Rendőrök tanyáztak abban az épületben, aminek a tetejéről a merénylő rálőtt Trumpra

2024. július 18. – 20:12

Másolás

Vágólapra másolva

Már eddig is mindenféle összeesküvés-elmélet terjedt az összesen két halottat és öt sebesültet okozó, Donald Trump elleni múlt szombati merénylet miatt, de a most kiderült részletek valószínűleg még tovább táplálják majd ezeket. Az ABC arról írt csütörtökön, hogy a kiemelt személyek védelmét is ellátó Secret Service ügynökei már 20 perccel az első lövés eldördülése előtt látták a közeli épület tetején a merénylőt – akit nem sokkal a lövések előtt a közönségből is kiszúrtak. Mindezt képviselőknek mondták el egy szerdai meghallgatáson hatósági személyek.

Névtelen tisztviselők azt állították, hogy a környékre a pennsylvaniai, butleri republikánus kampányesemény idejére telepített mesterlövészek kiszúrták a 20 éves Thomas Matthew Crookst a tetőn. Ez helyi idő szerint délután 5.52-kor történt, a lövöldözés pedig 6.12-kor tört ki.

A merénylet óta rengeteg kritika érte a Secret Service-t – hogy mit lehetett volna másképp csinálni, arról mi is írtunk –, a szervezetet igazgató Kimberly Cheatle-nek a kongresszus előtt is meg kell jelennie az ügyben. A belbiztonsági minisztérium szóvivője szerint Cheatle üdvözli a lehetőséget, hogy vallomást tehet.

Azt is elmondták névtelen források az ABC-nek, hogy a merénylő a telefonján Joe Bidenre is rákeresett Trump mellett, valamint a Demokrata Nemzeti Konvenció időpontját is kutatta. A telefon keresési előzményei, de még a szülők beállítottsága alapján sem tudták felvázolni Crooks politikai nézeteit és indítékát. Az is kiderült az FBI és a Secret Service egyes vezetőinek meghallgatásából, hogy Crookst 62 perccel a lövöldözés előtt már olyan személyként azonosították, akire érdemes a szolgálatoknak odafigyelni.

Crooks első lövése után 26 másodperccel már agyonlőtték a merénylőt a mesterlövészek. Ebből 11 másodpercbe telt ráállni a célpontra, majd 15 másodperccel később likvidálták őt.

Azt is elmondták a meghallgatáson, hogy Crooks július 5-én egy Walmart áruházban vett lőszeres dobozt. 13-án elment a tervezett gyűlés helyszínére, egy órát eltöltött ott, majd távozott. Később, délután 5 felé visszatért, és megkísérelt átjutni a biztonsági gyűrűn. A WTAE csatorna által megszerzett felvételen is valószínűleg Crooks látható, ahogy sétálgat a nagygyűlés közelében, a kordonnál, közel az épülethez, aminek tetejéről lőtt, az esemény előtt 1 óra 5 perccel. A férfit ki is szúrta egy rendőr, egy ideig követte, majd Crooks elvegyült a tömegben. A rendőri rádióadásokban is nyoma maradt, hogy láttak egy gyanús egyént.

A merénylő eltűnt a rendőrség radarjáról, megközelítette az épületet, majd felmászott rá. Érdekesség, hogy az épületet pont a helyi rendőrség használta az esemény idején, bent is tartózkodtak rendőrök. Az ABC is megismétli a hihetetlent: Crooks egy rendőrökkel teli épület tetejéről ölte meg majdnem a volt amerikai elnököt. Ez talán megmagyarázza, miért nem volt mesterlövész vagy akár rendőr ezen a tetőn, illetve miért nem kezelték egyből a más pozíciókban lévő mesterlövészek fenyegetésként Crookst.

Egyébként a Secret Service kért egy rendőrt a rendőrökkel telített épület külső őrzésére is, de a helyi erők ezt valamiért nem tudták megadni. Egy rendőr végül felmászott a tetőre, de a merénylő ráfogta a fegyverét, így gyorsan visszaugrott (ő lett ezáltal az első sebesült aznap, mivel megsérült a bokája eséskor). Cheatle szerint egyébként a Secret Service feladata volt a kordonon belüli terület biztosítása, a helyi rendőrségé az azon kívüli – miközben a pennsylvaniai rendőrség ennek ellenkezőjét állítja.

Az ABC cikke említést tesz még arról, hogy az agyonlőtt gyanúsított zsebében találtak egy távirányítót, a kocsijában és otthonában pedig robbanószerkezeteket. Hogy ezek a pokolgépek valóban működőképesek lettek-e volna, illetve mi volt Crooks célja velük, azt még nem állapította meg a nyomozás. Azt is kutatják még, magányos farkas elkövető volt-e Crooks. Annyi derült ki, hogy az iskolában szekálták kicsit, de nem durván, és kevés kapcsolata volt a többi diákkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!