Betiltották a fára mászást egy olasz kisvárosban

2024. április 18. – 19:49

Másolás

Vágólapra másolva

Betiltották a fára mászást a húszezer fős olasz kisváros, Oderzo központjában – írja az Oggi Treviso. A tiltás a közterületekre vonatkozik, és nagy árat kell fizetnie annak, akit itt famászáson kapnak: a büntetés összege 25 euró (tízezer forint) és 500 euró (kétszázezer forint) között lehet.

Az intézkedés már egy ideje része volt a Treviso megyében található város szabályozásának, most azonban ismét rivaldafénybe került, miután megkérték a város tanácsát, hogy hagyják jóvá a bírságokat egy olyan szabálycsomag részeként, ami egyébként a padon fekvést is tiltja. Oderzo polgármestere szerint azért tiltották be a famászást, hogy a fákat és az embereket is védjék vele.

A szabályozásnak ellenzői is akadtak. Abszurdnak nevezte a tiltást a városi tanács egyik tagja, és arról beszélt, hogy paradox helyzet a gyerekeket visszatartani a famászástól, miközben folyamatosan arra panaszkodnak, hogy csak a telefonjukat bámulják. Elég lett volna kirakni egy táblát arról, hogy balesetek esetén az önkormányzat nem vállal felelősséget.

Egy pszichológus arról beszélt, hogy még ha kockázatos is a fára mászás, fontos az emberi elme számára, és segít megtanulni a gyermekeknek a saját határaikat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!