Hollandia engedélyt adott az Ukrajnának szállított F-16-osok orosz légtérben való bevetésére

2024. október 17. – 17:19

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandia megerősítette, hogy Ukrajna orosz területen is használhatja majd az általa átadott átadott F-16-os vadászbombázókat. Ruben Brekelmans, az ország védelmi minisztere ezt a NATO külügyminisztereinek csütörtöki, brüsszeli találkozója előtt mondta el riportereknek. A döntést azzal indokolta, hogy bár Ukrajnának követnie kell a nemzetközi jog előírásait, az önvédelemről szóló nemzetközi jog nem tartalmaz távolságra való kitételeket, azaz „nem áll meg a határnál vagy 100 kilométerre a határtól”, és Ukrajna önvédelméhez tartozik az is, hogy ha egy vadászgépnek a határon túl kell elfognia egy támadórakétát, vagy épp egy orosz légibázisra kell csapást mérnie.

Brekelmans október 7-én jelentette be, hogy „átadás alatt van” az ukrán légierőnek szánt 24 F-16-os gép, és Hollandia 400 millió eurós közös drónfejlesztési- és gyártási projektbe kezd Ukrajnával.

Ahogy arról az Ukrajnának szállított F-16-osok háborús szerepéről szóló cikkünkben részletesen írtunk, a háború 2022. februári kitörése után Ukrajna szinte azonnal kérte, hogy nyugati támogatói küldjenek F–16-osokat a leharcolt, eleve elavult szovjet gépekkel felszerelt ukrán légierő megerősítésére, hogy biztosítani tudják a hazai légtér védelmét, megakadályozzák a teljes orosz légi fölény kialakulását. Azonban erre sokáig sem a politikai szándék, sem pedig az infrastukturális feltételek nem volt adott.

Rácz András, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, Oroszország-szakértő augusztusban úgy vélte, mivel az ukránoknak húsznál kevesebb F-16-os pilótájuk van, nem engedhetik meg a veszteséget, ezért a gépek a szárazföldi harcok támogatása helyett inkább a légvédelemben kapnak szerepet.

(via Ukrinform)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!