Netanjahunak nem tetszik, hogy az izraeli hadsereg humanitárius okokból leállította a hadműveleteket az egyik út mellett

2024. június 16. – 19:53

Másolás

Vágólapra másolva

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bírálta az izraeli hadsereg vasárnap bejelentett tervét, ami alapján naponta taktikai szünetet tartanak a harcokban az egyik gázai főút mentén, hogy megkönnyítsék a segélyszállítmányok eljuttatását a palesztin enklávéba. A Reuters egy izraeli tisztviselőre hivatkozva azt írja, miután Netanjahu meghallotta a 11 órás szünetről szóló jelentéseket, katonai titkárához fordulva „világossá tette, hogy ez elfogadhatatlan számára”. Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, Netanjahu kormánykoalíciójának egyik nacionalista vallási pártjának vezetője szintén elítéli a szünet ötletét: szerinte bárki is döntött erről, „bolond”, „gonosz”, és ki kéne rúgni.

Bezalel Smotrich pénzügyminiszter szintén nemtetszését fejezte ki, azt nyilatkozta, a humanitárius segélyek segítenek a Hamász hatalmon tartásában, és azt kockáztatják, hogy semmibe vész az, amit eddig elértek. Szerinte az, hogy a hadsereg egy olyan napon adta ki az utasítást, amikor Izrael tizenegy katonáját temette el, annak a jele, hogy a vezetés túl nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi közvéleményre, és nem eleget a helyszínen lévő erőkre.

Szombat óta a katonai műveleteket további értesítésig helyi idő szerint reggel nyolc órától este hétig szüneteltetik. Az intézkedés csak a Gáza déli részén fekvő, kulcsfontosságú Kerem Shalom átkelőtől észak felé vezető útra korlátozódik, amelyet Gáza megoszt Izraellel. Innen az autópálya észak felé, a Khan Júnisz városához közeli Európai Kórházhoz vezet. Az izraeli hadsereg megbeszéléseket folytat az ügyben az ENSZ-szel és nemzetközi szervezetekkel. Az IDF az X-en közzétett bejegyzésében ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy a Gázai övezet déli részén nincs tűzszünet, és Rafahban folytatódnak a harcok.

Izrael folyamatos nyomás alatt áll nemzetközi szervezetek és most már saját szövetségesei, köztük az Egyesült Államok részéről is, hogy tegyen valamit az egyre súlyosbodó gázai humanitárius válság ellen. Gáza északi részéről először az izraeli hadsereg figyelmeztetésének megfelelően több mint 1-1,5 millió ember menekült el a délen fekvő Rafahba és közelébe, az izraeli offenzíva azonban Rafahot is elérte.

Azt, hogy a kormány elhúzódó háborúra számít, jól jelzi, hogy a kabinet vasárnap közölte, augusztus 15-ig meghosszabbítja a dél-izraeli határvárosokból evakuált lakosok lakhatási ellátásának finanszírozását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!