Megfejtették a 2000 éves papiruszt, kiderült, hol temették el Platónt

2024. április 28. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

Mesterséges intelligenciával olvasták le a kutatók a tintával iródott szöveget egy bontatlan ókori tekercsben, amiben Platón sírhelyéről és utolsó éjszakájáról is írnak – adta hírül a Gizmodo.

Platón, az ókori görög filozófus, Arisztotelész mestere és Szókratész tanítványa 80 éves kora környékén, körülbelül 2400 évvel ezelőtt halt meg. Már korábban is tudni lehetett, hogy a sírhelye valahol az általa alapított athéni Akadémia területén fekszik, de eddig nem ismerték a kutatók a pontos helyszínt. Az Akadémiát egyébként Sulla, a római hadvezér 300 évvel Platón halála után elpusztította, annak maradványai 3 kilométerre fekszenek az Akropolisztól.

Most egy 800 kilométerrel odébb talált papirusz segítségével jutottak közelebb a megoldáshoz a kutatók. Majdnem kétezer évvel ezelőtt tört ki a Vezúv vulkán, amely a föld alá temette Pompejit és annak lakosságát. A hamu egy dokumentumokkal teli villát is betemetett, így megőrizve a benne talált tudást az utókor számára. Itt találtak rá egy helyi költő és filozófus által írt papiruszra is, amely szerint Platónt az Akadémia falain belül egy, a múzsák szentélye közelében található magánkertben temették el. A szöveg Platón utolsó éjszakájáról is beszámol: magas láza lehetett a filozófusnak, és zavarta a zene, amit játszottak neki. A projekt egyik kutatója szerint egy trák zenész fuvolázott, hogy enyhítsen az idős filozófus utolsó óráin, de Platón azt mondta neki, hogy „gyér a ritmusérzéke”.

A kutatás másik érdekessége a papirusz olvasásánál használt technológia volt. A tekercseket nem lehet kibontani, mivel idős koruk miatt az a megsemmisülésükhöz vezetne. Tavaly 40 ezer dollárt nyert egy tekercs megtalálója, miután kínyerték a „bíbor” szót a bontatlan dokumentumból, 2015-ben pedig a Kentucky egyetemen röntgentomográfiával és számítógépes látással, egy mesterséges intelligenciát használó technológiával tudták kinyerni az adatokat egy zárt Holt-tengeri tekercsből. A Pompeji szomszédságában található herculaneumi tekercseknél szintén mesterséges intelligenciával, neurális hálózatok segítségével állapították meg, hogy hol található a tinta a zárt papiruszokon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!