hogy Iránból érkező támadásokra reagál, ahogyan Kuvait légvédelmi rendszere is közelgő robbanásokra hívta fel a figyelmet.
Szaúd-Arábia védelmi minisztériuma arról számolt be, hogy elfogtak és megsemmisítettek öt drónt az ország keleti régiójában. (BBC)
Egy rövid, az X-en posztolt bejegyzésben arról számolt be az Izraeli Védelmi Erők, hogy támadást indítottak az „iráni terrorrezsim infrastruktúrája ellen Teherán szívében”. Az AP szerint aktivisták is támadás hangját hallották. (Guardian)
- Irán megtámadta Katar Ras Laffan nevű ipari övezetét, ahol a világ legnagyobb LNG feldolgozóüzeme található.
- Donald Trump előbb azt állította, hogy nem tudott a szerdai izraeli akcióról, amikor a világ legnagyobb földgázmezejéhez kapcsolódó iráni infrastruktúra ellen hajtottak végre támadást. Később úgy nyilatkozott, hogy kérte Benjamin Netanjahut ne tegye. Az izraeliek erre úgy reagáltak, hogy együtt koordinálták a támadást.
- Trump kijelentette, hogy nem küld a térségbe amerikai csapatokat.
- Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter arról beszélt, hogy az iráni hadművelet „nem egy végtelen háború”, mint az afganisztáni és az iraki. Szerinte az Epic Fury más, „célzott és döntő”.
- Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter arról beszélt, hamarosan feloldhatja az Egyesült Államok a már tengeren lévő iráni kőolajat érintő szankciókat. Korábban hasonló módszert alkalmaztak az orosz olaj esetében is.