Egy Facebook-poszt menthette meg az életét egy skót túrázónak, aki három kilométert kúszott hegynek felfelé törött csípővel, hogy segítséghez jusson

2024. július 28. – 22:26

Egy Facebook-poszt menthette meg az életét egy skót túrázónak, aki három kilométert kúszott hegynek felfelé törött csípővel, hogy segítséghez jusson
Sligachan régi hídja, nem messze onnan, ahol John Pike eltűnt tavaly februárban – Fotó: Cegalerba-Szwemberg / Hemis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Facebook-poszt alatt hagyott komment menthette meg egy 61 éves skót háziorvos, John Pike életét, miután megsérült túrázás közben. A férfi törött csípővel, térerő nélkül három kilométert kúszott hegynek felfelé tavaly februárban, hogy megpróbálja felhívni a 112-t, végül két éjszakát kellett a Skye-sziget egyik hegygerincének tövében töltenie, mire rátaláltak, írja a BBC. A mentőhelikopterek kétszer is elkerülték, végül vélhetően az mentette meg, hogy a 22 éves unokaöccse meglátta, mit írt Facebookon még az indulás előtt, így a mentőcsapatok le tudták szűkíteni a keresést.

Pike tavaly február 16-án reggel fél nyolc környékén indult el a skóciai Portree egyik panziójából, hogy nekivágjon egy 24 kilométeres túrának Sligachanból Loch Coriuskba és vissza. A bristoli túrázó a nyaralása utolsó napját akarta eltölteni a nagyjából nyolcórás körtúrával.

Pike tervezett útvonala / Forrás: BBC
Pike tervezett útvonala / Forrás: BBC

Az első tíz kilométeren sík terepen kellett haladnia, Loch Coriuskhoz közeledve azonban egy hágóhoz ért. A sziklák csúszóssá váltak a csepergő esőtől: Pike egy rossz mozdulatnál hirtelen megcsúszott, csípőjével a földhöz csapódott. Utólag a BBC-nek azt mesélte, azonnal óriási fájdalmai lettek, de első gondolata az volt, ebédel egyet, közben megpihenteti a csípőjét. Az orvos azonban már felállni sem tudott, így rájött, hogy valószínűleg eltört a csípőcsontja.

Mivel kilométerekre volt a legközelebbi településtől, a telefonján pedig nem volt térerő, arra jutott, a legjobb megoldás az, ha megpróbál magasabbra jutni, hogy telefonálni tudjon. A következő három órában négykézláb három kilométert mászott, végül 176 méterrel feljebb állt meg. Azonban feljebb sem volt térerő, így a következő néhány órát azzal töltötte, hogy újra leereszkedett a hegyről. Nem sokkal később lement a nap, a hőmérséklet 1 fok környékére zuhant éjszaka. Pike utólag azt mondja, már az elejétől fogva pánikolt, hiszen hamar rájött, hogy rövid időn belül meghalhat. Közben imádkozott és a családjára gondolt: azt érezte, a családjának sokkal rosszabb lehet, mint neki, mert ő legalább tudta, hogy még életben van.

Másnap reggel a panzió tulajdonosa észrevette, hogy Pike nem jelentkezett ki, a portree-i rendőrség pedig értesítette a bristoli rendőrséget, akik kihallgatták a férfi lányát. A nő a Find My iPhone keresővel meg tudta mondani nekik, hogy hol lehetett utoljára az apja, amivel már el tudtak indulni a mentők a keresésben, noha még mindig óriási területet kellett átkutatniuk.

A mentőakció döntő pillanata az volt végül, amikor a férfi unokaöccse felfedezett egy másik nyomot: egy nappal azelőtt, hogy elindult a túrára, Pike posztolt a Facebookon, és a poszt alatt válaszolt egy barátja kommentjére. Pike azt írta a posztja alá, dilemmázott, hogy a közeli Raasay-szigetre menjen, vagy inkább Loch Coriusk felé túrázzon a Sligachan-szurdokon keresztül, de valószínűleg utóbbi mellett fog dönteni. A mentőcsapatok így már jobban le tudták szűkíteni a keresést.

Aznap több mint 50 mentő dolgozott a viharban, fagypont alatti hőmérsékleten, hóesésben és gyakran 150 kilométer/órás szélben. Délután 2 órakor egy helikopter elrepült a Pike feletti hegygerinc felett, majd visszafordult és eltűnt. A helikopter este 6 előtt nem sokkal visszatért, de a rajta lévő mentőcsapat megint nem szúrta ki a fekete és tengerészkék ruhában lévő, fehér vászonzsákkal integető, vészsípját fújó férfit. Pike utólag azt meséli, ekkor jött el a mélypont: arra gondolt, ha most meghal, akkor is sokat elért már, de erőt adott neki, hogy vele élő, elsőéves egyetemista lányára gondolt.

Eltűnése harmadik napján, szombat reggel a mentők újra elindultak, hogy átkutassák a területet. Ian Stewart, a mentőcsapat egyik embere hallotta meg Pike sípját: először azt gondolta, egy másik keresőcsapat sípolhatott, de ők rádión azt üzenték, nem ők voltak. Végül a csapat egyik tagja mozgást vett észre az ösvényhez közel, ahol nem sokkal később megtalálták a még életben lévő, összegömbölyödött Pike-ot, aki sötét ruházatában szinte egybeolvadt a sziklával.

Pike reagált a BBC-nek a népszerű brit tévés, Michael Mosley eltűnésére: azt mondja, Mosley-t rengeteg kritika érte, amiért mobiltelefon nélkül, extrém hőségben ment túrázni, de szerinte utólag „nagyon-nagyon” könnyű bölcsnek lenni. Ma már a GSP-készülék használata mellett azt tanácsolja a túrázóknak, hogy hagyjanak üzenetet az autójuk szélvédőjén, hogy hova mentek kirándulni, szóljanak a barátaiknak, családjuknak, hogy meddig fog tartani a túrázás, és hordjanak csak narancssárga ruházatot.

A briteket az elmúlt hetekben két eltűnés is foglalkoztatta: a tévés Michael Mosley Görögországban tűnt el, a boncolás során kiderült, hogy természetes halált halt, a 19 éves Jay Slater után pedig hetekig kutattak Tenerifén, holttestre végül egy hónap után találtak rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!