Az ukrán főparancsnok szerint már ezer négyzetkilométert ellenőrzésük alatt tartanak Oroszországból

2024. augusztus 12. – 15:51

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország egy második határ menti régióból is megkezdte a lakosság evakuálását hétfő délelőtt, írja a BBC. Az orosz állami média tájékoztatása szerint a Kurszk mellett fekvő belgorodi térségből eddig közel 11 ezer embert költöztettek el az ukránok határ közelében zajló „ellenséges akciója” miatt.

A kurszki offenzíva 6. napján az ukrán csapatok már 30 kilométerre előrenyomultak Oroszország területén belül. Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka hétfőn egy videofelvételen, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tett közzé a Telegramon, arról beszélt, hogy Oroszország mintegy ezer négyzetkilométere van jelenleg az ukrán csapatok ellenőrzése alatt.

A videóból kiderült az is, hogy Zelenszkij hétfőn újabb haditanácsot hívott össze, amelyen jelentéseket hallgatott meg az ukrán erők támadó hadműveletéről az oroszországi Kurszk régióban. „A legfontosabb Olekszandr Szirszkij főparancsnok jelentése volt a fronton végrehajtott védelmi műveleteinkről és a kurszki hadműveletről. Hálásak vagyunk minden katonának és parancsnoknak a kitartásáért és határozott fellépéséért. Többek között utasítottuk a belügyminisztert, más tisztviselőket és az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU), hogy készítsenek humanitárius tervet a hadművelet területére” – közölte az ukrán elnök.

Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod kormányzója azt mondta, hogy a Krasznaja Jaruga járásból „a határon folyó ellenséges tevékenység” miatt költöztetik el az embereket. Kurszkból is folytatják a környék evakuálását, továbbra is emberek ezreinek kell elhagyni otthonukat. Mindkét térségben légiriadó van érvényben, Gladkov mellett Alekszej Szmirnov kurszki kormányzó is felszólította a lakosságot, hogy ablak nélküli, szilárd falú helyiségekben keressen menedéket.

Rácz András Oroszország-szakértő szerint az ukránok kurszki támadásának fő célja, hogy az oroszokat rákényszerítse, vonjanak el erőket a többi frontvonalról annak érdekében, hogy megállítsák a kurszki ukrán előrenyomulást.

A múlt kedden kezdődő ukrán támadás tömeges evakuálásokat váltott ki a határ mindkét oldalán. A korábbi orosz híradások szerint a kurszki régió határ menti területeiről eddig 76  ezer embert evakuáltak, itt a helyi hatóságok szükségállapotot hirdettek. Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt héten bejelentette, a kurszki térségben zajló harcok miatt kitelepített lakosok fejenként 10 ezer rubelt (vagyis körülbelül 41 ezer forintot) kapnak kártérítésként.

A kurszki offenzíva az eddigi legnagyobb összehangolt támadást jelenti az ukránok részéről a háború kezdete óta, amivel az oroszok, úgy tűnik, egyelőre nehezen tudnak mit kezdeni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati beszédében ismerte el először, hogy az ukrán hadsereg offenzívát folytat Oroszország nyugati, kurszki régiójában. Zelenszkij azt mondta, az ukrán hadsereg „az agresszor területére” tolja a háborút.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!