Azzal vádolták, hogy kiskorúakkal szexelt pénzért, mégis majdnem Trump minisztere lett. Most kiderülhetnek a botránya részletei
2024. december 18. – 23:10
A novemberben újra amerikai elnökké választott Donald Trump a győzelme után sorban jelentette be a jelöltjeit a fontosabb kormányzati pozíciókra, amivel világszerte elég heves reakciókat váltott ki, mert a jelöltek közül többnek is megkérdőjelezhető az előélete, illetve a szakmai rátermettsége – elég csak az oltásszkeptikus egészségügyi miniszterre, a klímatagadó energiaügyi miniszterre vagy az Elon Musk nevű hatékonyságnövelési felelősre gondolni.
A legnagyobb felhördülést viszont kétségkívül annak a Matt Gaetznek a jelölése váltotta ki, akit Trump úgy kért fel a legfőbb ügyész szerepét is ellátó igazságügyi miniszteri posztra, hogy az elmúlt években elsősorban a botrányaival került a sajtó figyelmének fókuszába: tartóztatták már le ittas vezetésért, és több esetben indult ellene eljárás olyan vádakkal, hogy kiskorú prostituáltaknak fizetett szexért. Ez utóbbi vádak miatt az amerikai kongresszus képviselőházának etikai bizottsága is vizsgálatot folytatott ellene.
A BBC pedig szerda este azt írta, hogy a CBS News két forrása szerint az etikai bizottság megszavazta a jelentés nyilvánosságra hozását, azaz hamarosan kiderülhetnek a volt republikánus képviselő balhés ügyeinek a sajtóba még ki nem szivárgott részletei.
A szexuális visszaélésekről és a kábítószer-használatról szóló vádakkal foglalkozó jelentést egyéves vizsgálat előzte meg. Korábban is felmerült már a közzététele, de aztán ezt a bizottság republikánus tagjai megakadályozták. Ezúttal azonban két republikánus tag is a nyilvánosságra hozás mellett szavazott a CBS News forrásai szerint.
„Nem emeltek ellenem vádat semmiben: TELJESEN FELMENTETTEK. Még csak kampányfinanszírozási szabálysértésért sem. Pedig a vizsgálóim gyűlöltek. Ehelyett a képviselőház etikai bizottsága állítólag egy olyan jelentést tesz közzé az interneten, amelyet a testület korábbi tagjaként nincs lehetőségem megvitatni vagy cáfolni”
– írta Gaetz az értesülésről.
Gaetz végül a jelölése utáni nyolcadik napon visszalépett, állítása szerint azért, hogy az ügye ne vonja el a figyelmet a „választási győzelem utáni átmenet valós munkájáról”, de sajtóértesülések szerint valójában inkább azért, mert bebizonyosodott, hogy nem kapná meg a megválasztásához szükséges támogatást a szenátusban, mert még republikánus szenátorok is szavaznának ellene. Visszalépéséhez a bizottsági jelentés nyilvánosságra hozatalának lebegtetése is hozzájárulhatott.
A gyors bukása Gaetz után legközelebb azzal tűnt fel a hírekben, hogy kétszázezer forintnyi összegért kínál személyre szabott videós köszöntőket születésnapra, nyugdíjazás alkalmából, legény- és leánybúcsúkra, illetve esküvőkre.