Wall Street Journal: Elon Musk és Putyin évek óta rendszeresen egyeztet

2024. október 25. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

2022 vége óta rendszeres kapcsolatban áll Elon Musk Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – tudta meg a Wall Street Journal. Elon Musk 2022 októberében még azt mondta a nyilvánosságnak, hogy csak egyszer beszélt Putyinnal, még 2021 áprilisában. Elmondása szerint a beszélgetés az űrkutatásról szólt.

A lap orosz, amerikai és európai tisztviselők alapján azt írja, azóta több beszélgetésre is sor került Musk és az orosz elnök, illetve magas rangú orosz tisztviselők között. Az értesülések szerint az egyik ilyen tisztviselő Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének első helyettese volt. A múlt hónapban az amerikai igazságügyi minisztérium egy nyilatkozatban azt állította, hogy Kirijenko közel 30 internetes domaint hozott létre az orosz dezinformáció terjesztésére, többek között a Musk tulajdonában lévő X-en.

A 2022. februári orosz invázió után Musk eleinte határozottan kiállt Ukrajna mellett, majd – mint utóbb kiderült, némi juttatásért cserébe – rákapcsolta Ukrajnát a Starlink műholdas internetszolgáltatójára. Ugyanazon év szeptemberében viszont a szolgáltatás lekapcsolásával megakadályozta az ukránok egyik krími támadását, amelyet utólag ő maga is elismert. A SpaceX ezután kiterjesztette a Starlink használatára vonatkozó korlátozásokat Ukrajna támadó műveleteire.

A WSJ azt írja, ezek a lépések egybeestek a Kreml felől érkező, fokozódó nyomásgyakorlással. A lap forrásai szerint Musk rendszeres beszélgetéseket folytatott magas beosztású orosz tisztviselőkkel, szerinte akkoriban „hallgatólagos fenyegetések” voltak a techmilliárdos ellen. 2022 októberében Musk már a békét sürgette, az oroszok feltételeinek megfelelően – vagyis a Krím további orosz megszállásával és a NATO-n kívüli ukrán semlegességgel együtt.

Az elmúlt évben Musk és Oroszország érdekei egyre inkább átfedték egymást. Amellett, hogy Oroszország dezinformációra használja az X-et, és Musk nyíltan ellenzi az Ukrajnának nyújtott segélyeket, ukrán tisztviselők szerint az ország keleti és déli részét megszálló orosz erők elkezdték használni a Starlinket, amivel drónjaik hatótávolságát is növelni tudják.

A lap az orosz hírszerzés egyik tisztviselőjétől azt is megtudta, hogy tavaly év végén az orosz vezetés arra kérte Muskot, ne aktiválja a Starlinket Tajvan felett. A kéréssel – az orosz–kínai kapcsolatok erősödésével párhuzamosan – Kínának tettek szívességet. A washingtoni kínai nagykövetség képviselője azt mondta, hogy nem ismerik a konkrétumokat, és nem tudták kommentálni az esetet.

Az X idén év elején közvetítette Tucker Carlson kétórás, Putyinnal készített interjúját, melyben az orosz elnök azt mondta, biztos benne, hogy Musk „okos ember”. „Elon Muskot nem lehet megállítani, azt fogja tenni, amit gondol” – mondta akkor Putyin.

A techmilliárdos Putyinnal ápolt kapcsolata nemzetbiztonsági aggályokat is felvetnek a jelenlegi kormányzatban. Musk ugyanis szoros üzleti kapcsolatokat alakított ki az amerikai katonai és hírszerző ügynökségekkel, ami miatt rálátása van az Egyesült Államok űrprogramjaira, a Starlinket üzemeltető SpaceX pedig a Pentagon és a NASA elsődleges rakétaindítója. Musk emellett a Trump-kampányban is egyre nagyobb szerepet vállal, az elmúlt negyedévben 27,6 milliárd forintnyi dollárral támogatta a republikánusok elnökjelöltjét. Ezért is lehet, hogy Musk orosz kapcsolatairól hallgat a Fehér Ház, és a Pentagon sem kommentálta a lap értesüléseit, ahogy Elon Musk sem.

Elon Musk életéről ebben és ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!