Trump eladja azt a Teslát, amit még Musk melletti látványos kiállásként vett meg

Donald Trump, mint egy elhagyott szerelmes, minden nyomát el akarja tüntetni az életéből Elon Musknak, így el akarja adni azt a Tesla Model S-t is, amit még márciusban vásárolt meg egykori tanácsadójától.
A kocsi eladási szándékát a Fehér Ház sajtóirodája is megerősítette a New York Postnak, és az kiderült, hogy Trump akár oda is ajándékozhatja valakinek a Tesláját. A kocsi a Fehér Ház parkolójában állt, és az elnök stábjának tagjai használták, miután Trumpot biztonsági okokból eltiltották a vezetéstől.
Trump márciusban kiállásként vette meg a Teslát körülbelül 100 ezer dollárért (36 millió forint), miután a Musk cége által gyártott kocsik és azok töltőállomásai célponttá váltak, több helyen dobáltak rájuk Molotov-koktélokat, vélhetően Musk kormányzati szerepvállalása miatt, de sokan csak bojkottálták a cég termékeit.
„Azt hiszem, [Muskot] nagyon igazságtalanul bánt egy nagyon kis csoport. És csak azt akarom, hogy az emberek tudják, hogy nem büntethetik meg azért, mert hazafi” – mondta akkoriban Trump.
Az elnök a Model S mellett egy CyberTruckot is vásárolt az egyik unokájának.
Musk és Trump barátsága még az elnöki kampányban kezdődött, de senki sem adott sokat arra, hogy hosszú távon kijön egymással a két szuperegó. Musk kezdetben a Trump-kormányzat megkerülhetetlen része volt, és az első hetekben még az elnök teljes bizalmát élvezte. Kabinetüléseken vett részt, szinte a miniszterek felett állt, az elnökkel együtt tartott sajtótájékoztatót az Ovális Irodában, és közös televíziós interjút adott Trumppal. A Fehér Házban azonban a színfalak mögött egyre nagyobb lett az ellenállás, ahogy az államigazgatás karcsúsításával megbízott Musk a miniszterek megkerülésével hozott döntéseket.
Musk május végén jelentette be, hogy távozik a politikai pozíciójából, majd nem sokkal később már undorító förmedvénynek nevezte Donald Trump amerikai elnök új adócsökkentési és kiadási törvényjavaslatát. Ezzel be is gyújtotta a puskaporos hordót, és szerdán már nyílt háborúskodásba kezdett a két fél. Hogy ellentétüknek milyen politikai-gazdasági hatásaik lehetnek, arról ebben a cikkben írtunk bővebben.