Egy részegen kapálózó koreai nő miatt kellett leszállnia Kazahsztánban egy Budapestről indult gépnek

2024. április 24. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

Rúgott, kapálózott, ordibált egy koreai nő, aki a kelleténél többet ivott, mielőtt elfoglalta volna a helyét a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járatán hétfőn, írja az Rtl a koreai SBS News alapján. A lengyel légitársaság a történtekkel kapcsolatban azt mondta, a nőt várhatóan fekete listára teszik és nem utazhat a jövőben LOT-géppel, az okozott anyagi kárt pedig kifizettetik vele.

A részeg nő teljesen kivetkőzött magából, és miután három órán keresztül nem sikerült lecsillapodnia – hiába próbálta megnyugtatnia a családja és a gép személyzete – a repülőnek kényszerleszállást kellett végrehajtania Kazahsztánban. A hatóságok már az asztanai repülőtéren voltak, amikor a LOT-gép földet ért. A nőt letartóztatták, ami után nem sokkal elaludt, majd amikor felébredt, azt állította, hogy nem emlékszik semmire abból, ami történt.

A gép ezután tovább folytatja útját, és háromórás késéssel, kedden meg is érkezett a dél-koreai Incshoni Nemzetközi Repülőtérre, ahol a koreai rendőrség már várta a nőt. A repülésbiztonsági szabályok értelmében a nő akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is szembenézhet, vagy nyolcmillió forint pénzbírságot kell kifizetni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!