Kórházba került Ferenc pápa
2025. február 14. – 15:33
Kórházba került Ferenc pápa, a katolikus egyházfő hétfőig biztosan a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikán marad – írta az MTI.
A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi. Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen.
Ferenc pápa a péntek délelőtti audienciákat követően ment a klinikára, ahol már több alkalommal is kezelték. A kivizsgálás után a szentszék bejelentette, hogy az egyházfő összes programját törlik február 17-ig. A pápa hétfőn a római Cinecitta filmgyárba látogatott volna, de ezt a programját is lemondták.

Szombaton a művészeknek és a kulturális életnek szentelt jubileum kezdődik. A világ minden részéből érkezett résztvevőknek vasárnap a pápa helyett a kulturális és oktatási dikasztériumot vezető bíboros mutat be misét.
Ferenc pápa a 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek. 2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig légzőszervi megbetegedés miatt kórházi ellátásra. A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.