Természetes halált halhatott Michael Mosley, a Görögországban eltűnt népszerű brit tévés

2024. június 10. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC értesülései szerint az első boncolás alapján a Görögországban eltűnt népszerű tévés, Michael Mosley természetes halállal halt meg. Mosley holttestét vasárnap reggel egy görög szigeten találták meg. Mosley szerdán indult sétára a görögországi Szími sziget belsejében, majd napokra eltűnt.

Konstantja Dimoglidou rendőrségi szóvivő szerint az első vizsgálat nem talált olyan sérüléseket Mosley testén, amelyek arra utaltak volna, hogy azok vezettek a tévés halálához. A halál beállta már szerda délután bekövetkezett, aznap, amikor a tévés eltűnt.

A tévésről készült utolsó felvételeken Mosley lefelé halad egy lejtőn: azon a domboldalon, ahol a holttestét később megtalálták. Mosley felesége vasárnap arról beszélt, hogy férje rossz útvonalon ment, így olyan helyen esett össze, ahol a kutatócsapat nem láthatta könnyen meg. Mosleyt végül egy bár tulajdonosa találta meg holtan.

A 67 éves Mosley az úgynevezett 5:2-es diéta egyik legismertebb népszerűsítője, 2013-ban megjelent könyvében azt javasolta, hogy öt napig szinte bármit ehetnek az emberek, de ezt két olyan napnak kell követnie, amikor minimális kalóriamennyiséget visznek be. Ez az időszakos böjt szerinte segít a testsúlycsökkentésben, a vércukorszint-szabályozásban és a gyulladási folyamatok csökkentésében.

Mosley elképzeléseit tévéműsorokban is népszerűsítette. a BBC-n a Bízzon bennem, orvos vagyok című sorozat ment, míg a Channel 4-en a Ki tette Britanniát kövérré? című doku-realityje, a BBC 2014-es, Fertőzött! Élet parazitákkal című műsorában szándékosan fertőzte meg magát parazitákkal, hogy többet tudjon meg róluk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!