A Morgan Stanley elnöke is eltűnt a szicíliai hajótörésben

2024. augusztus 20. – 13:48

A Morgan Stanley elnöke is eltűnt a szicíliai hajótörésben

Másolás

Vágólapra másolva

Második napja folytatódik a kutatás a Szicília közelében történt hajótörés áldozatai után, és mint a BBC tudósításából kiderül, a fedélzeten tartózkodott Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley International Bank elnöke, a Hiscox biztosítótársaság vezetője, illetve felesége Judy is, akit a híradásokban a nők egészségéért folytatott harc kiválóságának neveznek.

A Bloomer eltűnéséről szóló hírre reagálva a Morgan Stanley közleményt adott ki, amelyben mélyen megdöbbentőnek és elszomorítónak nevezték a tragédiát, egyúttal közölték, várják a további híreket az eltűntekkel kapcsolatban.

Különleges képesítésű búvárok bevonásával, naponta többszöri merüléssel próbálják átfésülni a mintegy 50 méterrel a vízfelszín alatt, kilencven fokban megdőlve fekvő Bayesian nevű luxusvitorlás roncsát. A hajó augusztus 19-én, hajnalban süllyedt el, a személyzet tagjaival együtt összesen 22 fővel a fedélzetén, akik közül tizenötöt, köztük egy kétéves gyereket hamar kimentettek.

A mentésbe a Costa Concordia luxushajtó 2012-es tragédiája utáni indított mentés résztvevői is bekapcsolódtak, de a munkálatokat nehezíti, hogy a vitorlás kabinjaihoz vezető folyósokat elszabadult tárgyak borítják. Bár a parancsnoki hídon nem találtak áldozatot a búvárok, területét elektromos vezetékek teszik nehezen átjárhatóvá.

További nehézség, hogy a búvároknak a lemerülés után mindössze tíz percük van a keresésre, mielőtt újra fel kell jönniük a víz felszínére. Nem látnak be a jachtba, de egy létrán keresztül bejutottak a társalgóba, és jelenleg azon dolgoznak, hogy megtalálják a továbbvezető utat, nyilatkozta az Ansa hírügynökségnek Luca Cari, az olasz tűzoltó- és mentőszolgálat vészhelyzeti kommunikációs vezetője. Szintén a lehetséges belépési pontok közt azonosítottak egy három centiméter vastag üvegablakot, tette hozzá.

A BBC értesülése szerint az eltűntek közt szerepel az 59 éves Mike Lynch brit techvállalkozó és lánya, Hannah is. Az egy időben a brit Bill Gatesként is emlegetett Mike Lynch már egyetemi tanulmányai alatt elindította első vállalkozását, ami a zeneiparban használható rendszerekkel foglalkozott, majd egy új cégével, az 1991-ben alapított Cambridge Neurodynamicsszal számítógépes ujjlenyomat-felismerő rendszereken dolgozott.

Ebből három cég is született, de egy kifejezetten sikeres volt: az Autonomy, amit David Tabizellel és Richard Gaunttal közösen hoztak létre. Nagyon leegyszerűsítve olyan szoftvert fejlesztettek, ami statisztikai elemzésekkel segített a vállalati ügyfeleknek adatok feldolgozásában. Ehhez többek között a Bayes-tételből kiinduló bayesiánus következtetést is felhasználták, innen eredhet az elsüllyedt hajó neve, a Bayesian is. A vállalkozás olyan sikeresnek tűnt, hogy a HP 2011-ben 11,7 milliárd dollárért felvásárolta, de egy éven belül 8,8 milliárd dollárral alacsonyabbra becsülték az értékét.

A HP szerint Lynchék mesterséges módszerekkel értékesebbnek mutatták az Autonomyt, mint amilyen valójában volt, amiért be is perelték. A jogi procedúra 13 évig húzódott, és több bíróságot is megjárt, még 25 éves börtönbüntetésről is volt szó. Végül 2024 júniusában egy amerikai esküdtszék 15-ből 15 vádpontban ártatlannak találta Lynchet, így végül egy 2022-es ítélet szerint csak 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie a HP-nak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!