Trump és Zelenszkij kísérték Macront a Notre-Dame nyitóünnepségére

2024. december 7. – 18:38

frissítve

Trump és Zelenszkij kísérték Macront a Notre-Dame nyitóünnepségére
Emmanuel Macron francia elnök, Donald Trump megválasztott amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök távoznak a párizsi Élysée-palotából a háromoldalú találkozó után 2024. december 7-én – Fotó: REUTERS/Sarah Meyssonnier

Másolás

Vágólapra másolva

Újra megnyílt a párizsi Notre-Dame, a nyitóünnepségen Donald Trump és Volodimir Zelenszkij is részt vettek. Az ukrán elnököt és a megválasztott amerikai elnököt Emmanuel Macron invitálta meg a szombati eseményre, ami hivatalosan 19 órakor kezdődött. Az átadó előtt a három vezető háromoldalú találkozót tartott az Élysée-palotában, írja a francia Le Monde.

Mielőtt belépett volna az Élysée-palotába Trump azt mondta, „kiváló kapcsolatokat” tart fenn a francia elnökkel. „Isten hozta ismét” – köszöntötte Macron Trumpot, aki előző elnöksége alatt már járt az elnöki palotában, írja az MTI.

Volodimir Zelenszkij „jónak és gyümölcsözőnek” nevezte a megbeszélést. Az ukrán elnök hozzátette, hogy a három vezető „igazságos” békét akar Ukrajnában. „Beszéltünk a népünkről, az ukrajnai helyzetről és egy igazságos békéről” – írta Zelenszkij az X-en.

Hasonlókat fogalmazott meg Macron is egy X-bejegyzésben, a francia elnök azt írta, folytatják a békéért és a biztonságért folytatott közös tevékenységet. „Az Egyesült Államok, Ukrajna és Franciaország. Együtt ezen a történelmi napon, a Notre-Dame-ért gyűltünk össze. Annyi kihívást kell közösen megoldanunk” – tette hozzá.

Trumpnak ez az első külföldi útja a novemberi elnökválasztás óta, Trumpot az ünnepségre 150 fős delegáció kíséri el. A Notre-Dame-ot a 2019-es tűzvész után több mint öt évig építették újra. A munkálatok a belső terekben már befejeződtek. A katedrális külső terein még mindig dolgoznak.

Az újranyitási szertartást Laurent Ulrich párizsi érsek vezette. A székesegyház kapui 19 óra 20 perckor nyíltak meg, miután Laurent Ulrich, Párizs érseke pásztorbotjával háromszor hármat kopogtatott jelképesen. Mindhárom kopogtatásra a Maitrise de Notre-Dame zeneiskola kórusai egy-egy zsoltárral válaszoltak. A harmadik kopogtatás és zsoltár után megnyílt a kapu. A szertartáson részt vevők hosszas ovációval ünnepelték a tűzoltókat és az építőket.

Ezután az érsek „szimbolikusan felébresztette” a Notre-Dame helyreállított nagyorgonáját, ami súlyosan megsérült a tűzvészben – a tetőszerkezet borításának megolvadása miatt mérgező por lepte be. A nyolcezer sípot, amelyek közül a legkisebbek ceruza nagyságúak, a legnagyobbak pedig több mint tíz méter magasak, fáradságos munkával tisztították meg és hangolták újra. A programban ezután egyházi zene és ima következett, később pedig több klasszikus zenei világsztár adott koncertet a székesegyház és a felújításban résztvevők tiszteletére.

A szertartás előtt röviddel megszólaltak a székesegyház harangjai, és Emmanuel Macron a katedrális előtti téren fogadta a megnyitási szertartásra érkező vendégeket, közöttük állam- és kormányfőket, koronás főket és fontos személyiségeket.

A nyitóünnepség részeként a francia elnök is beszédet mondott. Macron szerint a székesegyház renoválása a cselekvésről, az akaratról és testvériségről is szólt, majd megköszönte a résztvevők munkáját, hiszen mindenkire szükség volt ahhoz, hogy a Notre-Dame felépülhessen, sőt még szebb legyen, mint azelőtt. „Ismét rá kellett jönnünk arra, hogy a nagy nemzetek a lehetetlennel is meg tudnak küzdeni” – tette hozzá a francia elnök.

Ferenc pápa elhárította a meghívást a ceremóniára. A székesegyházban felolvasott, Laurent Ulrich érsekhez intézett üzenetében a pápa azt kérte, hogy „fogadják nagylelkűen és ingyen” a Notre-Dame látogatóinak óriási tömegét. A katolikus egyházfő azt írta: „E bámulatos templom újjászületése legyen látnoki jele a franciaországi egyház megújulásának.”

Az ünnepség vasárnap délelőtt is folytatódik. A párizsi érsek felszenteli az új, meglehetősen modern oltárt, majd misét celebrál. Az eseményen a párizsiak és a francia fővárosba érkezők is részt vehetnek. A francia hatóságok a Szajna déli partján 40 ezer ember befogadására alkalmas, nyilvános nézőtereket állítottak fel, hogy az emberek képernyőkön követhessék a kétnapos ünnepséget.

A Notre Dame felújított főhajója – Fotó: Christophe Petit Tesson / AFP
A Notre Dame felújított főhajója – Fotó: Christophe Petit Tesson / AFP

Közel 50 állam- és kormányfő kapott meghívót az ünnepségre. Többek között Joe Biden is, akit felesége, Jill Biden képvisel a megnyitón, valamint Vilmos herceg is, de a résztvevők között Elon Musk is feltűnt. Ott volt Giorgia Meloni olasz kormányfő, Francois Hollande és Nicolas Sarkozy volt francia elnök és Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Elon Musk a felújított Notre-Dame átadó ünnepségén 2024. december 7-én Fotó: AFP / Thibault Camus
Elon Musk a felújított Notre-Dame átadó ünnepségén 2024. december 7-én Fotó: AFP / Thibault Camus

A jelek szerint Macron már Trump januári beiktatása előtt fel akarja venni a fonalat a megválasztott amerikai elnökkel, akivel a világ vezetői közül az egyik legjobb kapcsolata volt az előző ciklusa alatt. Macron volt az első nyugati nagyhatalmi vezető, aki telefonon gratulált Trumpnak a győzelméhez.

A francia elnök azért kezdett ismét nagy erőkkel diplomáciai akcióba, mert lassan elérkezik a második és egyben utolsó ciklusának vége, ami után már nem választhatják újra. Macron igyekszik a belpolitikai nehézségek mellett a külpolitikában is maradandóbbat felmutatni. Minderről bővebben itt írtunk.

A felújítás alatt álló székesegyház 2019 áprilisában kapott lángra, a fából készült tetőszerkezet néhány óra alatt szinte teljesen leégett, és összeomlott a katedrális huszártornya is. A Notre-Dame felújítására pillanatok alatt 900 millió eurónyi támogatás gyűlt össze – olvasható a Telex helyszínen készült riportjában, amiben kollégánk beszámolt az újjáépítés utolsó simításairól, valamint arról, miért is fontos Franciaországnak a 800 éves épület.

A nyitóünnepséget élőben itt lehet követni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!