Örményország csatlakozási tárgyalásokba kezd az EU-val, az ukrán háború miatt a Kreml befolyása itt is megrendült

2025. január 9. – 13:36

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdi az EU-val a csatlakozási tárgyalásokat Örményország – jelentette be az Interfax szerint a dél-kaukázusi ország kormánya csütörtökön. Az 1991-ben felbomlott Szovjetunió egykori tagköztársasága az elmúlt 30 évben szorosabb kapcsolatokra törekedett Moszkvával, de a hivatalossá vált döntés határozottabb fordulatot jelent.

A Magyarország területének harmadát kitevő, 2,9 milliós lakosú ország tagja az inkább csak szimbolikus Független Államok Közösségének és az elméletben komolyabb katonai tartalommal megtöltött, szintén Moszkva által dominált Kollektív Védelmi Szerződés Szervezetének (ODKB) és a mélyebb gazdasági integrációt ígérő Eurázsiai Gazdasági Szövetségnek (JeAESZ) és az ezzel járó Vámszövetségnek (TSZ) is.

Az orosz elnök szóvivője annyival kommentálta Jereván lépését, hogy az EU-val való csatlakozási tárgyalás Örményország szuverén joga, de nyilvánvaló, hogy egyszerre az orosz gazdasági szövetségben és az EU-ban nem lehet az ország. Dmitrij Peszkov szerint az is kérdés, mit is akarhat valójában az EU, elvégre Törökország hosszú évtizede törekszik a tagságra, ám ez mindmáig nem valósult meg.

„Nevezzük nevükön a dolgokat, Örményországnak a JeAESZ-tagsága igen-igen nagy hozadékot jelent, az országnak és lakosságának egyaránt” – mondta Peszkov.

Bár a tengertől elzárt, Örményországnak nincs közös határa Oroszországgal, az örmény gazdaság szorosan kötődött az oroszhoz. Oroszországhoz tartozó érdekeltségek vannak az örmény gázelosztó hálózatban és más, infrastrukturálisan meghatározó cégekben.

Jereván és Moszkva viszonyának alapját részben az adta, hogy orosz közvetítéssel létrejött és harminc éven át fennmaradt az örmények lakta, de hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabah szakadár állama. A 150 ezer lakosú terület Azerbajdzsán nyugati részén önálló életet élt, az örmény erők emellett további – Hegyi-Karabah és Örményország között fekvő – területeket is ellenőrzésük alatt tartottak 1992 óta. 2020-ban azonban Azerbajdzsán támadást indított a jogilag valóban hozzá tartozó Hegyi-Karabah ellen, amelynek csak központi területeit sikerült akkor megőrizni, orosz közbelépésnek köszönhetően. 2023 őszén azonban Azerbajdzsán ezt is végleg felszámolta, az örmény lakosság elmenekült, a szakadár állam fővárosát, Sztepanakertet az azeriek át is nevezték Xankendire.

Moszkva az azeri lépést azért sem tudta megakadályozni – a 2020-ban kötött egyezség ellenére –, mert katonai és diplomáciai erőforrásait is elvonta a most már lassan három éve tartó Oroszország által Ukrajna ellen indított háború.

Jereván azzal szembesült, hogy az ODKB és általában Oroszország beágyazottsága Örményországba nem ad garanciát az örmény érdekek biztosítására. Olyannyira nem, hogy Jereván attól tart, Azerbajdzsán további, már Örményország nemzetközileg is elismert határain belüli területekre is igényt tartana. Az orosz állami sajtó azonban igyekezett a Hegyi-Karabah felszámolásának felelősségét az örmény kormányfőre tolni, mondván szorosabban kellett volna tartaniuk a kapcsolatot Moszkvával és nem a Nyugat felé tekingetni.

A múlt hónapban az orosz Szputnyik örményországi leányvállalatának rádióadóját egy hónapra eltiltotta az örmény fél a sugárzástól, amikor az örmény származású, de az orosz állami propaganda kiszolgálójaként ismert – örmény származású – Tigran Keoszajan árulónak nevezte Nikol Pasinjan kormányfőt. Keoszajan nem egyszerű tagja volt a Kremlhez köthető propagandistáknak, az ő felesége ugyanis az – a távolról szintén örmény gyökerekkel is rendelkező – Margarita Szimonjan, aki a kezdetektől a Russia Today vezetője volt, mára pedig az RT névre átkeresztelt holdingot, benne a már említett Szputnyik hírügynökséggel jelenleg is irányítja. Az 59 éves Keoszajan egyébként súlyos állapotban kórházba került a héten, csütörtökön pedig Szimonjan bejelentette, hogy férje klinikai halál állapotába került, jelenleg kómában van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!