Egy Hamász-vezető szerint a terrorszervezet kész fegyverszünetet kötni Izraellel

2024. október 28. – 08:33

Egy Hamász-vezető szerint a terrorszervezet kész fegyverszünetet kötni Izraellel
Gázai lakosok túlélők után kutatnak az izraeli légierő október 27-i támadása után Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hírösszefoglalónk a közel-keleti konfliktus katonai és diplomáciai frontjairól.

  • Egy vezető Hamász-tisztviselő közleményben tudatta, a terrorszervezet nyitott a fegyverszüneti tárgyalásokra. Huszam Badran, a Hamász Katarban székelő politikai szárnyának egyik vezetője szerint „követeléseink egyértelműek és világosak, ez alapján létrejöhet a megállapodás”. Csakhogy a közleményből nem derül ki, hogy Badran a tavaly novembere óta lebegtetett általános fegyverszünetre gondolt, vagy pedig arra az egyiptomi indítványra, melynek értelmében Izrael négy túsz szabadon engedése fejében két napra felfüggesztené a harcokat és elengedne néhány palesztin foglyot. A fegyverszünet dilemmáiról itt olvashat részletesen.
  • A fegyverszünet annál is sürgetőbb, mivel Izrael újból intenzív harcokba kezdett az övezet északi részén található Dzsabáliában és a délen található Rafah területén. Az izraeli hadsereg (IDF) szerint ezeken a területeken a Hamász – többször szétvert – csoportjainak újraszerveződését tapasztalták. Dzsabália az Izrael alapítását kísérő 1948-as etnikai tisztogatás (a Nakba) után eredetileg menekülttáborként működött. Az alig 1,4 négyzetkilométeres, sűrűn lakott területet az IDF eredetileg tavaly decemberben foglalta el, azonban idén májusban újból meg kellett ostromolna az erődkomplexummá alakított negyedet.
  • A Gázai övezetet kormányzó Hamász alá tartozó, de alapvetően pontos adatokkal szolgáló helyi egészségügyi minisztérium szerint szerdán a hadműveleteket kísérő izraeli légicsapásokban összesen 70 ember halt meg. Adatközlésében a tárca szokásához híven nem választotta külön a harcoló és a civil áldozatokat.
  • Annak ellenére, hogy az Irán ellen szombaton végrehajtott izraeli légicsapás után úgy tűnt, hogy a felek egyelőre nem akarnak fejest ugrani az eszkalációs örvénybe, Hoszejn Szalámi, a teheráni rezsim Forradalmi Gárdájának főparancsnoka „keserű következményekkel” fenyegette meg Izraelt. Szerinte a támadás nem érte el a kitűzött céljait, és a „kétségbeesés” jeleit mutatta. Az izraeli légierő korlátozott légicsapása valójában komoly károkat okozott az eleve elavult iráni légvédelemben és a ballisztikus rakétagyártás kulcsüzemeiben.

(Reuters, Times of Israel)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!