Izraeli védelmi miniszter: A háború új szakaszba lépett

2024. szeptember 18. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter szerdán bejelentette, hogy megkezdődik a háború új szakasza, melynek középpontjában az északi front lesz, ahol az izraeli erők a Hezbollah ellen harcolnak. A Guardian beszámolója szerint Gallant izraeli katonák előtt beszélt szerdán, de nem említette meg Libanonban történt keddi és szerdai robbantásokat.

A védelmi miniszter azonban dicsérte az izraeli hadsereg és a titkosszolgálatok teljesítményét. Szerinte ugyanis az „eredményeik nagyon figyelemre méltóak”.

„A támadás súlypontja az erőforrások és erők átirányításával észak felé tolódik. A háború új szakaszának kezdetén vagyunk, ami bátorságot, elszántságot és kitartást követel tőlünk”

– mondta Gallant a Times of Israel tudósítója szerint, aki az X-en számolt be a védelmi miniszter bejelentéséről.

Eközben az izraeli vezérkari főnök arra figyelmeztetett, hogy Izraelnek „sokkal több olyan képessége van”, amit eddig nem vetettek be a Hezbollah elleni harcban. Herzi Halevi azt mondta, szeretnék megteremteni a feltételeket, hogy az emberek északon biztonságban visszatérhessenek az otthonaikba, és ehhez készek mindent megtenni, ami szükséges. Halevi hozzátette, hogy a háború minden szakaszára előre felkészültek, és már tervezik a következő lépéseket is. A Times of Israel beszámolója szerint a vezérkari főnök azzal zárta beszédét, hogy „a Hezbollahnak a háború minden egyes szakaszában magas árat kell fizetnie”.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki állhat a libanoni támadások mögött, de az már kiderült, hogy a robbantásokhoz használt csipogókhoz a budapesti székhelyű BAC Consulting Kft.-nek is köze van. Ebben a cikkünkben összeszedtük, mit lehet tudni a csipogókhoz köthető magyar cégről.

Egyébként egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a személyhívókat, a magyar céget csak papíron használták, az eszközök pedig soha nem is jártak Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!