Ukrajnában másfél millió gyerek van, aki lassan már ötödik éve kizárólag online jár iskolába. Előbb a világjárvány, aztán az Oroszország által elindított háború miatt. Milliók menekültek el, így van, aki külföldről jelentkezik be azóta. Legalább 1300 iskola az orosz támadásokban meg is semmisült. Ha megmaradt az épület, a rakétatámadások veszélye miatt gyakran akkor sem lehet ott órákat tartani. Az ország nyugati felében többé-kevésbé helyreállt a rend, amennyiben van megfelelő óvóhely, ismét kinyitottak az iskolák, de a légiriadók így is sokszor megakasztják a tanítást.
A metró nem csak közlekedésre jó
Az orosz határ közelében fekvő kelet-ukrajnai Harkivban azonban van olyan iskola, amelyikben akkor is végigmegy a matekóra, ha felharsannak a légiriadó szirénái. Igaz, ehhez az iskolát a föld alá kellett vinni, de Ukrajna második legnagyobb, békeidőben 1,4 milliós városában ehhez nem kellett ásni, elég volt egy kis kreativitás: így született meg a metróiskola.
Harkiv 38 kilométer hosszú, a budapestivel majdnem azonos méretű, de csak 30 állomásból álló metróhálózata a háború alatt volt már éjszakai óvóhely, menekültszállás, és persze, amikor működött, közlekedési eszköz is, amely az utasoknak a háború kezdete óta ingyenes. És tavaly óta már iskolának is helyt ad öt metrómegálló, ahová összesen több mint 1500 gyerek jár.
Harkiv északi felében, a Peremoga (Győzelem) végállomáson a metróból kiszállva nem is látszik, hogy egy iskola van elrejtve a föld alatt. Maga az állomás zavartalanul működik, a tantermek az aluljáró egyik részén vannak, a békeidőben boltokként használt helyiségekben, amelyek előtt annak idején naponta tízezrek haladtak el. A folyosó egyik oldalán a tantermek állnak, a másikon a kilátás nyílik az állomásra érkező szerelvényekre.
Itt nem számít, ha felharsan a sziréna
A Peremoga metróiskolában 258 gyerek tanul, 20 osztályban, a legkisebbektől az érettségizőkig. A 11 évfolyamból a kicsik délelőtt, a nagyok délután járnak iskolába, egy héten háromszor. A másik két napon online tanulnak. A legfontosabb, hogy a gyerekek közösségben vannak, barátaik vannak a való életből, újra vannak kapcsolataik, nincsenek ebben a netre utalva.
A látogatásunkkor épp szünet van. Hely szaladgálni nincsen, a gyerekek a fal mellé huppannak le, nevetve-lökdösődve. Az étkezést is a termekben oldják meg, étkező kialakítására hely nincs. Mosdókat viszont sikerült kialakítani speciális biovécékkel, ezek tulajdonképpen felső kategóriás toi-toiok, hiszen a lefolyók kiépítésére nem volt mód.
Ekkor épp felüvölt a telefonomon a légiriadós applikáció, amelyik jelzi a támadás veszélyét. A gyerekek tovább játszanak, telefonjaik némák maradnak. „Mi kikapcsoltuk a jelzést. Nem csak itt, általában is” – mondja az egyik hatodikos lány.
Persze ez nem jelenti, hogy a veszély ne lenne valós: a héten a belvárosban csapódott be egy rakéta a városi szakrendelő környékén. Szerencsére nem az épületbe, hanem az éjszaka közepén az utcára, így halálos áldozata nem volt a támadásnak, 15 ember a berobbant ablakok szilánkjaitól így is megsérült.
Ilyen veszély a földalatti iskolában nincsen, itt légiriadó alatt is mehet tovább a tanítás.
Amikor a gyerek annak örül, hogy végre járhat iskolába
A metróiskola hivatalosan nem külön intézmény, hivatalosan minden diák a saját iskolájában tanul. „Itt minden nagyszerű. Kicsit talán kevés a hely, de három év után végre járhatok iskolába” – mondja a nyolcadikos Andrej. Tervei már vannak, jövőjét IT-szakemberként képzeli el. A háborúra legalább az iskolában igyekszik nem gondolni. „Itt biztonságban is vagyunk. Az persze előfordul, hogy még idefelé jövet a légiriadó miatt leáll a busz, amelyikkel jövök” – mondja.
Ez mostanában megint gyakrabban megesik, mióta az orosz erők ismét 20-25 kilométerre megközelítették a várost, amelynek széléről 2022 nyáron egy látványos ellentámadással sikerült hátrébb kényszeríteni őket, visszaszerezve az ellenőrzést Harkiv megye csaknem egésze felett. Tavaly ősz óta azonban az orosz erők nyomása erősebb, Kelet-Ukrajnában újabb településeket foglaltak el. Harkiv megye keleti részében, a megye központjától 120 kilométerre a harcok is folyamatosak. Ahogy délebbre, Donyeck megyében is, ahol az oroszok most leginkább Pokrovszk elfoglalására törekednek.
Ez azonban nem az iskolák dolga, az övék az, hogy ebből a gyerekek a körülményekhez képest minél kevesebbet érezzenek. Ez persze lehetetlen, az iskolában is mindenkinek van valakije, aki a fronton harcol, vagy elesett. Andrejnek például az egyik távolabbi rokona halt meg tavaly a harcokban.
„Szerencsére eddig egyik gyerek sem veszítette el a szüleit, reméljük nem is fogja” – mondja az iskolához rendelt kórházi nővér. Natalja második éve dolgozik itt. „A gyerekek mindenütt gyerekek, kedvesek, vidámak. A hely is olyan mint egy iskola, van évnyitó, évzáró, a különbség csak az, hogy itt biztonságban vagyunk.”
Harkivban mindennaposak a becsapódások
Hogy a föld alatti biztonságra meddig lesz szükség, azt Natalja nem tudja. Persze, ő is várja, hogy vége legyen a háborúnak. „Reméljük, minél előbb. Minden nap imádkozunk ezért, de a félelem itt van. Bár, mindenhez hozzá lehet szokni. De sajnálom a gyerekeket, félnek. Kár, hogy ilyen kevesen vannak, hiszen Harkiv egy élénk nagyváros volt, sok gyerekkel, fiatallal, most minden szomorúbb” – mondja fátyolosodó szemmel.
A kilenckor kezdődő iskolának dél körül vége van, a metróból egyre több kisiskolás jön fel szüleivel. Süt a nap, erre a metróiskolában esély sincs, bár az, hogy ez csak kint tűnik fel, mutatja, hogy egészen barátságos hangulatot sikerült teremteni az egykori aluljáróban. Kint még nyáriasan meleg van, egy normális világban kint játszanának az iskolák udvarain a gyerekek.
Harkiv sokkal élénkebb, mint volt két éve. Nagy a forgalom, működnek a boltok, éttermek, de éjszakára a város sötétségbe borul, olyankor kijárási tilalom van érvényben. Bármikor lehet áramszünet is, mert az orosz erők rendszeresen támadják a civil infrastruktúrát. Nagy kérdés az is, hogyan birkózik meg az ország az újabb háborús téllel.
„Már az is nagyon nagy könnyebbség, hogy van egy ilyen iskola” – mondja egy édesanya a metró feljárójánál. Kislánya elsős, ő már ebbe háborús munkarendbe nőtt bele. Másfél évet Németországban éltek, de visszajöttek. Hazavágytak a veszély ellenére is. „Amikor otthon tanulunk, légiriadó idején bemegyünk a lakás ablaktalan részébe. Ha súlyosabb a helyzet, lemegyünk az óvóhelyre” – mondja az édesanya, aki már csak azért is örül a föld alatti iskolának, mert legalább ott, arra a néhány órára a béke szigetén lehet a kislánya.
Nem sokkal távozásuk után újra felzúgnak a légiriadó szirénái. Hogy abból mikor és hol lehet becsapódás, persze nem tudható. A következő órákban nem jön hír találatról, az éjszaka viszont nem volt nyugodt. Harkivot péntek és szombat este is lőtte az orosz tüzérség, legalább két becsapódás volt a városban. Az első egy belvárosi szakrendelő mellett, a második egy külvárosi lakótelepnél okozott súlyos károkat. A berobbanó ablakok szilánkjaitól többen megsérültek, de csodával határos módon a támadásnak nem volt halálos áldozata.