Andrew Tate erőszakolós büntetésről beszél, a testvére stricinek vallja magát a lehallgatott beszélgetéseiken

2024. augusztus 25. – 10:39

Másolás

Vágólapra másolva

A román bíróság a héten ismét házi őrizet alá helyezte Andrew Tate-et, az influenszert, akit többek között prostitúció szervezésével és nemi erőszakkal vádolnak, a testvérét, Tristant pedig különleges bírói megfigyelés alatt tartják. Az már az ellenük összeállított tavalyi vádiratból is látszott, hogy a két testvér az érintettek beszámolói szerint gyakran brutálisan bánt az általuk futtatott nőkkel, most pedig a lehallgatott beszélgetéseik utalnak ugyanerre, amelyeket a román Digi 24 szerzett meg.

Az egyik beszélgetésben Andrew és Tristan arról beszélgetnek, hogy mennyi pénzt kerestek a „báránykáik”, vagyis a webcamozásra kényszerített nők. Tristan azon kesereg, hogy nem dolgoztak le minden napot, amit kellett volna nekik, és amikor azt mondja, hogy az egyik nő beteg volt, Andrew azzal reagál, hogy „kit érdekel?”. Egy másik beszélgetésben Andrew arról beszél, hogy majdnem börtönbe került az egyik nő miatt, és azt írja, a testvérének meg kell mondania az egyik nőnek, hogy tegye túl magát valamin, különben „megerőszakolja”.

A szó itt a szövegben is idézőjelben van, így a román lap szerint nem egyértelmű, hogy pontosan mire akarnak utalni vele.

A nyomozók egy olyan beszélgetést is rögzítettek, ahol Tristan arról beszél, hogy az egyik áldozatuk kiakadt az előző napon, emiatt lehet, hogy meg kellene vernie. Andrew úgy reagál, hogy a nő nagyon részeg volt. Tristan végül azt mondja a testvérének, hogy ő csak foglalkozzon azzal, hogy a honlapjuk pénzt csináljon, a lányok futtatását bízza rá.

Egy másik beszélgetésben a fivérek arról beszélnek, hogy nem akarnak kifizetni egy nőt, mert mérgesek rá, és szóba kerül, hogy akkora a profitjuk, hogy egy év alatt egymillió dollárt keresnek a futtatott nőkön, de amúgy is Andrew csajozós önsegítő honlapja a lényeg. Arról is beszélnek, hogy rosszabbul járnak, ha nem fizetnek ki egy lányt, és egyáltalán nem fog dolgozni, és arra a megoldásra jutnak, hogy megtarthatja az OnlyFansen keresett pénzét, ha heti 45 órát dolgozik.

Egy olyan hangüzenetet is elfogtak a nyomozók, ahol a vádirat után megint a futatott nők teherbe ejtése a téma, egészen pontosan ugyanazé a nőé, akiről az előző beszélgetésben szó volt. Ebben Andrew azt mondja a testvérének, hogy tudja, milyen a viszony kettejük között, de hagyja abba a játszadozást, és ejtse teherbe őt, hogy megszabadulhassanak tőle a következő hónapokra. Egy másik hangüzenetben Andrew arról beszél, hogy a kevésbé népszerű lányok közül többet be akar szervezni egy nőket becsmérlő vloghoz.

Emellett az is kiderült, hogy a Tate fivérek felvettek egy nőt, akinek a közösségi oldalak és az OnlyFans-fiókok menedzselése volt a feladata. A hírhedt brit–amerikai állampolgárságú influenszert és testvérét kiskorúakat is érintő embercsempészettel és prostitúcióval vádolják. 2022-ben tartóztatták le őket Bukarestben, 2023-ban házi őrizetben is voltak, de ezt később megszüntették. A testvérpár ellen jelenleg is zajlik az eljárás, noha ők kategorikusan tagadták az összes ellenük felhozott vádat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!