Megnevezték a southporti késelés 17 éves gyanúsítottját

2024. augusztus 1. – 14:59

Másolás

Vágólapra másolva

A 17 éves Axel Rudakubanat tartóztatták le és hallgatták ki gyanúsítottként a hétfői southporti késelés ügyében, írja a Guardian. Az ügyet tárgyaló bíró a korábbi névtelenséget elrendelő végzést közérdekre hivatkozva oldotta fel: indoklásában a támadás után kitörő zavargásokra utalt.

A Guardian azt írja, az 55 perces tárgyalás alatt a háromrendbeli gyilkossággal és tízrendbeli gyilkossági kísérlettel vádolt Rudakubana felhúzott pulóverével takarta el az arcát, és nem volt hajlandó megszólalni. A vádlott jövő szerdán tölti be a 18. életévét, ami a bíró szerint „további ürügyet szolgáltathat egy újabb nyilvános rendbontásra”. Rudakubananak legközelebb október 25-én kell megjelennie a liverpooli bíróságon.

Ahogy megírtuk, a hétfői késeléses támadás a Liverpool közelében fekvő városban, egy Taylor Swift-dalokra épülő jóga- és táncórán történt, amelyen 6–11 éves korú gyerekek vettek részt. A támadásban egy hat-, egy hét- és egy kilencéves kislány halt meg. A rendőrség szerint további nyolc gyerek sérült meg, közülük öten kritikus állapotban vannak, a gyerekeket védő jógaoktató mellett egy másik felnőtt is megsérült.

A helyszínre érkező járőrök elfogták, és gyilkossági kísérlet gyanújával letartóztatták a 17 éves, azóta megnevezett Axel Rudakubanat, jelenleg mást nem keresnek a támadással kapcsolatban. A késelés utáni sokkról és az utána kialakult zavargásokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!