A sátorból kilépve megborzongunk az iszonyatos hidegben. Bólint, ez a jeges fagy négy éve tart

Jeges szél csap arcon, amikor kiszállok a kocsiból a Miloszlavszka utcánál. A Dnyeper bal partján, Kijev északkeleti részén fekvő Desznyanszkij kerület Trojescsina városrészének utolsó utcájában vagyok. Szó szerint az utolsó: a lakótelepi házsor mögött már nincs több épület, ez az ukrán főváros egyik határa. Szinte akadálytalanul süvít végig a fagyos légáram a nyílt területen, ahol a helyi lakók szerint a hadsereg drónelfogó létesítményein kívül nagyon más nincs. Pedig ma a korábbi napokhoz képest jó az idő: csak -3 fok van, de a szél miatt -10-nek érezni. Mindent jég borít, koncentrálni kell minden lépésre, amikor elindulok a háztömbök között felhúzott sátrak irányába.

A január eleje óta tartó intenzív orosz támadások miatt rendszeresen előfordul, hogy a kegyetlen hidegben lakóépületek ezrei maradnak áram és fűtés nélkül az ukrán fővárosban. Amint a szakemberek elkezdik helyreállítani az áramszolgáltatást, jön a következő drón- és rakétacsapás-sorozat. Ha időlegesen sikerül visszaállítani a szolgáltatást, a túlterheltség miatt gyakran újra összeomlik a rendszer. A legrosszabb helyzet azokban a házakban van, ahol nemcsak áram és fűtés, de víz sincs. Van, ahol már a vécét sem tudják használni, mert szétfagytak a vezetékek, és a szennyvíz visszabugyogott a fürdőkádba.

A kritikus helyzetben a hatóságok városszerte fűtött menedékpontokat állítottak fel: ezeknek a sátraknak a felszereltsége eltérő, de fel lehet tölteni a telefonokat, lehet meleg teát és valamilyen ételt kapni, sőt van, ahol ágyakat is elhelyeztek. Trojescsinában több ilyen krízispont is van, a lakók, akik lejárnak a sátrakba, már ismerősként üdvözlik egymást. A sátorba lépve rutinosan indulnak teát készíteni a vízforralók felé, és pontosan tudják, hány órakor érkezik a meleg étel.

A délelőtti órák a legcsendesebbek a sátrakban, a katonák és a katasztrófavédelem emberei takarítanak az előző éjszaka után, megtöltik a vízforralókat, elrendezik a székeket, asztalokat, rendbe teszik az ágyakat, aztán egy cigi mellett beszélgetnek. A környékről ilyenkor inkább idősek és dolgozó, tanuló fiatalok érkeznek, akik a körülmények ellenére is igyekeznek végezni a dolgukat, a szerencsésebbeknek legalább a munkahelyen van fűtés. A kerületben az iskolák jó része zárva tart, online zajlik a tanítás.

A Radunszka utca közelében felállított sátortábor az egyik legnagyobb a környéken. A hat katonai sátorból három olyan melegedő, ahol nappal lehet eltölteni az időt, kettőt csak este tíz után nyitnak ki azoknak, akik fűtött helyen szeretnének aludni, egy pedig a katonáknak és a katasztrófavédelem tagjainak van fenntartva. A sátrakat aggregátorokkal fűtik, a nappali részlegen mindenhol van tea, kávé, keksz, egy csomó konnektor és gyereksarok játékokkal, színezőkkel. A Trojescsinán felállított sátrak közül ez a tábor a legjobban felszerelt.

Tatjanával innen nem messze, a Liszkivszka utcai sátor melletti, kazah szabadtéri konyhán találkozom. Elfelezünk egy tál piláfot, mert egy adag akkora, amit egyikünk sem bír egyedül megenni. Hiába próbálom visszautasítani a korai ebédet, arra hivatkozva, hogy biztosan lesz, aki nálam éhesebb, a szakács ragaszkodik hozzá, hogy megkóstoljam a főztjét. Ezután liftezünk fel az egyik közeli épület huszadik emeletére, ahol Tatjana él.

Elmeséli, hogy amikor először elment az áram a január 9-i támadás után, a ház összedobta a pénzt egy generátorra, ami a liftet működteti napi négy órában, mert nagyon sok az idős ember, akik nem tudnak megbirkózni ennyi lépcsővel. Ma egyébként jó napra ébredt, mert pár órája visszaállt az áramszolgáltatás, így most fűteni is tud. A háromszobás lakásban egy helyiséget próbál felmelegíteni egy elektromos radiátorral. A nő elvált, két tinédzserkorú gyereke most a volt férjénél van, aki Kijevtől nem messze, egy kis házban él. Azt mondja, azt a házat könnyebb felfűteni, mert önálló rendszere van, és sokkal biztonságosabb is, mint nála, a huszadikon. Az ilyen magasságban lévő lakások a leginkább kitettek a dróntámadásoknak.

Tatjana egy ponton megkérdezi, hogy mi, magyarok nem félünk-e a háborútól. Azt mondja, hogy szerinte Vlagyimir Putyin célja nem csak Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja elfoglalása, egész Ukrajnát akarja. És ha megszerezte az országukat, akkor nem fog megállni, az orosz elnök szerinte a posztszovjet térség feletti befolyást akarja visszaszerezni. Éppen ezért nem is hisz abban, hogy a béke közel van.

A déli órákban a Radunszkán már nagyobb a mozgás, megérkeznek az önkéntesek, akik az ebédet főzik. Még fel sem forr a víz a varenyikihez, de már alakul a sor a konyha előtt. A kijeviek ebben a rendkívüli helyzetben talán az eddigieknél is jobban összezárnak és tesznek egymásért. A város különböző pontjain napról napra alakulnak szabadtéri konyhák tervezetten és ad hoc módon is. A segítőszervezetek mellett civilek, nemzetiségi csoportok, veteránok főznek azoknak, akik ezekben a napokban nem tudják ellátni magukat. A kávézókba csak melegedni is be lehet ülni, és az sem ritka, hogy a betérőnek egy forró kávét nyomnak a kezébe.

Ahová csak megérkezem a Trojescsinán, mindenhol kedvesen fogadnak, legyen az sátor, kávézó vagy valakinek az otthona. A legtöbben szívesen beszélgetnek, miután átlendülünk az első néhány kínos mondaton, ami arról szól, hogy Magyarországról érkeztem. Mesélnek a hétköznapokról, a múltról, de a jövőre vonatkozó kérdésre nincsen válaszuk. A következő órákra, maximum a következő napra mernek tervezni.

Az egyik fiatal nő szerint a háború úgy fog véget érni, ahogyan elkezdődött, egyik pillanatról a másikra, de igazi béke nem lesz, mert a nagyhatalmaknak ez nem érdekük. De azért sem gondolja ezt, mert szerinte az oroszok gyűlölik őket, és addig úgysem nyugszanak, amíg el nem pusztítják az ukránokat és a kultúrájukat. Amikor 2022 februárjában elindult a totális orosz invázió, a férjével együtt úgy döntött, hogy maradnak, azóta is itt élnek a Liszkivszka utcában. Mivel a lakásuk a földszinten van, rettegnek, hogy mi lesz, ha megérkeznek az oroszok, hogyan fogják tudni megvédeni magukat.

„Kicsit viccesen hangzik, de a spájzunk a mai napig tele van olcsó vécéillatosító flakonokkal. Bevásároltunk belőlük, van mindenféle illatú: ibolya, liliom, rózsa. Arra gondoltunk, hogy ha a katonák betörik az ablakainkat vagy az ajtót, a konyhában lévő kések mellett ezeket is fegyverként tudjuk használni, csak meg kell gyújtani, olyan, mint egy lángszóró. Mert ha jönnek, és ránk támadnak, akkor nem lesz más választásunk, mint megölni őket.”

A World Central Kitchen a 2022. februári invázió első napja óta dolgozik szerte Ukrajnában, a fővárosban az év eleji intenzív orosz támadások óta még aktívabban vannak jelen. A Desznyanszkij kerületben, ahol a Trojescsina is van, napi 1100 adag meleg ételt osztanak ki. A Miloszlavka utcai melegedőponthoz ma 300 adag gulyás érkezett.

A sátor mellett már délután négytől áll a sor, pedig az ételt csak ötkor kezdik osztani. Az idő pedig egyre zordabb, a jeges szél kitart, és ahogyan a nap elkezd lemenni, a mínuszok is ráerősítenek. Nagyon hideg van, de az emberek türelmesen várnak, amíg kiporciózzák az ételt. Lassan ránk sötétedik, de a sor nem fogy, sőt mintha egyre hosszabb lenne. Be kell mennem a sátorba pár percre, mert úgy érzem, hogy megfagytak az ujjaim.

Kijevben összesen több mint 1300 krízispont működik, ezek a „legyőzhetetlenség pontjai” („points of invincibility”), ebből körülbelül száz klasszikus melegedősátor. A sátrak telepítését és üzemeltetését általában a városi hatóságok, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a katonaság és civil szervezetek, mint például a Vöröskereszt végzik közösen. Elhelyezkedésüket a városi információs rendszerekben és a 112-es alkalmazásban is meg lehet találni, de sok épület portáján papírokra nyomtatják és kiragasztják a legközelebbi helyek listáját.

A sátrak többsége a fent említett speciálisakkal ellentétben 24 órán át nyitva áll bárki előtt, függetlenül attól, hogy hol lakik a városban, a kijárási tilalom alatt is be lehet térni (Kijevben este tizenegytől hajnali 5-ig kijárási tilalom van érvényben). Légiriadó esetén azonban a sátrakat el kell hagyni, ilyenkor a katonák a legközelebbi óvóhelyre irányítják az embereket.

A helyiek szerint a háború előtt a Trojescsina városrész egyre népszerűbb lett a kijeviek körében, mert sok a zöld felület, nyugodtabb és csendesebb, mint a városközponthoz közelebbi részek. Éppen ezért a családosoknak kifejezetten ideális a környék.

A Radunszkánál a sátrak elé kirakott reflektor fénye mutatja az utat a keményre fagyott havon a bejáratokhoz a sötétben. Az egyik melegedő előtt álló katona fejbiccentéssel üdvözöl, és mivel második napja vagyok visszatérő vendég, már nem kell újra igazolnom magam.

Valentinával sötétedés után találkozom, minden délután lemegy a sátrakba. Már megvan a fix asztaltársasága, nemcsak a meleg, hanem az emberek miatt is szívesen jön. Otthon csak a macskái várják. Közel lakik, csak egy sarokra a tábortól. Körbevezet a lakásában, megmutatja a kempinggázfőzőt, amin teát és ételt tudott készíteni magának az elmúlt időszakban. A konyhában és a szobában elemes, tábori lámpák fénye világít.

Azt mondja, majdnem két hétig egyáltalán nem volt fűtés és áram, utóbbi két napja kezd helyreállni, de ez is csupán néhány órát jelent, és erősen ingadozik. Amikor csak lehet, elektromos radiátorral fűt, hogy ne hűljön ki teljesen a lakás. Az utcára újra kilépve megborzongunk, megjegyzem, hogy most már tényleg iszonyatos a hideg. Bólint, és azt válaszolja: „Bizony, és ez a jeges fagy lassan négy éve tart.”

Az esti órákra megtelnek a sátrak, ilyenkor térnek be azok is, akik napközben dolgoztak, vagy az ügyeiket intézték. Ismerősök és ismeretlenek ülnek le beszélgetni, mesélik egymásnak, hogy a hírekben azt hallották, Putyin megígérte Donald Trumpnak, hogy egy hétig nem fog lőni rájuk, vagyis az energia-infrastruktúrára. „Te még hiszel valamelyiknek?” – kérdezi egy idősebb nő a szomszédját.

Esténként a gyereksarokban is nagyobb a nyüzsgés, és annak ellenére, hogy senki sem felejtkezik meg egy pillanatra sem arról, miért van itt, a hangulat egészen jó. Valami furcsa módon ez a rendkívül nehéz helyzet még szorosabbá teszi a köteléket az ukránok között. A sátrakban kevesebb a magába forduló, magányosan ücsörgő, az emberek inkább beszélgetnek, és ami még fontosabb, meg is hallgatják egymást.

Olga is egyike azoknak, akik mindennap lejárnak a sátorba, délután öt körül szokott érkezni, nagy segítség neki, hogy fel tudja tölteni a telefonját, és kap enni. A lakásában már két hete nincs áram, fűtés éppen csak egy napja van újra, a víz pedig jéghideg. Olga most nem dolgozik, pszichológiát tanul, éppen a vizsgáira készül. Délelőttönként otthon próbál dolgozni a leadandó feladatán, de a hideg és a sötét miatt nagyon nehezen koncentrál.

Elmeséli, hogy Herszonból származik, az édesanyja most is ott él a megszállt területeken, és csak azért tudott életben maradni, mert igyekezett normálisan kezelni az orosz katonákat. „Ha valaki haraggal vagy agresszióval reagál, azt azonnal megölik.” Három éve nem látták egymást, a kapcsolattartás is nehézkes. Azt mondja, ha közvetlenül keresné az anyját, azzal veszélybe sodorná, ezért egy, a szülőházához közeli boltoson keresztül tudnak néha üzenetet váltani.

A meleg tea illatából és a beszélgetések morajából kilépve a sátron kívül a lakótelep jeges csendbe borul. Csak a katasztrófavédelmisek állnak kint, és azt latolgatják, hogy meddig lesz nyugalom, mikor várható a következő támadás.

Sötét utcákon keresztül érünk el Olga otthonába. A mobiltelefonja fényénél lépcsőzünk fel az ötödik emeletre. A folyosó falai hidegek és nyirkosak, a lépcső csúszik a ráfagyott nedvességtől. A lakás kicsi, egy szoba, egy kis konyha és a fürdő. A konyhában gyertyát gyújt, mert az elemes ledsor fényénél nem igazán lehet látni. Két edényre mutat a tűzhelyen, azt mondja, a nagyobbikban szokott vizet melegíteni a mosakodáshoz, a kisebbikben főzi a teát. Nem maradunk sokáig, mert Olga még vizet akar hozni. Azt mondja, most ugyan van víz, de mindenki arra számít, hogy ez nem marad így sokáig. „Ha jön a hideg, akkor újra támadni fognak. Félünk a hidegtől. Egy-két nap, és újra rosszabb lesz.”

Az ottlétünk utáni héten, február 3-án hajnalban Oroszország újra keményen támadta drónokkal és rakétákkal Ukrajnát, főleg a fővárost, Kijevet és Harkivot célozva. Több mint hetven rakétát és körülbelül négyszázötven drónt indítottak el, a találatok ismét elérték az energia-infrastruktúrát, és legkevesebb hat ember halálát okozták. Egy hőerőművet ért támadás következtében ismét több mint ezeregyszáz lakóépület maradt fűtés nélkül.

Arról itt írtunk részletesebben, hogy Putyin a szerdán és csütörtökön Abu-Dzabiban folytatódó orosz–ukrán–amerikai tárgyalások előtt sem kímélte az ukrán lakosságot. Korábbi kijevi helyszíni riportjainkban itt és itt is olvashat arról, hogy milyen súlyos tehertételt jelent, amikor a kegyetlen hidegben fűtés és áram nélkül marad sok millió ember.