Mindennél nagyobbat szólt, ahogy Trump és Musk egymásnak esett, és egyértelmű, hogy melyikük veszíthet többet

Mindenki erre számított, és mégis az egész világ döbbenten figyelte, ahogy egyik percről a másikra durván egymásnak esett csütörtökön Donald Trump és Elon Musk. A világ legnagyobb hatalmú és a világ leggazdagabb emberének látszólagos nagy barátsága a kezdetektől bukásra volt ítélve, a kérdés csak az volt, hogy mikor jön el a robbanáspont, miután Musk múlt héten sebzett vadként távozott kormányzati pozíciójából.
„Csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdődik el ez, mert két hatalmas egó nem fér meg egymás mellett. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyen gyors lesz, de egyáltalán nem meglepő”
– mondta a Wall Street Journalnek Marc Short, Mike Pence egykori alelnök kabinetfőnöke. „Gyorsabban történt, mint gondoltam” – mondta a Washington Postnak Musk egyik szövetségese. „Azt hiszem, Elon valójában elnök akart lenni”. Persze csak áttételesen lehetett volna az, a befolyásával, hiszen nem amerikai születésűként alkotmányosan nincs esélye az elnökségre.
Trump az Ovális irodában, a Friedrich Merz német kancellárral folytatott nyilvános megbeszélésén adott hangot annak, csalódott az adó- és kiadáscsökkentési törvényjavaslatát ellenző Muskban, amire pillanatok alatt érkezett a milliárdos replikája. A nagyrészt Trump (plusz a szövetségesei) és Musk saját közösségi oldalain, a Truth Socialön és az X-en zajló adok-kapokot milliók követték popcorn emojikat posztolva percről percre, ahogy az elnök és az üzletember a másikra licitálva sértegette és fenyegette egymást.
„Tiszta karácsony” – jellemezte az NBC Newsnak a hangulatot a Demokrata Párt egyik munkatársa. De örömmel követték az eseményeket a Trump MAGA-mozgalmának (Make America Great Again, Trump szlogenje) azok a prominens személyiségei is, akik Muskot mindig is gyanakodva figyelték. „Mindannyian pezsgőt bontunk ma este” – mondta a Washington Postnak a MAGA-világ törzshelyének számító washingtoni Butterworth’s bisztró egyik befektetője. Musk a támadássorozat közben maga is jelezte, hogy tudja, az mennyire szórakoztató lehet egyeseknek: „Egy biztos, ez nem unalmas.”
Kitört a szunnyadó vulkán
A Musk és Trump közötti háború ugyan váratlan erősséggel tört ki, de a feszültségek már hónapok óta gyűltek. A Trump elnökválasztási kampányát több mint 290 millió dollárral (kb. 103 milliárd forinttal) támogató Musk eleinte a Trump-kormányzat megkerülhetetlen része volt, és az első hetekben még az elnök teljes bizalmát élvezte. Kabinetüléseken vett részt, szinte a miniszterek felett állt, az elnökkel együtt tartott sajtótájékoztatót az Ovális Irodában, és közös televíziós interjút adott Trumppal.
A Fehér Házban azonban a színfalak mögött egyre nagyobb lett az ellenállás, ahogy az államigazgatás karcsúsításával megbízott Musk a miniszterek és főleg Susie Wiles, Trump kegyetlenül hatékony kabinetfőnökének megkerülésével kezdett el önálló döntéseket hozni anélkül, hogy azokról bárkivel is egyeztetett volna. Erre rátett egy lapáttal egy Wisconsin államban tartott, balul elsült választási kampány, amiben Musk nagy szerepet vállalt, és azon is sokan felháborodtak, amikor a milliárdos az amerikai hadsereg szigorúan titkos, Kína elleni háborús tervét próbálta megszerezni a Pentagontól. Több miniszterének kifakadása után Trump már jelezte, hogy Musk nemsokára távozni fog a Fehér Házból.
Ez a pillanat végül május végén jött el, amikor Musk egy nappal azután, hogy egy interjúban erőteljesen kritizálta az elnök büszkeségének számító, Trump legfőbb kampányígéreteit megvalósító törvénytervezetet, hivatalosan is bejelentette, hogy távozik a politikai pozíciójából. Múlt pénteken, amikor Trump ünnepélyesen elbúcsúztatta az Ovális Irodában, még a világ valaha volt egyik legnagyobb üzleti vezetőjeként dicsérte, és egy stilizált aranykulcsot is átadott neki a Fehér Házhoz. Musk pedig arról beszélt, hogy reméli, hogy továbbra is „az elnök barátja és tanácsadója” lehet.
Trump a Wall Street Journal értesülései szerint a kettőjük közötti vitás kérdések ellenére még az utolsó hetekben is nagyrészt pozitív hangnemben és kedvesen beszélt Muskról. Egy nappal az összezördülésük előtt is azt mondta szenátoroknak, hogy nincsen nagy konfliktus közöttük.
Majd jött Trump találkozója a német kancellárral, aminek 13. percében az elnök elindított a lavinát. Musk a hét elején nyilvánosan „undorító förmedvénynek” nevezte Trump törvényjavaslatát, amire visszautalva az elnök kijelentette, hogy nagyot csalódott Muskban. „Nagyszerű kapcsolatunk volt, nem tudom, hogy az lesz-e még”, és arra utalt, a világ leggazdagabb embere csak azért támadja a törvényt, mert az nem ad állami támogatást az elektromos autóknak. Azt is kifejtette – miközben Susie Wiles a háttérben helyeslően bólogatott –, hogy Musk nem is volt olyan nagy segítség az elnökválasztási kampányban, és nélküle is győzött volna.

Még tartott Trump és Merz találkozója, amikor Musk a közösségi oldalán „hálátlanságként” jellemezte az elnök csalódottságáról szóló kijelentéseit. Arról írt, hogy nélküle Trump nem nyert volna, kritizálta, amiért nem csökkentette az államháztartási hiányt, majd meglebegtette, hogy esetleg egy új pártot kéne alapítani. Erre Trump már a saját közösségi oldalán kezdett el válaszolni, és a kettőjük közötti szópárbaj odáig jutott, hogy az elnök szerint Musk „megőrült”, amikor elküldte a Fehér Házból, és a Musknak adott állami megbízások megszüntetéséről kezdett el beszélni.
Musk azzal emelte a tétet, hogy szerinte Trump neve is szerepel a Jeffrey Epstein szexuális bűnöző ügyeit összegző iratok közt, és azokat eddig ezért nem hozták nyilvánosságra, majd impeachment-eljárást (alkotmányos vádeljárást) javasolt az elnök ellen, hogy J. D. Vance alelnök legyen az elnök. Szerinte Trump vámjai recesszióba fogják taszítani az országot, és a kormányzati szerződéseinek megszüntetésével kapcsolatban azzal fenyegetőzött, hogy a SpaceX nem fog amerikai űrhajósokat szállítani az űrállomásra.
A Wall Street Journal értesülései szerint a Fehér Házat sokkolta és váratlanul érte, hogy milyen gyorsan elmérgesedett Trump és Musk kapcsolata,
annak ellenére, hogy mindkettőjüket ismerő emberek privátban elismerték, elkerülhetetlen lesz az összeveszésük. Állítólag még Trump is meglepődött, hogy Musk milyen erőteljesen reagált kijelentéseire.
Az ABC News értesülései szerint fehér házi tisztségviselők egész nap próbálták elérni Muskot és embereit, de hívásaikat nem fogadták, és üzeneteikre sem válaszoltak. Közben a DOGE, a Musk irányítása alatt elindult kormányzati reformmal megbízott kormányszerv emberei, akik tízezrével bocsátották el a kormányzati dolgozókat, azon izgultak egész nap, hogy most vajon őket is ki fogják-e rúgni.
A republikánusok félreállnak
A republikánus politikusok közben igyekeztek félreállni és nem reagálni Trump és Musk vitájára, de akik megszólaltak, azok inkább Trump mellé álltak. Vannak, akik attól tartanak, hogy a gyakorlatilag feneketlen pénztárcával rendelkező Musk politikai ellenfeleik támogatásával próbálja majd őket tönkretenni, vagy az X közösségi oldalon indít ellenük lejárató kampányt. „Hatalmas csekkfüzete van, és ez a város nem elég tökös” – mondta a Journalnek Tim Burchett republikánus képviselő arról, mekkora befolyása van a kongresszusban Musknak.
Musk egy tanácsadója az NBC Newsnak kijelentette, hogy a milliárdost „kurvára nem érdekli a Republikánus Párt” vagy a képviselőházi többség, „leszarja az egész pártdolgot”, és készen áll arra, hogy kicsinálja a republikánusokat. A korábban nekik ígért százmillió dolláros kampánytámogatás a tanácsadó közlése szerint „eltűnt”, és Musk még arra is készen áll, hogy demokratákat támogasson a pénzéből.
Egy republikánus stratéga a Wired magazinnak azonban arra figyelmeztetett, hogy Trump még mindig népszerűbb bárki másnál a pártban, és hacsak Musk nem költ el több százmillió dollárt a képviselők és szenátorok előválasztási ellenfelei ellen, nem lesz olyan nagy befolyása a választásokra.
Egyes republikánusok közben attól tartanak, hogy Musk megpróbálja ellehetetleníteni Trump törvénytervezetének elfogadását, amit a képviselőházban csak szűk többséggel fogadtak el. A Wirednek nyilatkozó republikánus bennfentesek szerint az elnök azért is kelt ki Musk ellen, mert félti az elnöksége legnagyobb eredményének számító tervezet elfogadását. Egy Trumphoz közel álló magas rangú stratéga pedig közölte, hogy ha Musknak végül tényleg sikerül megölnie a törvényt, „akkor Donald Trump szemében kurvára halott lesz”.
Musk a saját bőrén tapasztalhatja meg az államhatalom erejét
Azonban Musknak szintén sok veszítenivalója van.
„Soha ne kezdj háborúzni az Egyesült Államok elnökével”,
mert az nagy károkat okozhat a cégeidnek – jellemezte a milliárdos helyzetét a CNN-nek Bill George a Harvard Business Schooltól. Hasonlóan fogalmazott Dan Ives, a Wedbush Securities pénzügyi tanácsadó cég vezető elemzője, aki érthetetlennek nevezte, hogy Musk ilyen gyorsan nekiment Trumpnak. „Ez egy nagyon veszélyes út” – mondta.
Trump a hivatalba lépése óta már többször bizonyította, hogy nem rest bosszúra használni a hatalmát, és temérdek lehetősége van fájdalmat okozni Musknak. Ahogy azt figyelmeztetésként gyorsan jelezte is, több milliárd dollárnyi kormányzati megrendeléstől foszthatja meg Musk cégeit, amik jelentős érvágást jelentenének a világ leggazdagabb emberének. A Washington Post elemzése szerint az elmúlt húsz évben Musk és cégei legalább 38 milliárd dollárt zsebeltek be kormányzati szerződésekből, de a valós szám ennél jóval magasabb lehet. Ebben ugyanis csak a nyilvánosan elérhető szerződések szerepelnek, és nincsenek benne a védelmi minisztériummal, valamint a hírszerző szervekkel kötött titkos szerződések, amik a Reuters cikke szerint feltehetően több milliárd dollárt érnek. Emellett az elkövetkező években további majdnem 12 milliárd dollárra számíthatnak Musk cégei több mint 50 kormányzati szerződésből – írta a Post.
Ez azonban kétélű fegyver, a NASA ugyanis jelenleg csak a SpaceX-szel tud űrhajósokat szállítani a Nemzetközi Űrállomásra, az egyetlen másik lehetőségük az, ha 90 millió dollárt fizetnek az oroszoknak egy helyért a Szojuz kapszulában – emlékeztetett az NBC News. Emellett a SpaceX-nek nagy szerepet szánnak egy újbóli holdra szálláshoz, és egy Marsra tervezett utazáshoz is.
Trump azonban még több lehetőség közül válogathat. Ross Gerber, a Tesla egyik korai befektetője a Washington Postnak kijelentette, hogy „Elon nagyot téved, ha azt hiszi, hogy bármennyire is van akkora hatalma, mint Trumpnak”. Ezt már az is előrevetítette, hogy a Musk kormányzati szerepvállalása óta
egyébként is bukdácsoló Tesla részvényei soha nem látott esést produkáltak a Trump–Musk háború hírére, egy nap alatt 14 százalékkal csökkent az értékük.
Gerber figyelmeztetett, hogy az elnök vizsgálatok sorát vetheti be Musk és cégei ellen. Bevándorlásügyi nyomozást indíthatnak például a dél-afrikai születésű milliárdossal szemben, miután felmerült, hogy karrierje elején a megfelelő vízum nélkül dolgozott az Egyesült Államokban; állítólagos illegális droghasználata is előkerülhet; de azt is megvizsgálhatják, hogy miért akarta olyan nagyon megismerni az amerikai hadsereg Kína elleni támadási terveit és legtitkosabb fegyvereit.
A Rolling Stone magazinnak a héten már két kormányzati tisztségviselő is arról beszélt, hogy a kormány készen áll feltekerni a lángot a Musk cégei ellen még Joe Biden elnöksége alatt indított vizsgálatok alatt. Egy magas rangú tisztviselő a lapnak csupa nagybetűvel írva közölte, hogy „a kormány bármikor újrakezdheti a nyomozásokat”.
Emellett egy sor kormányzati szerv tud kellemetlenségeket okozni Musknak. A SpaceX rakétafellövéseit a NASA felügyeli, és azokhoz a légügyi hatóság (FAA) és a környezetvédelmi hatóság (EPA) engedélyei kellenek. Ez utóbbi a cég texasi telephelyén is környezetvédelmi vizsgálatokat folytathat. Az amerikai versenyhivatal (FTC) az X közösségi oldal ellen indíthat gyermekvédelmi nyomozásokat, a tőzsdefelügyelet pedig a később X-re átnevezett Twitter felvásárlása körüli vizsgálatában keményíthet be.

Musk agyba ültetett csipekkel foglalkozó cége, a Neuralink a gyógyszerhatóság (FDA) engedélyétől függ, a műholdas internetet biztosító Starlink szolgáltatásának kiterjesztését a kommunikációs hatóság (FCC) gátolhatja, a Tesla ellen pedig a közlekedési hatóság (NHTSA) indított vizsgálatot az önvezetőnek mondott rendszert használó járművek sorozatos balesetei miatt. Musk ráadásul még abban is reménykedett, hogy szövetségi szabályozást kapnak az önvezető autók, ami elengedhetetlen a Tesla jövőbeli terveihez. Az autós céget emellett több milliárd dollár bevételtől foszthatja meg a kormány a környezetvédelmi szabályok megváltoztatásával.
Ahogy azt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter – akit Musk három hónapja még „kis emberként” emlegetett, amikor hatalma csúcsán nekiment a X-en – írta Musknak a csütörtöki csörte után: „Látod, nagy ember, a politika nehezebb, mint gondoltad!”
Elektor műsorunk legújabb adásában is átbeszéltük a Trump–Musk-háború várható hatását és az amerikai politikai legfrissebb történéseit, némi popcorn mellett: