Ferenc pápa: A jó egészségügyi ellátás mindenkinek jár, nem szabad, hogy a pénzen múljon

2021. július 11. – 16:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa felszólalt az ingyenes, mindenki számára elérhető egészségügyi ellátás mellett – írja a Vatican News. Az egyházfő a római Gemelli kórház egyik erkélyéről mondta el a vasárnap déli Úrangyal-imádságot, amit egy beszéddel kísért.

Ahogy korábban írtuk, a pápát a múlt héten vastagbélszűkület miatt meg kellett műteni, a mai volt az első nyilvános beszéde, mióta kórházba került. Az erkélyen több, a klinikán ápolt gyerek is vele volt, a kórház előtti téren pedig több százan gyűltek össze.

Ferenc pápa azt mondta, hogy az elmúlt héten újra rájött, milyen fontos a jó egészségügyi ellátás, ahogy az is, hogy az mindenki számára elérhető legyen. Azt is kihangsúlyozta, hogy nem szabad, hogy pénzügyi akadálya legyen annak, hogy valaki megkapja a szükséges ellátást.

Az MTI szerint bírálta az egyházi fenntartású kórházak azon menedzsereit, akiknek – mint fogalmazott – gazdasági nehézségek esetén első gondolatuk bezárni az egészségügyi intézményeket.

„Az egyházi elhivatottság nem a pénzről, hanem a szolgálatról szól, és ez mindig ingyen van”

– jelentette ki a pápa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!