Joe Biden Kamala Harrist támogatja az elnökjelölti versenyben

Az elnökjelöltségtől visszalépő Joe Biden a jelenlegi alelnökét, Kamala Harrist támogatja jelöltként – derült ki az elnök X-en közzétett posztjából.

„A legelső döntésem a párt 2020-as jelöltjeként az volt, hogy Kamala Harrist választottam alelnöknek. És ez volt a legjobb döntésem. Ma szeretném felajánlani teljes támogatásomat és jóváhagyásomat Kamalának, hogy idén ő legyen a pártunk jelöltje” – írta.

Kamala Harris amerikai alelnökké választása már önmagában történelminek számított. Ahogy a róla szóló akkori portrénkban írtuk: Harris az amerikai álom megtestesítője. 1964-ben született egy indiai anya és egy jamaicai apa gyermekeként. 39 éves korában ő lett San Francisco első fekete államügyésze, hét évvel később, 2011-ben pedig ő lett az első nő és az első fekete, aki elfoglalhatta Kalifornia állam főügyészi pozícióját. 2016-ban a második fekete nőként beválasztották az Egyesült Államok szenátusába Kaliforniából.

Történelmi jelentőségű, de kudarcos alelnökség

Kamala Harris egy faji konfliktusokkal terhes évben lett az Egyesült Államok első színes bőrű és első ázsiai származású és első női alelnöke, akitől ilyen háttérrel és egy ilyen magas pozícióban kézenfekvő lett volna, hogy komoly politikai tőkét halmoz fel. Azonban Harris alelnöki ciklusa nem hozta meg az előzetesen várt áttörést. Ennek okai, sőt maga a kudarc mibenléte sem fogható meg egyszerűen.

Az Egyesült Államok alelnöke az elnök árnyéka, az alkotmány minimális szerepet rögzít neki, és főnökétől függ, a politikai nyilvánosságban milyen ügyekkel és milyen intenzitással jelenhet meg. A Fehér Házból kiszivárgott beszámolók alapján a 2020-as előválasztáson előadott kemény Biden-kritikája ellenére Harris az elnök lojális partnerévé vált, sőt, a viszonyukat ismerők szerint kapcsolatuk kifejezetten baráti.

Azonban annak ellenére, hogy Harris alelnökségével a Demokrata Párt jövőjének kulcsfigurájává vált, sem Biden, sem maga a párt nem tolta reflektorfénybe őt. Az elmúlt évtizedekben az alelnökök hagyományosan a Fehér Ház és a kongresszus közti kapocsként szolgálnak, de az óriási kapcsolati hálóval és egyeztetési gyakorlattal rendelkező Biden ezt a feladatot egyre inkább maga vállalta át. Amikor a ciklus meghatározó törvénycsomagjait át kellett préselni a szenátuson, nem Harris, hanem Biden egyezkedett Kyrsten Sinemával vagy Joe Manchinnal. Harris félreállítását kritikusai azzal is magyarázzák, hogy a politikus csak négyéves kongresszusi rutinnal a háta mögött lett alelnök, és később sem tudott kellő tekintélyre szert tenni a törvényhozás főszereplői között. Mindeközben Harrisnek folyamatosan jelen kellett lennie a szenátusi szavazásokon, ahol a demokrata és republikánus frakció szavazategyenlősége miatt alelnöki döntő szavazatával ő biztosította a demokrata többséget.

Nem volt teljesen szerencsés a saját ügyeinek kiválasztása sem. Ugyan ő lett a szószólója az Egyesült Államokra jellemző – elsősorban a feketéket sújtó – komoly választójogi visszásságok elleni fellépésnek, ezek a törekvések elhaltak a szenátus republikánus frakciójának ellenállásán, és az egész kérdés elsikkadt. Biden a bevándorlás és a határvédelem ügyét akarta rá osztani, azonban Harris vonakodott elfogadni a demokratáknak eleve nehezen kommunikálható téma kormányzati képviseletét. Ebben a témában mutatta be legemlékezetesebb bakizását, amikor az NBC 2021 júniusi interjújában előbb hamisan állította azt, hogy személyesen látogatott a határra az illegális migráció megtekintésére, majd amikor Lester Holt leleplezte, akkor teljesen belezavarodott a mondandójába. Az interjú részletei a mai napig fel-felbukkannak Harrist támadó hirdetésekben, az alelnök pedig az incidens után hónapokig tartózkodott az interjúktól.

Harris kibontakozását hátráltatta az is, hogy már ügyészi karrierje során is hírhedt volt arról, hogy nem bírja kézben tartani alárendeltjeit. Kritikusai szerint alelnöki hivatalát is rosszul menedzselte, gyakoriak voltak a munkát megmérgező belső konfliktusok. A ciklus első másfél évében kezdő stábjának gyakorlatilag összes vezető munkatársa távozott – köztük a kabinetfőnöke, a kommunikációs igazgatója, a belpolitikai tanácsadója, és a nemzetbiztonsági tanácsadója is.

A Harris körüli ügyek és botrányok valódi súlyát nehéz megítélni; egyfelől sokszor valóban nem tűnt elég talpraesettnek, és kudarcai egyre kockázatkerülőbbé – azaz egyre közhelyesebbé – tették. Másfelől azonban többen felhívják arra a figyelmet, hogy Harrisszel szemben nőként és színes bőrűként sokkal szigorúbb kritikai szempontokat támasztott a média, mint ha az amerikai politikát domináló fehér férfi lett volna.

Ekkor röppent fel a híresztelés, hogy Biden gondolkozik Harris lecserélésén, és az alelnököt felfelé buktatná a Legfelsőbb Bíróságra, ahol Stephen Breyer lemondása után üresedett meg az egyik szék – amit végül Kentaji Brown Jackson kapott meg.

Akárki is volt a hibás, Harris népszerűségi mutatói még Biden – 2021 ősze, az afganisztáni csapatkivonás óta – tartósan alacsony számait is egészen idén júliusig alulmúlták. Sőt, a politikus történelmi összehasonlításban minden idők – pontosabban a közvélemény-kutatások korának – legnépszerűtlenebb alelnöke.

Harris csak akkor tudott kilépni az elnök árnyékából, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ultrakonzervatív Legfelsőbb Bíróság az abortuszhoz való alapjog eltörlésére készül. Biden egy katolikus, pályafutása egy szakaszán abortuszellenes férfiként nem ragaszkodott ahhoz, hogy ő képviselje az ügyet, mely azután a 2022-es félidős választások meglepően jó demokrata szereplésének vezető kampánytémájává vált.

A kézenfekvő, de kockázatos választás

Alelnökként Harris közjogilag és politikailag mindig is pole pozícióban volt az utódlás szempontjából – amikor Biden 2021 novemberében altatással járó kolonoszkópiás vizsgálaton esett át, ő vette át ideiglenesen az elnökséget. A Biden korával kapcsolatos aggályok eloszlatására bevállalt, de kampánya szempontjából végzetes elnökjelölti vita után több demokrata politikus is úgy fogalmazta meg az elnökkel szembeni indirekt kritikát, hogy méltatni kezdte Harris Trumppal szembeni esélyeit.

A Republikánus Párt a biztonság kedvéért már hónapokkal ezelőtt bevezette az „Egy szavazat Bidenre valójában egy szavazat Harrisre”-szlogent, mivel úgy érezték, hogy a Trumphoz hasonlóan idős fehér férfi Bidennél vonzóbb célpont a negatív kampányoknak egy színes bőrű, virális elszólásairól hírhedt nő. Harris ráadásul szenátorként kifejezetten progresszívnek számított, és alelnökként is számos, a faji és társadalmi egyenlőség ügyét előremozdító ügyet karolt fel, ezért személyén keresztül a centrista Biden mögött lappangó woke-fenyegetéssel is lehet riogatni/mozgósítani a republikánus szavazókat.

Ahhoz képest, hogy a demokraták a Trump elleni győzelem tétjének a „demokrácia megmentését” tartják, azok a meghatározó demokrata politikusok – elsősorban sikeres közép-nyugati kormányzók –, akik egy 2028-as elnökjelöltségre aspiráltak, igyekeztek keresztbe tenni Harris jelöltségének; az alelnök esetleges győzelmével ugyanis újabb négy évvel el kellene halasztaniuk a szintlépést.

Az alelnök közjogilag az elnök helyettesítőjének és utódjának számít, de a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a poszt nem jelent egyenes utat az Ovális Irodába: az USA történetének Harrist megelőző 48 alelnöke közül csak 6 tudott választást nyerni, 12 alulmaradt, 5 pedig még saját pártja jelöltségét sem tudta megszerezni.

Lehetnek még tartalékai

Arról természetesen demokrata politikusok, közvélemény-kutatók és elemzők sem tudtak konszenzust kialakítani, ki lehet Trump legerősebb ellenfele; Harris mellett – alelnöksége alatt háttérbe szoruló kvalitásain túl – leginkább az az érv szól, hogy az ő jelöltsége ígérné a legsimább átmenetet.

A közvélemény-kutatók túlnyomó többsége szerint Trump hibahatárt meghaladó előnyt élvez Harrisszel szemben, azonban elemzők arra figyelmeztetnek, hogy mivel eddig a politikus csak a Biden-kampány mellékszereplője volt, ezek a mérések csalókák, és Harrisnek demokrata jelöltként még jelentős választói tartaléka lehetne. A bizonytalan szavazóknak például szimpatikus lehet az, hogy Kaliforniában több ügyészi poszton is kemény – kritikusai szerint túl kemény – bűnüldözőként vált híressé. A közép-amerikai kapcsolatokkal rendelkező bűnszervezetek ellen kifejtett teljesítménye országosan kevéssé ismert, viszont egy olyan politikai közegben, ahol a biztonság a vezető kampánytémák között van, akár erény is lehet.

A karakterépítés rá is férne, mivel ahogy a tevékenységével behatóan foglalkozó Elaina Plott Calabro egy interjúban elmondta, Harris a 2020-as előválasztáson sem igazán tudott a választókat megragadó víziót elővezetni, a legfontosabb közpolitikai ügyekben nem volt markáns véleménye.

Nincs még lejátszva, ki lesz a jelölt

Az, hogy a visszalépése után Biden rögtön beállt Harris mögé, minden bizonnyal növeli az esélyeit a jelöltség elnyerésére, de a jelöltséget eredetileg elnyerő Biden támogatása ellenére sem válik automatikusan jelöltté. A demokraták elnökjelöltjéről hivatalosan az augusztus 19-22. között Chicagóban rendezendő jelöltállító gyűlésen döntenek.

Biden a demokrata előválasztáson delegáltakat (küldötteket) nyert el, a visszalépésével ők felszabadulnak, így szabadon adhatják le a szavazatukat – az persze sokat nyom a latba, hogy az elnök Harris támogatását kérte tőlük.

Ugyanakkor olyan értesülések is keringtek, hogy a Demokrata Párt vezetése azt tervezi, hogy ha Biden a visszalépés mellett dönt, egy úgynevezett „mini-előválasztást” tartanának, hogy megtalálják az új elnökjelöltet. Ráadásul egy 2024 májusában hozott szabály szerint a delegáltak voksolását már július 21-e és augusztus 7-e között le kell bonyolítani.

Mindenesetre a következő napokban minden bizonnyal már elkezd körvonalazódni, hogy a Demokrata Párt teljes mellszélességgel beáll-e Harris mögé, vagy akad kihívója az elnökjelöltségért.

Az amerikai választási műsorunk, az Elektor második adásában mi is foglalkoztunk azzal, hogy mi lehet Biden sorsa, miután a Donald Trump elleni merénylet utóhatásai még inkább növelték Trump esélyeit.