Mi valóban más csapatban játszunk, üzente Szijjártó az észt külügyminiszternek

2024. december 17. – 12:41

Másolás

Vágólapra másolva

„Az észt külügyminiszternek teljes egészében igaza van, Magyarország valóban más csapatban játszik, méghozzá a békepárti csapatban”

– reagált Szijjártó Péter Margus Tsahkna korábbi szavaira, írja az MTI.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben, az Európai Unió és Albánia közötti kormányközi konferencia ülése után újságírói kérdésre válaszolva üzent az észt kollégájának, aki korábban azt mondta, az az érzése, hogy a magyar külügyminiszter „egy másik csapatban játszik”.

Fotó: Purger Tamás / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Fotó: Purger Tamás / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Margus Tsahknától előző nap, az EU-s külügyi tanácsülés után, a grúz szankciós javaslat Magyarország és Szlovákia általi megvétózásával kapcsolatban hangzott el az ominózus mondat.

„Csaknem két éve ülök ugyanazon magyarországi kollégával ebben a teremben. Megvan a saját álláspontjuk. Valószínűleg nem a mi csapatunkban játszanak, hanem egy másik csapatban”

– mondta.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője javaslatában szankciókat irányzott elő az EU-párti tüntetéseket leverő grúz állami tisztviselőkkel szemben. A javaslat a hétfői külügyminiszteri találkozón a magyar és szlovák kormányok vétója miatt megbukott.

Az észt külügyminiszter nem először áll bele a magyar kormányba, szeptemberben egy észt lapnak adott interjúban is arról beszélt, hogy Orbán Viktor nem a nyugati országok többségéhez csatlakozott az orosz–ukrán háború ügyében, hanem a szemben álló táborhoz, majd több ponton is kritizálta a magyar miniszterelnök háborúval kapcsolatos állásfoglalását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!