Ferenc pápa elhagyhatta a kórházat a vastagbélműtétje után

2021. július 14. – 12:40

frissítve

Ferenc pápa elhagyhatta a kórházat a vastagbélműtétje után
Ferenc pápa elhagyja a Gemelli kórházat 2021. július 14-én – Fotó: Cristiano Corvino/REUTERS

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa szerdán visszatért a Vatikánba, miután elhagyta a római Gemelli kórházat, ahol tíz nappal korábban vastagbélszűkület miatt műtétet hajtottak végre rajta – írja az MTI olasz hírek alapján.

A Vatikán egyelőre nem jelentette be hivatalosan, hogy Ferenc pápa távozhatott a kórházból, de a 84 éves katolikus egyházfő autójából kiszállva üdvözölte a visszatérését ünneplő tömeget.

Ferenc pápán július 4-én este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat. A háromórás sebészi beavatkozást teljes altatással végezték. A pápa szóvivője kedden jelezte, hogy az egyházfő a lehető leghamarabb visszatér a Vatikánba, de pontos dátumot nem mondott. A Szentszék eredetileg azt remélte, hogy Ferenc pápa már az előző hétvégén elhagyhatja a kórházat.

A katolikus egyházfőnek fiatal korában eltávolították tüdeje egy részét, de ezt leszámítva eddig jó egészségnek örvendett.

A pápa vasárnap jelent meg először a nyilvánosság előtt. Akkor a Gemelli kórház tizedik emeletén található pápai kórterem balkonjáról mondta el vasárnapi Úrangyala-imádságot és az azt kísérő beszédet. Az alkalmat arra használta fel, hogy ingyenes egészségügyi ellátást követeljen mindenkinek. Kedden a kórház gyermekonkológiai osztályán járt, amely ugyanazon a szinten található, ahol a pápát ápolták.

A katolikus egyházfő első hivatalos programja augusztus 4-re van kitűzve, amikor az addig felfüggesztett szerdai általános audienciákat kell újraindítania. Ezt követően a tervek szerint Magyarországra és Szlovákiába látogat szeptember 12-e és 15-e között. Novemberben pedig Glasgow-ba utazik, hogy részt vegyen a klímakonferencián.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!