Először mutatkozott nyilvánosan Katalin hercegné a kemoterápiája után
Váratlanul mutatkozott Katalin walesi hercegné csütörtökön Vilmos herceggel. A BBC azt írja, a pár Southportban vett részt egy zárt körű találkozón, amelyet a júliusi késelésben meggyilkolt három gyerek családjaival tartottak.
Most volt először látható élőben is Katalin a kemoterápiája befejezése óta, noha szeptember közepén már újra tudta kezdeni a munkát, fokozatosan tér vissza a nyilvános életbe. A BBC a királyi udvarhoz közeli forrásokra hivatkozva azt írja: a pár azt mondta, támogatásukat és együttérzésüket akarják kifejezni az áldozatok családjai és a helyi közösség felé. Katalin a helyi mentőkkel is találkozott, akik jelen voltak a támadás helyszínén, a hercegné egyiküket át is ölelte, többen tanúi voltak az érzelmes pillanatnak.
Katalin hercegné az év elején hasi műtéten esett át, utána pedig hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. Az eltűnése miatt rengeteg konteó terjedt, majd a hercegné március 22-én bejelentette, hogy rákos sejteket találtak nála, és kemoterápiás kezelést kap. Elmondása szerint januárban, az alhasi műtétje előtt még nem tudták, hogy rákos sejtek is jelen lennének a szervezetében, de a beavatkozás után a tesztek már kimutatták azokat.
Katalin egy szeptember elején közzétett videóban jelentette be, hogy a nyár végeztével a kemoterápiás kezelése is véget ért. Azt még nem lehet megmondani, hogy végleg kigyógyult-e rákbetegségéből, és Katalin a következő hónapokban az egészségére fog összpontosítani, írta akkor a BBC. Júniusban már kétszer is megjelent a nyilvánosság előtt, ami arra engedett következtetni, hogy már jobban lehet.