A hónapokig tartó tárgyalások után letette az esküt az új holland kormány

2024. július 2. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva


Több mint fél éven át tartó kormányalakítási tárgyalások után kedden Vilmos Sándor holland király előtt letette az esküt a Dick Schoof miniszterelnök vezette új holland kormány, írja az MTI.

A 2023 novemberében tartott parlamenti választásokat Geert Wilders pártja, az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) meggyőző fölénnyel nyerte, de a teljesen arányos holland rendszerben ez a képviselőhelyek negyedének megszerzésére volt csak elég a 150 fős parlamentben.

A megalakuló technokrata kormányt alkotó négypárti koalíció vezetői korábban megállapodtak, hogy az új kabinetben nem töltenek be tisztséget, helyette képviselőként folytatják munkájukat a parlament alsóházában. A Szabadságpártnak öt minisztere lesz a kormányban, a Szabaddemokrata Néppártnak négy, az Új Társadalmi Szerződésnek is négy, míg a Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) három minisztert delegált a kabinetbe.

A ceremónia keretében Dick Schoof kormányfő a király előtt ígéretet tett arra, hogy „becsületesen, szorgalmasan és pártatlanul, továbbá jó és igazságos köztisztviselőhöz illően végzi feladatait.” A pártonkívüli miniszterelnök az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében azt írta: nagyon várja már a miniszterelnöki munkát, és egy biztonságos és igazságos Hollandiáért fog dolgozni, ahol mindenki számára szociális biztonságot nyújtanak.

A kormánynak két magyar származású tagja is lesz: Szabó Zsolt digitalizációért felelős államtitkár lesz, és a kormányzati rendszerek biztonságáért, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kormánypolitikáért felel majd; a gazdasági tárcát pedig az anyai ágon magyar származású, Magyarország tiszteletbeli konzuljának kinevezett 46 éves Dirk Beljaarts kapta.

A miniszterelnöki tisztséget 2010 óta betöltő Mark Rutte az RTL Nieuws televíziócsatornának adott leköszönő interjújában a háláját fejezte ki, hogy 14 éven keresztül irányíthatta Hollandiát. Rutte szeptembertől Jens Stoltenbergtől veszi át a NATO-főtitkári tisztséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!