Záporoznak a nemzetközi reakciók Orbán moszkvai látogatására

2024. július 5. – 13:21

Záporoznak a nemzetközi reakciók Orbán moszkvai látogatására
Forrás: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Sorra reagálnak Orbán Viktor moszkvai látogatására az uniós vezetők és az európai államok vezetői, de a NATO-főtitkár is beszélt a látogatásról. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt írta az X-en, hogy szerinte a békítés nem fogja megállítani Putyint. „Csak az egység és az elszántság fogja kikövezni az utat az átfogó, igazságos és tartós békéhez Ukrajnában” – posztolta az X-en von der Leyen.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kiadott egy közleményt, amiben azt írta, hogy Orbán semmilyen formában nem képviseli az EU-t Moszkvában.

„Magyarország jelenleg uniós tagállamként december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez nem vonja maga után az unió külső képviseletét, amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének felelőssége” – írta Borrell.

A miniszteri Tanácshoz hasonló nevű, de külön intézményként külön elnökkel működő, állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács vezetője, Charles Michel gyakorlatilag ugyanerre emlékeztetett mindenkit csütörtökön, amikor még nem volt megerősítve a magyar kormányfő moszkvai látogatása.

Orbán Viktor maga is azt mondta szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, hogy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Magyarországnak nincs arra felhatalmazása, hogy a „békét megcsinálja”. Ennek ellenére a magyar miniszterelnök Facebook-oldalára a magyar EU-elnökség logójával került ki a moszkvai érkezésről készült fotó.

„Fontos eszközként fogunk szolgálni a béke felé tett első lépés megtételében”, idézte Orbánt Donald Tusk lengyel miniszterelnök, aki szerint a kérdés az, hogy kinek a kezében van ez az eszköz.

Olaf Scholz német kancellár azt írta Orbán látogatásáról, hogy az Európai Tanács külpolitikáját Charles Michel képviseli. „Az EU álláspontja egyértelmű: elítéljük az orosz agressziós háborút. Ukrajna számíthat a támogatásunkra” – írta Scholz.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Orbán Viktor már korábban is volt Moszkvában, amiről a NATO-t tájékoztatta, illetve a találkozók után mindig egyeztettek. A főtitkár elmondta, hogy Magyarország most is előre bejelentette moszkvai utazását. Stoltenberg arra számít, hogy Orbán a jövő heti NATO-csúcstalálkozón ismét beszámol majd arról, hogy miről tárgyalt. „Ez egy természetes dolog a szövetségesek között” – mondta.

„Természetesen Orbán Viktor nem képviseli a NATO-t ezeken a tárgyalásokon, a saját országát képviseli”.

Felidézte, hogy néhány hete személyesen is találkozott a magyar miniszterelnökkel, akivel egyeztettek az ukrán háborúról is. „Magyarország is elfogadja azt, hogy Oroszország a felelős ezért a háborúért, és Oroszország tudja befejezni ezt a háborút, azzal, hogy nem támadja tovább Ukrajnát.” Stoltenberg arról is beszélt, hogy budapesti látogatásán sikerült olyan megoldást találniuk, amivel Magyarország nem hátráltatja Ukrajna támogatását. Hozzátette: abban vannak véleménykülönbségek, hogy miképpen kell támogatni Ukrajnát.

Reagált Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár is. Ő a Mandinernek nyilatkozva azt mondta, hogy szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy elindulhassunk a jó irányba. A korábbi osztrák kancellár szerint meg kell állítani a vérontást és tárgyalóasztalhoz kell ülni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!