Katalin hercegné befejezte a kemoterápiás kezeléseket

307

A walesi hercegné a Kensington-palota által közzétett, nagyon személyes hangvételű videójában beszélt róla, hogy megkönnyebbült a kemoterápiás kezelés befejezése után – írja a BBC.

„Ahogy a nyár a végéhez közeledik, el sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés, hogy végre befejeztem a kemoterápiás kezelésemet” – mondta a hercegné, akit a családjával együtt szerepel a videóban.

Katalin az érzelmes videóüzenetben arról is beszélt, hogy ez az év hihetetlenül kemény volt számára, és hogy az az élet, amit az ember ismer, akár egy pillanat alatt megváltozhat. A betegsége szerinte alázatra tanította, és szembesítette a saját sebezhetőségével.

A Kensington-palota jelezte, hogy ebben a szakaszban még nem lehet megmondani, hogy a hercegné teljesen kigyógyult-e a rákból. A BBC a palotai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a teljes visszatérésig még hosszú út vezet, és hogy a Katalin a következő hónapokban az egészségére fog összpontosítani.

Katalin hercegné az év elején hasi műtéten esett át, utána pedig hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. Az eltűnése miatt rengeteg konteó terjedt, majd a hercegné március 22-én bejelentette, hogy rákos sejteket találtak nála, és kemoterápiás kezelést kap. Elmondása szerint januárban, az alhasi műtétje előtt még nem tudták, hogy rákos sejtek is jelen lennének a szervezetében, de a beavatkozás után a tesztek már kimutatták azokat.

Bár hónapokig semmilyen eseményen nem jelent meg, a hercegné júniusban kétszer is megjelent a nyilvánosság előtt, ami arra engedett következtetni, hogy már jobban lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!