Meloni Putyin béketervéről: Nem túl hatékony azt kérni az ukránoktól, hogy vonuljanak vissza Ukrajnából

2024. június 16. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

Németország és Olaszország vezetője is keményen bírálta Vlagyimir Putyin pénteken bedobott béketervét a hétvégén megtartott, Ukrajna által kezdeményezett hétvégi békecsúcson. Putyin szerint Oroszország kész lenne a tűzszünetre, ha Ukrajna visszavonulna abból a négy régióból, amit az oroszok részleges megszállás alatt tartanak, és állításuk szerint annektáltak. Olaf Scholz szerint ez egy diktatórikus béke lenne, Giorgia Meloni pedig propagandának nevezte a felvetést – írja a BBC.

„Tárgyalási kiindulópontként nem tűnik túl hatékonynak azt mondani az ukránoknak, hogy vissza kell vonulniuk Ukrajnából” – mondta Meloni a békecsúcson. A brit miniszterelnök, Rishi Sunak úgy fogalmazott, hogy az orosz elnök csak eljátssza, hogy hajlandó tárgyalni, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig azt mondta, a konfliktus jelenlegi állapotokat megőrző befagyasztása nem jó megoldás, ez csak további háborúkhoz vezetne. A csúcson született egy tervezet, amely

garantálja Ukrajna területi integritását, és kategorikusan elutasít minden nukleáris fenyegetést az országgal szemben, ezt hivatalosan vasárnap fogadhatják el.

Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök a békecsúcson azt mondta, esélyt akartak adni a békének, és meg akarták mutatni, hogy közös erőfeszítéssel véget lehet vetni a háborúknak. Azt is hozzátette, hogy a csúcson történelmet írhatnak, Andrij Jermak elnöki tanácsadó pedig arról beszélt, hogy hamarosan prezentálhatnak is egy közös béketervet az oroszoknak. A valóságban ez valószínűleg bonyolultabb lesz, Putyin ugyanis már jelezte, hogy nem hajlandó az ukránok feltételei szerint békét kötni.

Jermak a kínaiak távolmaradását is elbagatellizálta a csúcson, de tagadhatatlan, hogy nélkülük, illetve a meg sem hívott oroszok nélkül jelentősen csökken az esélye annak, hogy olyan béketervezet szülessen, ami véget vethet a háborúnak. Ráadásul hiába vesz részt több mint 90 ország és nemzetközi szervezet a csúcson, Joe Biden amerikai elnök sem ment el rá. Magyarország viszont ott van a résztvevők között, Szijjártó Péter vasárnap arról posztolt az indulás előtt, hogy hazánk továbbra is valós, érdemi béketárgyalásokat sürget azok között, akik a háborút vívják. Mint írta, ahhoz, hogy a békekonferencia elérhesse a célját, mindkét félnek ott kell ülnie az asztalnál.

A békecsúcsot a G7-országok találkozója előzte meg, ezen ukrán-amerikai megállapodásról és Ukrajnának járó, 50 milliárd dolláros hitelről is megegyeztek. Az amerikai-ukrán megállapodás értelmében az Egyesült Államok támogatja, illetve megerősíti Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának katonai védelmét az orosz agresszióval szemben. A hitelt pedig a korábbi tárgyalásoknak megfelelően a külföldön zárolt orosz pénzeszközök kamataiból fedeznek, ami évente nagyjából 3 milliárd dollárt jelent.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!