Kilépett az izraeli kormányból Netanjahu legnagyobb ellenfele

2024. június 9. – 20:22

Másolás

Vágólapra másolva

Beni Ganc, a Nemzeti Tábor nevű centrista párt elnöke vasárnap bejelentette, hogy távozik a vészhelyzeti hadikabinetből, és előrehozott választásra szólított fel Izraelben.

„Nehéz, de teljes szívvel kilépek a kormányból” – fogalmazott a hadikabinet közvélemény-kutatások szerint legnépszerűbb tagja. Ganz felszólította Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy jusson megállapodásra az előrehozott választások időpontjáról, amely után szavai szerint valódi nemzeti egységkormány születhet – idézi Gancot az MTI.

Ganz állami vizsgálóbizottság megalakítását is követelte az október 7-i kudarc okainak és felelőseinek megállapítására, annak kiderítésére, hogy a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet miként hajthatta végre váratlan támadását Izraelben.

Beni Ganc már ultimátumot adott május közepén a kormányfőnek, amennyiben Netanjahu nem vázol fel három hét alatt egy új haditervet.

Ganc bejelentése után nem sokkal lemondott Avi Rózenfeld, izraeli hadosztályparancsnok, aki a Gázai övezettel határos területekért volt felelős.

„Október 7-én teljes kudarcot vallottam legfontosabb feladatomban. Az övezethez közeli izraeli települések több ezer lakosa, a Nova zenei fesztiválon részt vevő többezer ember és az őrposztokon szolgálatot teljesítő katonák hosszú órákon át védtelenek voltak a Hamász számtalan útvonalon támadó több ezer terroristájával szemben. Azóta mindennap elszorul a szívem amiatt a súlyos ár miatt, amelyet civil lakosaink, katonáink és rendőreink fizettek, és amiatt, hogy elveszítettem számos barátomat” – írta feletteseinek címzett levelében a 30 évi katonai szolgálatot maga mögött tudó Avi Rózenfeld dandártábornok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!