Több mint húsz embert ölhettek meg Libanonban a robbanó adóvevők

2024. szeptember 19. – 07:41

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda estére legalább húszra emelkedett a libanoni robbantássorozat szerdai hullámában életüket vesztők száma, és minimum 450-en sebesültek meg

– közölte a BBC szerint a libanoni egészségügyi miniszter. Ahogy arról írtunk, miután kedden a Hezbollah által beszerzett személyhívók detonációja ölt meg 12 embert és több ezer embernek okozott kisebb-nagyobb sérüléseket, szerda délután újabb robbanáshullám söpört végig, ezúttal az adóvevőkön. Egyes készülékek egy olyan temetésen robbantak fel, melyen a keddi merényletek áldozatait búcsúztatták.

A merényletsorozatért minden bizonnyal Izrael a felelős, mely azonban nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.

A libanoni hatóságok nem közölték, az áldozatok között mekkora volt a Hezbollah tisztségviselőinek és fegyvereseinek aránya. Izraeli hírszerzési források állítják, a szerdai robbantássorozatban a hivatalosan közöltnél sokkal többen haltak meg, a robbantások különösen sok áldozatot szedtek a Hezbollah elit alakulata, a Radvan soraiból.

A felrobbanó adóvevők az Icom IC-V82-es típusai közé tartoztak. A japán cég azonban magyar idő szerint csütörtök hajnalban közölte, a típust csak 2004 és 2014 között forgalmazta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!