A különösen sérülékenynek tartott kurszki atomerőmű miatt aggódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője

2024. augusztus 27. – 21:06

A különösen sérülékenynek tartott kurszki atomerőmű miatt aggódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője
Rafael Grossi a helyszínen – Fotó: Handout / RUSSIAN STATE NUCLEAR AGENCY ROSATOM / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Kurszk megyében lévő orosz atomerőmű különösen sérülékeny rakétákkal, drónokkal vagy tüzérséggel szemben, mivel nincsenek modern védelmi elemei, mondta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki kedden a helyszínen járt.

Fennáll a nukleáris incidens veszélye, mondta Grossi a Kurszkban zajló harcokra utalva. „Egészében véve az a tény, hogy az atomerőműtől néhány kilométerre harci cselekmények zajlanak, nagy aggályokat, nyugtalanságot kelt a biztonsági rendszerrel kapcsolatban” – mondta.

Összesen már száz orosz települést és 1294 négyzetkilométernyi területet tartanak ellenőrzésük alatt Kurszk megyében, mondta kedden az ukrán erők főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij a három hete indított betörésükről az orosz területre. A támadásról és annak lehetséges hatásáról Rácz András Oroszország-szakértővel is beszéltünk augusztus közepén.

Oroszország többször is azzal vádolta a nagyjából 40 kilométerre lévő ukrán erőket, hogy támadásokat intéztek az erőmű ellen. Vlagyimir Putyin orosz elnök is beszélt arról a múlt héten, hogy Ukrajna dróncsapást próbált mérni az erőműre, és ő hívta Grossit a létesítményhez. Ukrajna orosz propagandának minősítette az állításokat.

Grossi kedden azt mondta, hogy drónokról beszéltek neki, és több ilyen maradványait megmutatták, ahogy a dróntámadások nyomait is. Arról nem beszélt, hogy ezekért ki lehet felelős.

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója azt mondta, hogy a NAÜ küldöttségének megmutatták a kurszki atomerőmű elleni ukrán támadások nyomát. Mint mondta, „nem lehet kétséges, hogy ki hajtotta végre ezeket a csapásokat, honnan érkeztek”.

Grossi járt egy működő erőművi blokk reaktorcsarnokában, gépházában és vezérlőtermében, valamint a kiégett nukleáris fűtőelemek tárolójában is. Szerinte a kurszki erőmű most „a normálishoz nagyon közeli üzemmódban működik”. Grossi azt mondta, a látogatásának célja, hogy felhívja a világ figyelmét arra, hogy egy atomerőmű semmilyen körülmények között sem lehet katonai akció célpontja, és egyik fél sem használhatja fel katonai célokra.

Grossi az MTI szerint arról is beszélt, hogy a jövő héten szándékában áll találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy egyebek között megvitassa vele az oroszok által megszállt zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet, valamint hogy a NAÜ, Kijev kérésének megfelelően, bővítse megfigyelőinek jelenlétét más ukrajnai nukleáris létesítményeknél is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!