Nem a választáson győztes Osztrák Szabadságpárt vezetőjét kérte fel kormányalakításra az államfő

2024. október 22. – 15:17

Nem a választáson győztes Osztrák Szabadságpárt vezetőjét kérte fel kormányalakításra az államfő
Fotó: Georg Hochmuth / APA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjét, Karl Nehammer hivatalban lévő kancellárt bízza meg kormányalakítással Alexander van der Bellen osztrák államfő – jelentette be az elnök kedden az MTI szerint.

Van der Bellen azzal bízta meg Nehammert, hogy kezdjen koalíciós tárgyalásokat a szociáldemokratákkal, de tisztázni kell, hogy a két párt rendelkezik-e a kormányzáshoz szükséges stabil többséggel, vagy harmadik koalíciós partnerre is szükségük lesz.

Mindez azt jelenti, hogy a köztársasági elnök nem a szeptemberi választáson győztes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjét, Herbert Kicklt kérte fel kormányalakításra.

Az Orbán Viktor szövetségesének tartott Herbert Kickl október elején találkozott a köztársasági elnökkel, és a megbeszélés után azt mondta: egy „vesztesek koalíciója” a választók arculcsapása lenne, ezért felszólította a pártokat, fogadják el, hogy az FPÖ vezeti a következő kormányt.

A köztársasági elnök a Reuters cikke szerint ugyanakkor arról beszélt, hogy az ÖVP és az SPÖ kizárt az együttműködést a Szabadságpárttal. Ennek oka részben az, hogy Kickl a tárgyalásokon ragaszkodott ahhoz, hogy ő legyen a kancellár a FPÖ részvételével megalakuló kormányban.

Az ÖVP-nek és az SPÖ-nek épphogy csak meglenne a többsége, így könnyen lehet, hogy egy harmadik koalíciós partnerre is szükség lesz. Sokan a liberális Neost emlegetik lehetséges partnerként.

A szeptember 29-i osztrák parlamenti választásokat az előzetes várakozásoknak megfelelően a szélsőjobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte 28,9 százalékkal, szorosan mögötte végzett a jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) 26,3 százalékkal, míg harmadikként a szociáldemokraták (SPÖ) futottak be, ők 21,1 százalékot szereztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!