Szijjártó: Magyarország a kínai elektromos autókra kivetendő EU-s vámok bevezetése ellen fog szavazni

2024. szeptember 24. – 06:58

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívül rossz ötletnek nevezte Szijjártó Péter a kínai elektromos autóipari vállalatokkal szembeni EU-s vámok bevezetését, ezért Magyarország a vámok bevezetése ellen fog szavazni. A magyar külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este találkozott New Yorkban Vang Ji kínai külügyminiszterrel, a megbeszélést követően a miniszter arról beszélt, hogy az EU-s büntetővámok az európai gazdaságot is egyértelműen hátrányosan érintenék, írja az MTI.

„Magyarország a jó példa arra, hogy a civilizált kelet-nyugat együttműködés milyen komoly gazdasági hasznokat tud hozni. Én azt gondolom, ha az Európai Unió drámaian romló versenyképességét javítani akarjuk, akkor az úgy nem lehetséges, hogy közben Kínára riválisként tekintünk, és nem kínai-európai együttműködést építünk, hanem egyfajta európai-kínai konfrontációt teremtünk” – mondta Szijjártó, aki szerint Brüsszelben az európai autógyártók érdekeire hivatkoznak, pedig az intézkedés nekik is komoly károkat okozna, ugyanis jelen vannak a kelet-ázsiai ország piacán ők is.

Szijjártó Péter magyar és Vang Ji kínai külügyminiszter találkozója New Yorkban – Fotó: Szíjjártó Péter / Facebook
Szijjártó Péter magyar és Vang Ji kínai külügyminiszter találkozója New Yorkban – Fotó: Szíjjártó Péter / Facebook

A magyar külügyminiszter arról is beszélt, hogy támogatja az ukrajnai háború mielőbbi rendezését célzó kínai-brazil béketervet. „Nagyra becsüljük azt, hogy Kína gyakorlatilag vezeti a globális békepárti többséget, s Magyarország a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a globális békepárti törekvések sikerrel járjanak, és ennek érdekében a Kínai Népköztársasággal továbbra is szorosan működünk majd együtt” – jelentette ki Szijjártó.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!